Haláltábor

4.

Kipattanok az ágyból. Úgy ahogy vagyok, vigyázban odaállok a fekvőhelyem elé. Jonas végigmegy a hosszú sorokon.
Sanyi akkor ér le sz ágy tetejéről, mikor már Jonas majdnem az ágyunk előtt van.
Elhalad mellettünk, majd visszafordul, és rám mutat.

-Neked ma sok dolgod lesz!

Ezt meg hogy érti? Mi dolgom lesz? De nem sok időm van a gondolkodásra, mert elkiabálja magát?

-Mindenki sorakozzon fel az udvaron! Bejelenteni valóm van.

10 perc múlva már mindenki kint állt a hatalmas téren. Jonas beszélni kezdett.

-Ma komoly munkába fogtok. De először is 30 önként jelentketőt kérek.

Nincs jó előérzetem. Mintha ezen a helyen lehetne...

Egy perc néma csend után egy kisfiú lassan kilép a sorból. Majd egyre többen. Nagy sokára előkerül mind a 30 jelentkező.

Jonas megszólal, de a hangja túl kedves. Már-már majdnem bíztató.

-Maguk nyugodtan jöjjenek velem. Nem fogja magukat senki bántani.

A harminc kiválasztott lassan elindul Jonas után. Egy kis épület felé mennek. Mikor belépnek az ajtón, nem marad velünk senki. Ezt kihasználva az építményhez szaladunk, és benézünk az ablakon. Egy kis szobát pillantok meg. Kiszűrődik Jonas túl kedves hangja.

-Most lefürödhetnek! Vetkőzzenek le! Ha kész vannak, mennyenek be abba a kamráb!

A szívem a torkomban dobog. Egyszercsak felsikoltok.

-Neee! -és zokogni kezdek.

A többiek értetlenül néznek rám. De én tudom, hogy mi történik. Egy barátnőm mesélte, hogy a nagyapja kiszökött Auschwitz-ból. Ő látott ilyet.

Sanyi is tudja. Átkarol, és nyugtatni próbál. Ő miért nincs kiakadva? Talán mert nem érzi át a helyzet súlyosságát.
A többoek még mindig úgy néznek rám, mintha hülye lennék. Zokogok és sikítok tovább.

-Nee! Nem tehetik ezt!

Egy lány jön oda hozzám.

-Ne aggódj! Nem lesz bajuk. Csak lefürdenek.

Itt elszakad a húr. Ordítani kezdek.

-Ti tényleg ilyen hülyék vagytok?
Ha lefürdenének nem gondoljátok, hogy mi is megtehetnénk?

-Igaza van!- kiált fel egy kb. velem egy idős fiú.

Mintha végszóra jött volna, az összes ember elkészül, és mind belépnek a kamrába. Kiszűrődik Jonas hangja, ami immár már cseppet sem kedves.

-Túl sokan vagytok! Nincs szükségem ennyi emberre.

Majd rájuk csapja az ajtót. A többiek is veszik a lapot. Páran felkiáltanak. De van aki még most sem tudja, mi történik.
De mikor az első sikoly elhangzik, mindenki sírni kezd. Majd egyre több sikoly hangzik el. Jonas kifelê indul. Mindenki visszaszalad a helyére és a szemét törli.

-A többiek nem jönnek vissza. De ezt ti is tudjátok. Láttam, hogy leskelődtetek. Kislány! Gyere ki ide!

Néz rám szúrósan. A szívem vadul kezd kalapálni. Meg fog ölni! Tuti! Ne! Ne! Nekem kell vigyáznom a testvéremre.

-A füleden ülsz?

A lábam ólomsúlyúvá válik. De lassan elindulok ki a tömegből.
Jonas elé állok.

-Mi a neved kislány?

-K-Kőszegi Petra- dadogom

-Mostmár te leszel a hullaszedő.
Menj be é hozd ki őket. Aki él, azt öld meg. Mindegy hogy.

Lassú léptekkel lépek be a kamrába. Egy maró szag kaparja a torkom. Ezzel ölték meg. Ez egy gázkamra. Kivonszolom a rengeteg hullát. Közben a könnyeim megállíthatatlanul ömlenek. Egy másik embet megrugdossa őket. Az egyik fájdalmasan felnyög. Erre Jonas pofonvág. A helye iszonyúan éget.

-Nem megmondtam, hogy öld meg? Nem úszod meg. Öld meg. Most!

Odalépek hozzá. Remegő kézzel nyúlok egy kő után. Felemelem. A nő nyög, miközben lehajolok hozzá, és a követ magasba emelem. Ekkor ő felemeli a kezét, és a feje elé teszi.
Leszorítom a földre, és rálépek. A fejét kezdem ütni a kővel. Ő ordít, én meg sírok. De ha nem teszem meg, Jonas engem öl meg. De nem hagyhatom egyedül kisöcsimet. A nő fejéből folyik a vér. Már alig mozog. Majd az egyik ütés után nem mozdul többet.

-Szép volt. Ügyesen ölsz!-néz rám elismerően.- Tudod mit? Védelmet adok neked és az öcsédnek. Ha itt nem döglötök meg és jól viselkedtek, mi nem ölünk meg. De most folytasd a hullapakolást.

Éjjel nem tudtam aludni. Ez rettenetes. Megöltem egy embert. Azzal nyugtatom magam, hogy muszáj volt. Ha ezzel megvédhetem magamat és az öcsémet, akkor megérte.