Két szív között

Két szív között 1.rész

Esős nap volt...kapucnimat szorítva fejemre siettem haza az iskolából. Hirtelen furcsa érzés fogott el..olyan volt mint amikor érzel valakit a hátad mögött ,de egyedül vagy otthon,csak ez erősebb. Lépéseket is hallottam amik ugyan akkor értek földet mikor a sajátjaim, ezért nem sokáig figyeltem rájuk,de azért elővigyázatosságból tempót váltottam.Majd aztán minha mégsem csak a sajátjaim lennének, mentem egy jó darabig mintha nem venném észre ,majd megfordultam,az amúgy is sáros cipőm pont egy pocsolya mellé érkezett. Jól éreztem..valaki követett vagyis csak jött utánam. Egy fiú volt fekete hajjal ami a szemébe ért. Bordó csíkos pulóver viselt és fekete farmert valamint egy fekete tornacipőt. Megálltam háttal neki hogy kerüljön ki,erre megállt mellettem és kezembe nyomta az esernyőjét. Én visszafordulva annyit mondott hogy:
-Megtarthatod én csak a buszmegállóig megyek. Majd előre sietett s megállt a megállóban.Én jobbra tértem el ő meg balra...
Másnap megváltoztattam az útvonalam hogy útba essen a buszmegálló,hátha találkozom vele mégegyszer.
-Csak is én lehetek ilyen szerencsés! -mondtam ki hangosan amikor megláttam a megállóban álló fiút. Odasiettem hozzá és felé nyújtottam az esernyőt-Köszönöm, hogy használhattam!
Erre összehúzta a szemöldökét és úgy nézett rám pár másodpercig.
-Valószínüleg nem én vagyok az akit kerestél,de ez legalább megmagyarázza miért fázott meg tegnap a testvérem...Istenem, ez a fiú menthetetlen..-majd megdörzsölte a jobb szemét.
-Sajnálom hogy összetévesztettelek vele...-lehajtott fejjel a cipőmre bámultam.
-Semmi baj,hisz ikrek vagyunk gyakran megesik..-mondta ,majd mosolygott egy nagyot.-Az esernyőt pedig átadom neki.
-A neveteket elmondod?-néztem rá kíváncsian.
-Persze..én Kuroaki Kai vagyok a testvéren pedig Shou. Na és téged?
-Hanabe Nagisa vagyok.Örültem a találkozásnak,jobbulást a testvérednek,és azt üzenném neki hogy köszönöm! Nekem most mennem kell! Szia! -majd sietve elhaladtam mellőle miközben ő is mondott egy sziát.Szóval ikrek mi?- gondoltam magamban,és elmosolyodtam. Mind a ketten nagyon kedvesek és udvariasak.
Boldogan sétáltam haza,már-már ugrándozva ha lehet így mondani.
Csak az volt a fura,hogy még sohasem láttam őket. Lehet hogy most költöztek ide? Igen ,valószínüleg ez az oka. Na nyomás haza,még vacsorát kell csinálnom! -Épp egy dombra fel tartottam amikor almák gurultak felém a domb tetejéről.Hip-hopp felkapkodtam mind és elkezdtem keresni az almák tulajdonosát.
Felérve a dombra megláttam egy anyukámmal egykorú nőt ,félhosszú sötétbarna hajjal amint a kiszakadt táskával bajlódik.Odamentem és megszóítottam.
-Elszakadt a táska?Gyakran megesik,engedje meg hogy segítsek.
-Igen,úgylátszik hasznavehetetlen lett.Segítessz? Megtennéd hogy összeszeded velem az almákat és segítessz hazavinni?
-Persze,szívesen.^^
-Erre lakunk a közelben.Tudod most költöztem ide a fiaimmal. Ti régóta laktok itt?
-Egyedül élek,anyukám vidéken lakik a húgommal. A múlt nyár óta lakom itt.Békés környék.
-Komolyan egyedül élsz? Ez nagy feladat.Bár az én fiaim is ilyen önnállóak lennének. Megjöttünk!
Beléptem az ajtón,lehúztam a cipőm majd a nő a konyhába vezetett.
-Ide rakd csak le, nyugodtan.
-Anyaa, megjöttél?Hoztál almát?-szólt egy kimerültnek tűnt hang,majd léptek és megjent a test is. Shou volt az, aki meglepődött hogy engem talál a konyhában. Majd furcsán nyugodt hannggal és elpirosodott arccal az anyja hollétéről kérdezett.
-Arrafelé mennt- böktem balra a mutató ujjammal.-Te vagy Shou-kun igaz? Köszönöm a tegnapit.Az esernyődet már odaadtam Kai-nak
Végszóra megérkezett az anya
-Nahát, ti ismeritek egymást?-nézett ránk meglepődve.
-Tegnap kölcsön adta az esernyőjét,illetve a testvérét is ismerem, vele ma találkoztam a buszmegállóban. Ő monndta el a nevedet.-kezemet összekulcsolva magam előtt mosolyogtam a lábamra.
-Igen? Hát ez szuper!-csapta össze a kezét az anyuka.
-Elnézést én még be sem mutatkoztam! Hanabe Nagisa vagyok.Akkor én most megyek is. Nem is zavarok tovább!
-Ugyan Nagi, maradhatnál vacsorára. Vacsorázz velünk!
-Biztos ez ömmmm...
-Naomi, szólits Naomi-nak!
-Rendben, Naomi. Biztos maradhatok vacsorára?
-Persze,úgy is többet vettem mint kellett volna.
-Akkor, maradok.
-Anya, felvágod az almát?
-Kisfiam elég nagy vagy már ahhoz hogy egyedül felvágj egy almát!
-Hagyja csak majd én megcsinálom neki -mondtam készségesen.
-Hát jó,ahogy gondolod. Tessék itt egy kés.
Alig telt bele két percbe és máris kész volt.
-Egy nyuszi alma rendelésre kész.
-De régen láttam,hogy valaki így készíti az almát.
-A húgom mindig így kérte. Hamar beletanultam a dologba. Segítehetek a főzésben?
* * *
-Megjöttem!-szólt egy ismerős hang.
-Üdv itthon Kai!-válaszolt azonnal Naomi.
-Szervusz Nagisa! Tesó, kereshetnél valami könnyebb munkát,elég húzós napom volt a munkahelyeden!-mondta miközben megdörzsölte a szemét.
-Ugye nem buktunk le !?!-kapta fel a fejét Shou.
-Nem,nem még az a szerencsénk hogy hétvége lesz..addig érkezel meggyógyulni. -majd a lépcső felé vette az irányt és felment.
-Nem várod meg a vacsorát?- kérdeztem buzgón miközben a zöldségeket vágtam.Erre ő csak legyintett.
-Azthiszem én is felmegyek!-állt fel az asztaltól Shou. Végül ketten maradtunk. A konyhát belenngte a curry illat. Egy órával később kész is volt.
-Lennél olyan kedves és felmennél a fiúkért?-nézett rám kutyus szemekkel a megfáradt anya
-Persze,nincs akadálya.
-Ha alszanak keltsd fel őket oké?
-Rendben!-nagyon kedves és mosolygós anyuka.Jut eszembe holnap fel kell hívnom anyát.
Milyen jó! Ki van írva az ajtóra a nevük, így máris könnyebb lesz. Először Shou!
Bekopogtam majd kinyitottam az ajtót.Ott ült egy karosszékben, takaróval és könyvvel,elbóbiskolt. Odamentem hozzá és a vállára tettem a kezem és enyhén megszorítottam,erre azzal reagált hogy felpattant és azt mondta ,hogy nemaludtam. Ezek után észbe kapott hogy nem az iskolában van és megvakarta a tarkóját.Erre elnevettem magam. Ő elpirulva nézett lefelé.Majd abbahagyva a nevetést felvettem a könyvet amit ledobott, amikor hirtelen felugrott. Addig ő a pokrócot hajtotta össze,majd megszólalt:- Figyelj, az előbbit felejtsük el rendben? Nagyon kínos volt.-mondta miközben egyszersem nézett a szemembe sem rám.
-Szerintem nagyon aranyos reakció volt...főleg utána amikor rájöttél hogy nem az osztályban vagy...,de bocsáss meg amiért nevettem, nem volt szép tőlem.
-Semmi baj,-megvakarja a mutató ujjával az arcát-tényleg aranyos voltam?
-Igen, na menj kész a vacsora, én még szólok a testvérednek.
-Rendben, rendben.
-Na akkor én most megyek...-bezártam magam mögött az ajtót,és átsétáltam a mellette lévő szoba ajtajához. Kopogás,majd benyitottam! Ott ült az íróasztalánál és éppen rajzolt, forgatta a ceruzát a kézében. Lassan megközelítettem és megálltam a háta mögött. Figyelmen kívül hagyott, mindaddig míg véletlenül meg nem löktem a hátát, annyira bámultam át a válla felett.
-Na jó, -sóhajtott és kiradírozta a lökés okozta ceruzanyomot. -feladom mit szeretnél?
-Nagyon szépen rajzolsz! Saját ötleted?
-Köszönöm és igen a történetem egyik főszereplője. Még valami?
-Jaj, van kész a vacsora, jöhetsz enni.