I Need You

2. fejezet - Sötétség

⬆⬆Nézd meg a főcímdalt!⬆⬆

Egy ideje már az ágyamon ülök, nem tudom mit tegyek.
Mikor már sikerült visszaszereznem a józan eszem, és már gondolkodok is, felpattantam, a szobából kifelé, a lépcsőn át, egészen Samig rohantam.

- SAAAM!!! - kiáltok neki, a frászt hozva rá. Nem csodálom, sose látott még ennyire ijedtnek.

- Haver jól vagy? Mi történt?

Beszélni nem tudtam, csak ziháltam össze-vissza. Ideges voltam. Nem is kicsit. És rémült is. Aztán sikerült annyira összeszedni magam, hogy legalább beszélni tudjak, de így is zavaros volt, amit mondtam.

- Mel... valami... Mel... izé... eltűnt... elrabolták. Melt elrabolták. - nyögöm ki végül.

- Mikor? Hol? Ki? - lassan már Sam is annyira ijedt és ideges lesz, mint én.

- Nem tudom Sammy, de eltűnt. Valami elragadta az ablakon át, gyere nézd meg! - sietek vissza a szobába, ezúttal Sam is jön velem.

Odamegy az ablakhoz, megvizsgálja, neki is feltűnik az, ami nekem is elsőre:

- Ez kén. - jelenti ki a nyilvánvalót.

- Kösz zsenikém, erre én is rájöttem. - felelem idegesen. - Crowley azt mondta nem démon volt.

- Mikor volt itt Crowley? És, ha nem démon volt, akkor mi? Meg egyáltalán mióta van a pokol királyának igaza? - akad ki az öcsém.

- Megidéztem Crowleyt, mert ként találtam az ablakban. Ő megjelent, azt mondta nem démon volt, elmondta miért, én hittem neki, mert logikus, majd eltűnt, és utána szóltam neked, HOGY KIDERÍTSÜK MI VITTE EL A BARÁTNŐMET. - magyarázom Samnek, a végét már ordibálva.

- Minek idézed meg Crowleyt, mikor rögtön szólhatsz nekem is? Neked elment az eszed.

Erre már nem reagáltam semmit, csak néztem, ahogy az öcsém visszafordul a félig letépett ablakokhoz, mire valamin nagyon megakad a tekintete. Nem is az ablakon, hanem, ami azon túl van.

- Nézd csak azt a hollót ott kint! - biccent a fejével az állat felé - mintha azt akarná, hogy kövessük.

- Oh, szóval a madár azt akarja, hogy kövessük. Akkor most kinek ment el az esze? - gúnyolódok rajta.

- Szerintem követni kéne - mondja teljes komolysággal, aztán a kijárat felé veszi az irányt.

- Szerinted nem őrültség egy madarat követni? - szólok utána, mire ő felém fordul.

- Dean, az őrültség a munkánk része, és nem meglepő, ha egy madarat kell követnünk - mondja, majd újból megfordul és kimegy.

- Mikor követtünk mi bármikor is madarat? - kérdezem, de ő már meg se hallotta. Mivel minden áron megakarom találni Melt, úgy döntöttem, követem öcsém idióta tervét.

***

Órákon át követjük a madarat. Közben többször is elgondolkodtam, hogy tényleg érdemes-e utána menni. Nem fárad el, nem lassult le, végig az autó előtt haladt, képesek erre a hollók? Miért nem fáradt még el?

Az indulás óta már besötétedett. Az égbolton viharfelhők gyülekeznek, enyhe szél fúj, ami megmozgatja az útszélén lévő fák ágait. A holló csak egyenesen előre tart, tudja hova tart, mi, vagyis inkább Sam vakon bízik benne. A rádióból Megadeth - Symphony of Destruction szól, amire ujjaimmal a kormányon dobolok a ritmusra. Sammy csendben ül mellettem, nem szól hozzám, nem csinál semmit, csak kussban bámulja a gyönyörű hegyvidékes tájat. Mikor egy alagútba értünk, gondoltam zenét váltok. A hangulatomhoz ideális számot akkor találtam meg, mikor kijutottunk, felnéztem, de sajna már túl későn vettem észre az út közepén álló stoppost.