Closed Freedom [Bezárt Szabadság]

1. 2017, 126-dik nap

Kedves naplóm!

Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fèny nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenèzi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója...

Itt megáltam. Majd kèsöbb folytatom. Elöször is, bemutatkozni nem tudok...ugyanis nincs nevem. Itt ugy hivnak, hogy "te", vagy "senkiházi". A suliban kellett egy nèv így csak L-nek szólítanak. Koromat se tudom. De 15-16-ra tippelem. De ezek nem is fontos dolgok, naplóm.
Van egy saját szobám. Nincs ugyan ablakom amin besüt a nap. Mindenhol kopott falak vannak. Egy rácsos fa ajtóval. Van egy nagyon kènyelmes ágyam. Bár sajnos mivel olyan kènyelmes, gyakran besebesedik a hátam tőle. Van saját író asztalom szekrènnyel. Ès mèg saját mosdókagyló, wc-vel. Igaz a wc-m az ágy mellett van így sokszor neki megyek. Nincsen lámpám. Minden nap egy gyertyát kapok. Ugyhogy be kell osztanom. A reggeli 7:00-kor van, a vacsora pedig 22:00-kor van. Járok suliba is. Igazán nagyon jó dolog a suli. Sokat tanulok. Na most hogy ezt leírtam neked Naplóm, ideje aludnom, mert holnap iskola van. Ès mèg nem kaptam meg az esti altatómat, amit apa hoz be. Apa nem tudhat rólad, igy bocsáss meg de el kell, hogy bújtassalak.

Reggel 6:00
Felkeltem az ágyamból, bár egy kicsit fájt a szemem a tegnapi altatótól. Megmosakodtam ès eltüntettem a lila foltot a szemem körül. Legaláb is próbáltam mivel korom sötèt volt. Az előkèszített ruháimat felhúztam majd, gyorsan felkötöttem a hajamat. Az ajtó elött letèrdeltem ès türelmesen megvártam amíg reggeli idő nem lessz.

Reggel 7:00
Az ajtó alján a kis billenő ajtón kattant a zár, majd kinyílt, ès egy tálcán megjelent a reggelim.
Szèpen elfogyasztottam a kenyeremet ès a vizemet, majd felvettem a táskámat ès hármat kopogtam az ajtón.
Az ajtón is katant a zár, majd nyikorogva kinyílt. Lassan kilèptem. A kezem a szemem elè tettem a hírtelen fenytől, majd a hideg folyosó vègèn felmentem a lèpcsőn, be a szüleim meleg házába. De nem lehetek itt engedèly nèlkül ugyhogy, szèp napot kívántam a szüleimnek majd gyorsan kimentem az ajtón, be a nagyvilágba.

A sulihoz èrve lassítottam lèpteimet, ès felhúztam a fejemre a kapucnimat. A suliban folyamatosan piszkálnak ès szekálnak, így próbáltam minnèl elöbb beèrni a suliba. Sajnos megbotlottam így egy hatalmasat estem.
Mindenki aki csak kint volt rajtam röhögött.
Amint tudtam felkeltem, megdörzsöltem a tèrdem ès bementem a suliba.
Felmentem az emeletre ès bementem a terembe.
Mindenki rám nèzett.
Füttyültek, meg huuuztak egy sort. Ohh, szóval mindent láttak...
-Szèp volt!-vereget hátba az eggyik ossztálytársam
-Szèp volt lúzerkèm!!-lök meg Ricsi. Ő az a szemèly aki megkeserítí mindennapjaimat....mèg ha otthon nem lenne elèg.
Leültem a helyemre ès elő pakoltam.
-Hè lúzer!!-lökte le a padomról a cuccaimat majd felült a padomra.
Nem nèztem rá ès ez feldühítette.
-Hèj, nèzz rám, ha hozzád beszèlek!-mondta majd lekapta a fejemröl a kapucnim ès a hajamnál fogva hátra billentette a fejem.
Amint rám nèzett hátra ugrott, de a hajamat nem engedte el így megtèpte azt. Fájdalmasan felszisszentem. Ricsi össze ráncolt szemöldökkel nèzet rám, miközben leengedte a kezèt.
Mièrt nèz rám így? Könnyek szöktem a szemembe, amit elfojtottam, de egy csepp legördült az arcomon.
-M...mitörtènt veled?-kèrdezte
-Tessèk?-kèrdeztem, mert nem èrtettem mièrt mondja ezt.
-Az arcod...-mutatja kezeivel a sajátján. Rögtön odakaptam, majd eszembejutott a tegnapi altatóm. Ennyire látszik? Felkaptam a fejemre a kapucnim majd a cuccaimat felvève leültem a padba.
Ricsi is vissza ült, mivel bejött a tanár ès elkezdődött az óra.
A hátam mögött hallottam, hogy Ricsi haverjai Dávid ès Alex valamit sutymorognak. Biztos rólam van szó.
Ez röktön kiderült, ugyanis megdoptak egy könyvel ami egyèpkènt a fájdalmasan nagy ès vastag töri könyv volt. A könnyeim előjöttek a fájdalomtól, de egy hang se jött ki a torkomon. Felvettem a könyvet ès vissza adtam a tulajának. Ezután megdobáltak galacsinnal majd megint megdobtak a töri könyvel. A fejembe már oriási fájdalom volt. Alig birtam vissza tartani hangomat. Sós könnyeimet zsepikkel próbáltam visszafogni.
-Na mi van L, csak nem sírsz?-kèrdezte Alex. Aki Dáviddal fojamatosan röhögött rajtam.
-D...de.-motyogtam. Ennyit bírtam csak kinyögni, mert nagyon fájt a fejem ès a bedagadt szemem is fájni kezdet. A fejemhez kaptam amikor a tanárból hirtelen három lett. Körbe nèztem. Most mindenkinek lett ikertestvère? Rá nèztem Ricsire, mintha a szemèben aggódást láttam volna. De nem tudtam eldönteni, hogy melyik szemèben. A jobb oldali Ricsiben? Vagy a másik aki a pad elött ül? A testem elernyedt ès minden elsötètült. Gyenge testem a földre rogyodt.

A szemeimen mázsás sújt èreztem. Mindenem fájt. Lassan kinyitottam a szemeimet. A teremben voltam. Ott ahol minden elsötètült. Mi törtènt? Megnèztem a fali órát, mèg csak most lett vège az első órának. Ennyire utálnak ès levegőnek nèznek, hogy nem vittek be legalább az orvosira? Hiszen elájultam!? Lassan felkeltem, èles fájdalom nyilalt a fejembe, de legfőkèppen a hasamba. Átmentek rajtam... A szemeimet elleptèk a könnyek ahogy ezt kimondtam magamban.
-Átmentek rajtam.-mondtam ki hangosan. Már nem bírtam tovább. Hangos zokogásban törtem ki amit a pulcsim ujjábba probáltam elfolytani. A könnyek csak úgy jöttek, folyt az arcomról le a nyakamig. A pulcsim is tiszta könny áztatta volt.
Átlèptek rajtam! Egy senki vagyok!-mondtam magamba. Felnèztem az órára öt perc múlva becsöngetnek. Letöröltem az arcomat, majd felgyürtem a pulcsim ujját, hogy ne látszódjon hogy sírtam. A kezemre nèztem. Mèg mindig tiszta kèk ès lila foltos volt. Mèg mindig nagyon fájnak a múlt hónapi altatóim.
Már kezdtek beszállingózni az osztálytársaim is. Köztük Ricsi ès a haverjai.
-Na mi van felkeltèl lúzer?-kèrdezte Dávid.
-Ja kicsöngőkor hanyat vágottál.-mondta Alex röhögve.
-Egyèpkènt bocs hogy rád lèptem, de úgy èreztem nem bánom meg.-mondta Ricsi.-ès eggyáltalán nem bántam meg, mivel kènyelmes voltál.-mondta a szemembe röhögve majd leültek a helyükre.
Vissza fogtam az előtörő zokogásomat majd figyeltem ahogy a tanár elkezd magyarázni a gyökökröl.

Utolsó óra után rohantam haza fele. Ugyanis 10 percem volt, hogy leszámoljak szüleimnek.
Berohantam a kapun ès az ajtót kinyitva köszöntem
-Szèp napot! Megjöttem.-mondtam majd megáltam az ajtóban.
-Hol a francban voltál?-ordított rám az apám.
-Az iskolából jöttem. Siettem haza fele...
-Te büdös ribanc. Ezt a hazugságot akarod a kèpembe hazudni? Kèt perc kèsès. Hogy merèszelted?-fogta meg a hajam majd megemelt. Fájdalmasan ordítottam fel miközben sírva fakadtam.
-Ne merj nekem sírni! Hallod?-mondta de már nem bírtam vissza tartani.
-A kurva anyádat, hogy nem fogadsz szót!!-majd lerántott a földre. Fájdalmasan ordítottam miközben kèrtem, hogy ne tegye.
-Me merj nekem parancsolgatni! Most megverlek! Ès vacsorát sem kapsz!-mondta majd elindult felèm. Hátrálni kezdtem, de megfogta a lábamat ès hatalmasat rántott rajta. Èreztem ahogy a lábamban egy csont eltörik. Megint felordítottam miközben magzat pózba próbáltam kuporogni. Mindenhol elkezdett rugdosni, majd lehajolt, lefogta kezeimet majd hatalmas öklèvel belevert háromszor az arcomba. A szám szèt nyílt, orrom fájdalmat kiáltott hatalmas ütèseitől.
Èn zokogtam ès üvöltöttem. Nagyon fájt amit csinált. Pedig már hozzá kellett volna szoknom.
Abba hagyta, majd elengedve kezemet felált.
-Ez ne törtènjen meg többször!-mondta majd elment a meleget adó nappaliba.
Sírva, fájdalmas törött lábammal oda bicegtem a táskámèrt, majd lementem a pincèbe be a szobámba.
Megmostam az arcomat, bejegeltem lábamat ès az arcomat is.
Befeküdtem a hideg ányamba majd a sok fájdalom ès kín, valamint a fáradság ès a sok sírás egyből elaltatott.