Egy angyal a szobatársam

16. fejezet

Akármerre is néztem sehol sem láttam Liát. Pedig a vöröske azt mondta, hogy erre látta menni. Lehet, hogy vissza ment a kollégiumba? De akkor el kellett volna haladnia a suli mellett is és szerintem most nem igazán akart emberek közé menni. Áh egyáltalán mi ütött belé? Sose szokta ilyen könnyen felkapni a vizet. Lehet, hogy történt valami amíg visszament a szobánkba? Nem tudom. Megint körbenéztem a parkban és most sem láttam sehol. Viszont megakadt valamin a szemem. Az erdőn. Legtöbbször az emberek nem is veszik észre. Ha én az ő helyében lettem volna, és egy kis magányra vágytam volna akkor tuti oda mentem volna. Remélem tévedek. Az egy elvarázsolt erdő. Nagyon veszélyes. Ha az ember nem figyel eléggé úgy el tud tévedni, hogy soha többé nem tér vissza. Remélem nem ment be. Még egy ideig figyeltem az erdőt, majd erőt vettem magamon és a kollégium felé vettem az irányt, hátha mégis a kollégiumban lesz. Habár ebben még én magam sem hittem.

----~*~----

Nem tudom mikor aludtam el de arra keltem, hogy valami iszonyatosan szorítja a fejem. Megpróbáltam leszedni de nem bírtam felemelni a kezem. A fájdalom csak egyre nagyobb és nagyobb lett. Egy sikolyt hallottam. Az én sikolyom volt. Nagyon fájt a fejem. Mintha valami le akarná tépni a fejem. Nem értettem mi történik, de éreztem hogy el fogom veszíteni az eszméletem...

"Egy szobában voltam. Mindenhol vér volt. Miért vagyok én itt? Hol vagyok? Próbáltam uralkodni a bennem előtörő pánikon. Jobban körülnéztem és  észrevettem a szoba közepén két embert. Testük élettelenül feküdt a vérben. Halottak voltak. Valaki állt mellettük. Az alatta lévőket nézte. Mosolygott. A szobában rendellenesen sötét volt ezért az arcukat nem láttam. Ekkor hirtelen a pasas rám nézett. A kezében volt valami.. valami fényes. Tett felém egy lépést, majd még egyet, sikítani volt kedvem de egy hang se jött ki a torkomon. Meg se tudtam mozdulni. Ő ölte meg őket! Ő tette! El akartam szaladni, el akartam menekülni de nem ment. Meg fog ölni! Csak ez visszhangzott a fejemben."

Felébredtem. Még mindig a fán voltam. Izzadtam és féltem. Féltem de mitől? Nem emlékszem... ekkor hirtelen minden beugrott. A fájdalom az álom, az férfi aki megölte azt a két embert és engem is meg akart ölni.. de mi volt ez? Lehet, hogy csak egy álom volt? Beképzeltem volna az egészet? Létezhet ilyen? Nem ahhoz ez túl elevenen él a fejemben. Még a vér szagát is érzem. Körbenéztem és Aloét pillantottam meg. Nagyon ideges volt, ide-oda repült előttem. 

- Mi a baj? - megpróbáltam felkelni de a fejem ezzel nem értett egyet, de azért felküzdöttem magam ülő pozícióba. Ő meglepetten nézett rám majd az arcára hirtelen ijedség vetült.

- É-én úgy sajnálom.. - mondta elfúló hangon, majd elkezdett sírni  - N-nehem a-akar-tuk.. - mondta majd odarepült hozzám és megölelt. Ekkor vettem észre hogy a többi kicsi tündér eltűnt. 

- Mi történt? - kérdeztem kedvesen, közben egyik ujjammal simogattam pici hátát. 

- Mikor pihentünk. A fa észrevett benned e-egy... egy pecsétet ami az emlékeid egy részét lezárta. Megpróbálta eltüntetni mert érezte, hogy már meg van repedezve, de... de.. -felzokogott és egyszerűen nem akarta folytatni. 

- De? - kérdeztem. Rám nézett majd letörölte a könnyeit és megpróbálta összeszedni magát, hogy folytathassa. 

- Ma-majd-nem m-megölt e-ezzel.. - mondta majd elővettem egy zsepit téptem belőle egy pici darabkát és az ujjamon odanyújtottam neki. Elfogadta és nagyot fújt bele. Elgondolkodtam. Majdnem megölt... de sokkal fontosabb amit mondott. 

- Jól értettem, azt mondtad, hogy a pecsét elkezdett repedezni? - kérdeztem mire meglepetten nézett rám. 

- Tényleg csak ennyi maradt meg neked?! 

- Természetesen nem, de most ez a legfontosabb. Szóval akkor iga.. - de félbeszakított. 

- Társaságunk van. - mondta majd a rét szélére mutatott ahol nem más állt mint...

Na sziasztok! Remélem ez a rész is tetszett mindenkinek :D Elkezdődött a suli úgyhogy nem tudom mikor jön a kövi rész :/ De azért próbálom minnél hamarabb hozni :3