Apollón Társaság

Prológus

Az ősz érkezése puskaportól terhes fellegeket sodort magával. A város szürke ködbe burkolódzott, s csupán az utca gyermekeinek arcán lehetett mosolyt felfedezni. Komor idők voltak ezek, az emberek másról sem beszéltek, csak a náci Németországban zajló eseményekről. Minden baljós hír futótűzként terjedt a szomszédok között, amely megannyi nehéz órát okozott a békés lelkületű polgárságnak. Már a sarki pékségbe sem lehetett úgy elsétálni, hogy ne kövessék az embert rejtelmes kis sugdolózások. A kétely, a bizalmatlanság és a félelem sátáni háromságként telepedett meg mindenki szívében.

Rosenberg Johanna a keblére ölelhette volna az egész világot, de azzal sem tudta volna megelőzni a háborút, melynek előszele átsuhant a fák levelei között. Beszökött a résnyire nyitott ablakokon, megmérgezte a családi étkezéseket és viszályt szított a szerelmes szívek között. Senki nem volt biztonságban, ezt Rosenberg asszony is elismerte, de már túl késő volt. Ezúttal már nem tetszeleghetett a megmentő szerepében, mert Ő maga volt veszélyben, és afféle veszedelem leselkedett rá, amelyből halandó számára nincs gyógyulás.

Remegő ujjai bizonytalanul siklottak végig a tagsági listán. Segítséget kellett kérnie valakitől, de mégis ki enyhítette volna ezt a lidércnyomást? Oly sok ellentét ékelődött mindannyiuk közé, amely teljesen elszigetelte az összetartásáról híres közösséget. Kudarcra ítéltetett az Apollón Társaság, Rosenberg asszony mégis utolsó leheletéig küzdött az egység megőrzéséért. 

Csak még egy utolsó próba, egy végső kísérlet, egy zárógondolat...