Hiányzol. |✔

július 28.

anya nagyszerű nő. apával való kapcsolata tisztelendő. mégsem én voltam a legnagyobb szerelme. ezt én jól tudtam, és hiába éreztem magam a poklok poklán miatta, elviseltem. nem voltam rossz gyerek. jól tanultam, a tanárok is szerettek. a dolgozataim is mind nagyszerűen sikerültek, és ami nem ment, sosem szólalkoztam össze miatta a tanárral. anyáéknak sem okoztam csalódást a viselkedésem vagy a tanulmányi eredményeim miatt. csupán ők okoztak nekem csalódást azzal, hogy mindig, amikor jó hírrel odaálltam eléjük, lereagálták egy „ügyes vagy!" megszólalással. csalódott voltam, mindig sarahhoz futottam segítségül, most viszont már magamhoz futhatok a gondjaimmal. nekem kell őket megoldanom. sarah közel áll a szüléshez, hogy kislányát felnevelje. anyáék felneveltek engem, én pedig már a nagykorúság küszöbén állok. végigkísértek egy úton, távolról figyeltek mindvégig, de most ez a távolság még távolabbra esik.

a szobámban ültem egy halom összehajtogatni való ruhával. éreztem anya tekintetét fejem búbján, ahogy ő nekitámaszkodik az ajtófélfának. végignézi, ahogy összehajtom a ruháimat és egyesével belepakolom őket a bőröndömbe. mikor a bőrönd megtelik, jöhet a sporttáska. egyikünk sem szólal meg, egyikünknek sincs mit mondania. a szobám falairól minden le lett szerelve, ami eddig körbeölelt. az összes képem bele lett téve egy cipős dobozba, csupán a szekrényem, az íróasztalom üressége és az ágyam hidegsége marad itt. többé már nem lehet nyitva az ablakom, hogy akár grayson, akár én átmásszak hozzá vagy ő hozzám. többé már nem lesznek a szobáinkból való csillagnézések, többé már nem lesz az, hogy másnap reggel a padlón fekve kelünk fel. ez mind már csak egy emlék marad a régi időkből, amikor barátok voltunk. és legnagyobb boldogságomra, csak voltunk.

anya most leült ágyamra és végigsimít hajamon. hajam majdhogynem derekamig leér, barnasága kivilágosodott. vállam felett hátranéztem rá, rámosolyogtam.

- biztos mindent elpakoltál? az úton minden rendben lesz? ne adjak gyógyszert? ennivalót készítettél? innivalót is tettél el? - kérdezősködött aggódva, mikor én csak egy halvány mosollyal nyugtáztam.

- anya, nyugi. a tárgyaim mind el lettek pakolva, bent vannak grayson kocsijában. a ruháim mindjárt el lesznek tűntetve, leviszem őket. és ne aggódj, van nálam minden mennyiségben gyógyszer, ennivalót készítettem még reggel, bent van a hűtőben a vízzel együtt. - bólintottam minden részletnél, majd behúztam félig megtelt sporttáskám cipzárját. anya hümmögött mögöttem, mikor felálltam.

- nagyon fogsz hiányozni, kincsem. - mondta megtörten, láttatni engedve a könnyeket szemeiben.

- ugye tudod, hogy te vagy a legjobb? - mosolyogtam rá könnyeimmel küszködve.

- ugyan már! - anya nevetve megforgatta szemeit és azonnal, nagyon szorosan megölelt. végleg elszakadva tőle, mindketten megtöröltük arcunkat, összenevettünk és anya segítségével lecipeltük az utolsó cuccaimat a nappaliba. odalent apával találkoztam, akinek nyakába is borultam. apa is ugyan olyan szorosan tartott, mint percekkel ezelőtt anya, és ugyanazokat mondtuk el egymásnak, mint anya és én. közösen megígértették velem, hogy akkor hívom őket, amikor ráérek, de külön kérték, hogy amikor new jerseybe érkeztünk, mindenképp csörgessem meg őket.

magam után húzva bőröndömet átsétáltam a szomszédba, ahol szintén nagy volt a forgalom. lisaból csak annyit láttam, mint anyából, mindaddig cameron végig segített két öccsének a pakolásban. mosolyogva álltam meg a háztól pár lépésnyire és végignéztem, ahogy ethan kocsiját is megpakolják. samira ide-oda rohangált, a ház és a kocsik közt ingázott, majd amikor észrevette vigyorgó képemet, rögtön berángatott segíteni.

- ne csak vigyorogjál, segítsél is a jövendőbeli szobatársaidnak is! - kezembe nyomott egy dobozt, amire filctollal a következő volt írva; VIDEÓSCUCCOK.

- jó nagy grupen elé nézünk. - néztem rá barátnőmre, aki csak fintorogva fenéken csapott.

- hé!

- nem akarom tudni, hogy te és grayson mennyire elvoltatok aznap este. - tette fel kezeit védekezően, derekamra pedig karok fonódtak.

- én mondtam, hogy kell valami kifogás - duruzsolta nyakamba barátom, aki rögtön cuppanós puszit nyomott arcomra.

- azt hittem elintézted annyival, hogy csikiztél. - pillantottam rá piruló arccal.

- ja. odalent. - kacsintott kajánul, a dobozt pedig mellkasához nyomtam.

- vigyed inkább te kaján kajak! - mutattam kifelé a laskából, ő pedig röhögve elindult, de vissza is fordult egy csókért.

- ezzel még tartoztál. - kacsintott, otthagyva engem fejingatva, mosolyogva.

ahogy néztem őket, nem tudtam nem boldog lenni. lisa annyira erősen kapaszkodott belém, akárcsak sean és cameron. ahogy beszálltam grayson mellé a kocsiba, ahogy átnéztem hátra, ahol samira és ethan ültek hatalmas somolygással arcukon, tudtam, hogy életem azon része megkezdődött, mikor önálló lehetek. hatalmas kihívás ez mindannyinknak, de örömmel állunk elébe.

- mit vigyorogsz ennyire? - nézett rám grayson, mikor dudálva elindultunk. lisaék utánunk integettek, aztán a belváros felé vezető úton egyre kisebbé zsugorodtak.

- csak boldog vagyok! - pillantottam vissza rá, és bármennyire is veszélyes volt, de előttünk csak az egyenes út volt, magam felé fordítottam és megcsókoltam. úgy istenigazából.