A szomorú valóság

A találkozás

                        *Aki*

Azon gondolkodtam,milyen lehet ha meghalok.Ha végleg eltűnnék a föld színéről és lelkem egy másik világba távozna.Ezen gondolatok járták át fejem,miközben a hìd peremén álltam.

-Milyen lehet?Èlet vesztettnek lenni,olyan mint élni?Vajon milyen érzés lehet?Egész idáig csak bántottak,megaláztak.És mindenem amim volt,a feledés homályába került.Mind elveszett:a barátaim,a családom.Mind cserben hagytak.Nincs semmi ami miatt tovább élhetnék.

Épp ugrottam volna amikor valaki hátulról elkapott és erősen ölelt."Ki lehet?Mégis számítok valakinek?"Hátra pillantottam,amikor is megláttam egy ismeretlen alakot.Haja fekete volt mely beleolvadt a sötétségbe,szeme szintén fekete,mint a sötéten lángoló tűz,fürkésző tekintete enyémbe ágyazódott.Egy ideig csak néztük egymást majd szomorún a földre vetettem a pillantásom.

-Miért?Miért mentettél meg?-suttogtam halkan az orrom alatt.Meglepődött majd leemelt  a párkányról.
-Tényleg véget akartál vetni az életednek.
-Igen.Hiszen nincs miért élnem.Nincs semmim.Mindent elvesztettem.-a mondat végère könnyek szöktek a szemebe.
-Ez nem jelenti azt hogy megkell halnod.-végigsimított az arcomon és letörölte folydogáló könnycseppeimet.
-Gyere velem.Megmutatom miért éld tovább az életed,de ha azután sem gondolod meg magad-lassan a földre pillantott,hangját lejebb halkítva.-akkor viszont veled halok én is.
Ez most meglepett."Ha èn leugranék,az ő életének is vége lenne?Ki az a hülye aki egy vadidegenért kockáztatja az életét?!"
-Rendben,nem fogok leugrani.-elmosolyodott majd kezét felém nyújtotta.
-Az én nevem Jin.Téged hogy hívnak?
-Aki.
Egy nagyott mosolygott majd a kezemnél fogva húzni kezdett.Nem kérdeztem tőle semmit csak hagytam hogy vezessen.Lassan egy házhoz értünk mely inkább hasonlított egy kastélyra vagy szállodára mint házra.Fehér falai kiemelték nagy fekete keretes ablakait,mely még jobban kihangsúlyozta a ház méretét.
-Hányan laktok ebben a hàzban?-vontam fel egyik szemöldökömet.
-Egyedűl én élek itt.-szomorú tekintete felébresztette bennem a bűntudatot.
-Sajnálom.-motyogtam lehajtott fejjel.
-Semmi baj.Gyere megmutatom a szobádat.Felmentünk az emeletre be az egyik jobb oldali szobába.Nem volt benne sok bútor csak egy szekrény,ágy és egy kis éjjeli szekrény.Ám engem mégis elvarázsolt.Az ágy mellett hatalmas ablakok melyeken a hold fénye szűrődött be.Gyönyörű volt.Leültem az ágyra majd elnyúltam rajta.Lassacskán elnyomott az álom.