Yuuri fáradt volt, kimondhatatlanul fáradt. Edzenie kellett Victorral ,mint általában de valami a vége felé elkezdte őt aggasztani. Próbálta nyugtatni magát és megfürdött az onsenben de az agya még mindig pörgött. Még mindig fáradt volt és alváshoz készülődött egy nagy kajálás és a fürdés után de az a agya egyszerűen nem engedte.
Ezért ott hagyta Victor és elment Minako stúdiójába. Nem akart visszamenni a jégre, így a stúdió volt számára a legjobb választás. Minako nem volt ott mikor megérkezett, bár jobban meglepte volna ha ott találta volna. Már késő volt és tudta, hogy jobb dolga is van mint azt nézni hogy ő hogy táncol.
Bemelegített mielőtt a telefonját a hangfalhoz csatlakoztatta. A korcsolyázós számai a legelején voltak és eros betöltötte a szobát. Ringatta a csípőjét és átadta magát a zenének, áttáncolta a zenét, majd váltott. Felelevenítette a szabad programját. Csak táncolt és táncolt órákig, kis szüneteket tartott és nyújtott a számok között , amíg csak a hajlékonysága engedte.
Ki kellett fújnia magát és kiszellőztetnie a fejét mielőtt elaludt a stúdióban. Ez nem az első alkalom volt. Általában, Yuuri hallotta Minako sikolyát, mikor meglátta, hogy elaludt a kemény fapadlón a magas tükrök előtt.
Mikor felkelt, elindult haza, fájtak a lábai ez megijesztette őt így megint lement a fürdőbe. Ezután a szobájába ment és belépett a sötétségbe.
Már fél álomban állt a lábán, Yuuri elkezdte lehámozni magáról egyenként a ruháiból. A kapucnis felőst a pólója követte, majd a nadrágja, a boxere, és utoljára a zoknija. Egymásután landoltak a földön aztán a szennyes kosárban. Ásított miközben levette a szemüvegét és az íróasztalára tette. A szemeit dörzsölte és az ágyhoz lépett, leomlott a matracra. Csak egy kicsit ijedt meg a valamitől maga mellett. Vagy valakitől.
Hunyorgott és arra fordult amerre az a valaki volt és látta hogy Victor ott alszik, karjaival Yuuri párnáját ölelte. Nem ez volt az első alkalom, hogy Victor így üdvözölte Yuurit de ez volt az első alkalom amikor Yuuri felfedezte, hogy várta ezt.
Természetesen úgy döntött , hogy ezen a különös éjjelen meztelenül alszik. És úgy tűnt, Victor is elfelejtett pizsamát húzni, ha a takaró igazat beszél. A látvány, a sötétség ellenére, hagyott egy kis helyet a fantáziálásnak.
Yuuri nyelt egyet és megpróbált nyugodt maradni miközben visszaszerezte a párnáját Victor karjaiból. Meglepően könnyű volt, majd elhelyezkedett a férfi mellett. Victor átkarolta őt, és közelebb húzta magához. Yuuri azt hitte, hogy felkelt de az egyenletes légzés mást bizonyított.
Yuuri érezte, hogy a szemei lecsukódnak, túl fáradt volt ahhoz, hogy törődjön a ruházat teljes hiányával közte és a férfi között. Engedte megtörténni.
Amikor másnap felkelt, a karjaival Victort ölelte és a feje tökéletesen illeszkedett Victor válla alá. Victor karjai szintén őt ölelték és a lábaik összefonódtak a takaró alatt. Yuuri idegesen várta a pillanatot mikor kel fel a másik de addig élvezte a közelséget és rájött, hogy hónapok óta nem aludt ilyen jól.
YOU ARE READING
The Spicier Side
FanfictionEgy 30 napos nsfw kihivás one shotokból. Egyben egy fordítói kihívás is. Az eredeti történetek: http://archiveofourown.org/works/9263741/chapters/20995910 To the author: Thanks for your hard work!
