Veszélyes Vonzalom //Befejezett

2. Értetlenség

Egyszercsak lépteket hallottam, így gyorsan odanéztem..
Egy férfi alakot láttam közeledni felém, de az arcát nem tudtam kivenni a sötétség miatt.
- Ki van ott? - kérdeztem félve. Egész testemben remegtem a félelemtől, és a fájdalomtól. Az ismeretlen nem válaszolt, csak gyors tempóban közeledni kezdett felém. Fel akartam állni, hogy elfussak, de nem jött össze, mivel megszédültem, és összeestem VOLNA, ha az idegen nem kap el. Hirtelen felémkapott, és a derekamnál fogva talpra állátott. Ekkor megpillantottam az arcát.. Adam volt az, Sam bátyja. Belenéztem a szemébe, ami citromsárgán virított. Elkezdtem kapálózni, hogy elengedjen, de meg sem moccant. Erős karjai úgy tartottak fogva, mintha sziklák közé szorultam volna.
- Eressz már el! - kiáltottam rá. Örültem, hogy sikerült határozottam megformáznom a szavakat, mivel még mindig kissé kába voltam.
- Mi lesz, ha nem teszem? - kérdezte félmosolyra húzva a száját. A mozdulat közben kivillantak hófehér, szabályos fogai, ami határozottam megnehezítette a dolgomat.
- Akkor.. Akkor.. - dadogtam. - Akkor elkezdek kiabálni, amit a szüleim meghallanak és kijönnek - mondtam végül. Hát, ez elég szánalmas fenyegetés lett, de megtette a hatását. Adam elengedett, de nem lépett hátrébb. Csak néhány centi választotta el egymástól a testünket. - Mégis hogy kerülsz ide? És miért világít a szemed ilyen sárgán? - kérdeztem reszketve. Remélem, hogy hallotta a szavaimat, mert elég halk suttogás volt.
- Inkább csak köszönd meg, hogy megmentettelek, és lépjünk túl rajta - jelentette ki teljesen komoly arccal, majd hátatfordított nekem, és elindult a házuktól eltérő irányba.
- Várj már! - kiáltottam utána. - Nem is válaszoltál egy kérdésemre sem! - ő erre hátra se nézett, csak intett egyet a levegőbe, és lassan eltűnt a szemem elől.
- Hát ez szuper.. - motyogtam az orrom alatt. Jól összehúztam a kardigánomat, és visszasétáltam a házunkhoz. Halkan felszenvedtem magamat a szobámig, majd rögtön bedőltem az ágyamba. Pikk-pakk el is aludtam.

Reggel az ébresztőórámra keltem. Nagyon kellett sietnem, mert még hajat is akartam mostni zuhanyzás közben. Mégsem mehetek be véresen a suliba, főleg nem az első napon.
Kikászálódtam az ágyamból, és bementem a fürdőszobámba az aznapi ruháimmal. Beálltam a meleg zuhany alá. Mikor végeztem, és telőtől talpig tiszta lettem, felöltöztem és megmostam a fogamat. Hosszú, sötét tincseimet egy törölközőbe csavartam, és úgy mentem vissza a szobámba. Bepakoltam a sulis táskámba egy kis jegyzetfüzetet és egy tolltartót. Mivel szeptember elseje van, így más még nem kell magunkkal vinnünk. Ma kapjuk meg a tankönyveket. Bedugtam a konnektorba a hajszárítómat, amit akkor vettem ki a bőröndömből, és az alapból hullámos hajamat beszrítottam egyenesre. Mikor mindennel kész voltam, lementem a konyhába a cuccaimmal együtt. Még csak anyu volt lent, így odamentem megölelni.
- Jó reggelt! - köszöntem kedvesen.
- Neked is szívem - szorított magához. - Ne haragudj, de még nem szoktam hozzá, hogy újra itthon vagy, és hogy itt is maradsz - mondta mosolyogva.
- Hamarosan minden olyan lesz mint két éve - mondtam, de akkor még nem tudtam, hogy minden meg fog változni.
- Úgy bizony - helyeselt anya. - Mit kérsz reggelire? - váltott témát.
- Gofri van itthon? - kérdeztem reménykedve.
- Persze - felelte nevetve. - Még tegnap elmentem a boltba, és vettem vagy tíz csomaggal.
- Te vagy a legjobb - öleltem meg újra.
- Az anyáknak ez a dolga - hátatfordított, és kihozott a speizból egy csomagot. - Parancsolj - tett le elém egy tányért és a gofrikat.
- Köszönöm - hálálkodtam, majd nekiálltam megkenni Nutellával a tányérom tartalmát. Miután befaltam négy gófrit, és bepakoltam a tatyómba egy csomó kaját és vizet, elköszöntem anyától, és elindultam az ajtó felé, hogy felvegyem a cipőmet.
- Ja és mondd meg apának, hogy puszilom! - kiáltottam vissza anyának.
- Rendben - jött a válasza.
Belebújtam a fehér adidasomba, hátamra kaptam fekete táskámat, és elindultam a suli irányába. Kb 15 perc séta innen. Nem szoktam levitetni magamat kocsival, mert tudom, hogy a szüleimnek van jobb dolga is, mint engem furikázni. Elsétáltam Bethany-ék házához, és bekopogtam. Az ajtó kinyílt és Beth lépett ki rajta.
- Szia! - köszönt és megölelt.
- Szia! - viszonoztam az ölelését. Szokása szerint mélyen beszívta a levegőt, majd elengedett. - Indulhatunk? - kérdeztem.
- Persze - felelte. - Az normális, ha félek? - kérdezte ijedten.
- Igen - nevettem. - Én is izgulok.
- Akkor jó. Bár tartok kicsit tőle, hogy rossz dolgokat fogok tenni - mondta. Ezt nem értettem. Milyen rossz dolgokat? Esetleg beszól egy tanárnak, vagy kicsúfol egy elsőst? Na mindegy. Nem tudom. Nem erőltettem a témát.
- Éés Beth, mesélj. Szeretnél megállapodni EGY srácnál? - kérdeztem finoman meglökve a vállát.
- Szeretnék, de nem hiszem, hogy találnék olyan srácot, mint amilyen én is vagyok - válaszolta vállat vonva.
- Nem feltétlen kell olyannak lennie, mint te. Sokszor az ellentétek vonzzák egymást - mondtam bíztatóan.
- Az én esetemben nem - vágta rá.
- Hát, oké. Én azt szeretném, hogy boldog legyél, akárkit is választassz - mondtam kedvesen.
- Köszi - mosolygott rám. - Én is ugyan ezt szeretném veled kapcsolatban - mondta kedvesen.
Közben megérkeztünk a gimi elé. Bementünk a főbejáraton, ahol a portás a kezünkbe nyomott egy papírt, rajta a terembeosztással. Megkerestük a 314-es termet, mert ott kezdünk 4 osztályfőnöki órával. Minden teremben egy személyes padok vannak, így Beth-szel leültünk két egymás mellettibe. Észre vettem, hogy az egyik szőke srác állandóan a legjobb barátnőmet figyeli.
- Pszt.. Beth! - löktem meg a karját. - Az a srác téged néz - suttogtam oda neki.
- Tudok róla. Majd akkor beszéljük ezt meg, amikor nem hallja - mondta normál hangerővel. Ez nagyon fura volt. A srác nem hallhatta amit mondtam, mivel két sorral hátrébb ült. Na mindegy. Elővettem a jegyzet füzetemet és egy tollat, majd neki álltam lerajzolni a tegnap látott gyönyörű teliholdat. Már majnem kész volt, amikor valaki ledobta a cuccát a másik oldalamon álló üres padra. Ezt nem hiszem el.. Adam.. Néha már olyan érzés, mintha követne.
- Te mindenhol ott vagy? - kérdeztem furcsálkodva.
- Úgy tűnik - felelte lazán.
- Szuper.. - motyogtam halkan.
Belenéztem Adam gyönyörű KÉK szemébe és észre vettem, hogy már nem világít. Pont, mint tegnap délután Samnél. Egyik percben még sárgán ragyogott, a másikban normális színűre váltott. A becsengetésig volt még bő negyed óránk, így felálltam és megragadtam Adam karját.
- Ho-hó! Nyugi már - torpant meg. Hiába húztam, úgy állt ott, mint egy kőszikla. - Mit akarsz hercegnő? - kérdezte kíváncsian.
- Beszélni veled. És nem vagyok hercegnő! A nevem Sarah - mondtam feszülten.
- Oké - adta meg magát könnyen és kisétált az ajtón. Én utána siettem. A folyosó egyik eldugottabb részén megálltunk és egyből belekezdtem.
- Magyarázatot akarok. Most. - jelentettem ki határozottan. - Mégis miért van az, hogy eszre sárgán világít a szemed, egyszer pedig szimplán kék? - kérdeztem követelődzően.
- Halkabban már. A végén még meghallják a vérszívó barátaid. - csitított le.
- Te meg miről beszélsz? Mi az, hogy vérszívók? - lepődtem meg. Én már tényleg semmit nem értek.
- Te nem tudod? - hökkent meg.
- Mégis mit?? Mi a fenéről beszélsz? - értetlenkedtem.
- Lehet, hogy ezt nem tőlem kéne megtudnod.. - mondta.
- Mostmár mondd el! Kikészülök tőled. Össze-vissza beszélsz vérszívókról, a barátaimról, meg a szemed is világít.. Ez nekem sok. Magyarázatot kérek mindenre - követeltem.
- Jó, de nem itt. Úgy néz ki, hogy ellógjuk a mai napot. - közölte. Nem úgy nézett ki, mint aki annyira bánja. - Hozd a cuccodat és a suli előtt találkozunk - adta az utasításokat.
- Oké - egyeztem bele és bementem a táskámért a terembe.
- Most mennem kell, Beth. Holnap találkozunk. Szia.- mondtam és kisiettem a teremből. Bethany még utánam kiáltott valamit, de nem hallottam. Kimentem a suli elé, ahol Adam várt rám.

Sziasztok!
Remélem, hogy tetszett nektek a storym második része. Ha igen, akkor kérlek vote-oljatok és írjatok kommentet, hogy lássam: érdemes-e folytatnom. :3