A főszerepben Apolla Aimée Tolkien Ramírez.
Apolla Veracruzban született, Catarina és Randolph egyedüli gyermekeként. Mikor két éves lett szülei elváltak, anyjával pedig Barcelonába költözött. Ez idő alatt édesapja újraházasodott és abból a házass...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fél órája landoltam a barcelonai reptéren és várom végre, hogy jöjjenek értem. Leszállás előtt pár perccel hívtam őket, s csak annyit mondtak, hogy 10 perc és itt vannak. Nem tudom mi tart nekik ennyi ideig, de már nagyon gondolkoztam azon, hogy taxival megyek haza, mikor leparkolt elém egy fekete Audi A7-es. - Polla! - ölelt át valaki, de mivel olyan hirtelen történt és nem volt időm megnézni, hogy ki az, csak találgattam. - Emilio, én is örülök, hogy látlak. Bár jobban örültem volna, ha csak pár percet várok rátok és nem fél órát. - Ivan vagyok. - engedett el, majd folytatta. - Ha Emilio lennék, gyorsabban vezettem volna idáig, és nem tettem volna kerülőt. Jobban megnéztem az illetőt és ő tényleg Ivan volt. Nehezen lehet őket megkülönböztetni, de én az évek alatt annyiszor kevertem őket össze, hogy mostanra már tudom, hogy ki kicsoda. (néha) - Bocsi. - majd Emiliora pillantottam, aki pedig rám nézett. - Öhm Emilio. Hazafele megállhatnánk bevásárolni? Vennem kellene valamit Tessának, holnap jön ide. - Jön? - szólt közbe Ivan. - Igen. Tehát? - Ne aggódj, megállok. Míg Ivan berakta a bőröndjeimet a csomagtartóba, beültem a hátsó ülésre, és elővettem a telefonomat. Tárcsáztam Tessát, aki azonnal felvette: "Tessa: Szia csajszi! Megérkeztél? Én: Persze és ne aggódj, egy karcolás sincs rajtam. Tessa: Akkor jó. És hogy van apád? Még mindig együtt van avval a nővel? Öhm, hogy is hívják? Reagan? Én: Igen, még mindig és együtt is maradnak, azt hiszem. Apa nagyon szereti őt, és nem Reagan hanem Teagan! Tessa: Tök mindegy. Akkor Teagan. Na, öhm holnap háromnegyed egykor elvileg ott vagyok, kijössz elém? Én: Nem tudok, takarítanom kell, ugyanis érzem, hogy egyikőjük sem csinált semmit a távollétemben. Tessa: Igen, ők ilyenek. Akkor ott találkozunk. Puszi. Én: Oké, puszi!" - Kivel beszéltél? - szállt be Ivan is és már indultunk is. - Csak Tessával. Holnap jön, háromnegyed egykor száll le, kimentek elé? Engem is megkért, de nekem dolgom lesz. - néztem rájuk felváltva. Ivan hátrafordult, míg Emilio csak a visszapillantótükörből nézett rám, de mindketten bólintottak egyet. - Amíg nem voltál itt, átfestettük a konyhát és a nappalit. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy a te szobád is megcsináljuk-e, mivel mondtad már egy ideje, hogy kiszeretnéd, próbálni rajta kéket, de mégsem tettük meg, mert féltünk, hogy ha elrontjuk, megölnél minket. - mesélt Ivan. Hunyorítva néztem rá, majd megszólaltam. - Ti, átfestettétek a konyhát és a nappalit? - húztam fel a szemöldökömet. - Igen, miért, nem nézed ki belőlünk? - kérdezte Emilio, aki megint a visszapillantóban nézett engem, majd megint megszólalt. - Pedig tényleg mi voltunk azok akik megcsináltuk, ugyanis van rá bizonyíték. Leestem a létráról és van a térdemen egy horzsolás. - Az nem jelent semmit, de oké. Elhiszem. - tettem fel a kezemet védekezésképpen. Körülbelül tíz perc alatt elértünk a legközelebbi áruházhoz, s míg én bementem és megvettem Tessa ajándékát, a srácok megvártak kint a kocsiban.
A hazafele út lassan telt, hiába meséltek nekem arról, hogy mit csináltak míg nem voltam itt, pedig még én is meséltem nekik a Veracruz-i nyaralásomról. A házunk Barcelona tartományában, El Masnou városában található, a Carrer de Pere-Jordi Bassegoda i Musté és a Carrer de la Caravel.la sarkán. Ez egy ikerház, így az egyik felében mi, míg a másik felében, a srácok szülei valamint az édesanyám lakik. - Kicsim, végre, hogy megjöttél! Szólított meg anya, mikor kiszálltam a kocsiból. Mint mindig, most is felkötötte, az alapból hosszú, hullámos, barna haját. - Szia anya. Én is örülök, hogy látlak. - öleltem meg őt, de mire elengedtem már más is állt ott, nem csak ő és a Martinez tesók szülei. - Szia Apolla, Javier Carpenter vagyok. - nyújtott nekem kezet, amit bár kétséggel, de elfogadtam. - Hello, öhm ismernem kellene önt? - lehet, hogy egy kicsit illetlen volt ezt kérdeznem, de akkor is. Hirtelen felnevetett, majd megszólalt: - Anyukád udvarlója vagyok. A szó hallatán még a szám is nyitva maradt. Mi az, hogy az udvarlója? Két hete mentem és anya máris bepasizik? Soha nem is mesélt róla. Kérdőn néztem anyára. - Öhm, igen. Egy hete randizunk. Bólintottam, majd elindultam befele, míg Ivan és Emilio utánam hozta a bőröndjeimet. Először a konyhát mentem megnézni, amit a fiúk kifestettek. Ahhoz képest, hogy ők csinálták, egész jó lett, sőt nagyon jó.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Le a kalappal srácok. Tényleg szép lett. Az én szobámat is kifesthetnétek. - nézek körbe a helyiségben. - Tudtam, hogy tetszeni fog. Nézd meg a nappalit is.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Jól van srácok. Legközelebb az egész házat kifestitek! Eszméletlen jó lett ez a barack szín, de az én szobámat kékre szeretném. - ültem le a kanapéra, háttal az ablaknak. A srácok is leültek mellém, így a lábamat feltudtam rakni Ivanra a fejemet meg ráhajtottam Emilio vállára, majd lehunytam a szememet. - Jó itthon lenni. - sóhajtottam. - Jó, hogy itthon vagy. - simogatta meg a hátamat Emilio, amire kénytelen voltam elmosolyodni. - Na jó, felmegyek a szobámba és kipakolok. Felálltam a kanapéról s felcipeltem a bőröndjeimet az emeletre, be egyenesen a szobámba.
Egész délután pakoltam, de még így sem végeztem. Bekapcsoltam a rádiót is, hogy valami megtörje ezt a csendet, s persze, hogy a kedvenc számom ment. "I been up all night, no sleep Cause I feel like I'm always dreaming All night, no sleep Cause I feel like I'm always dreaming Wide awake, that's okay, as long as I'm with you I'll be up all night, no sleep Cause I feel like I'm always dreaming Cause I feel like I'm always dreaming" - Látom, jól haladsz! - jött be a szobámba anya, majd leült az ágyamra. - Beszélhetnénk? - Persze, mondjad. - ültem le mellé. - Javierről lenne szó. - Áh... - Kicsim, én elakartam mondani neked, de... De nem tudtam, hogy, hogyan. - Semmi baj anya. Bár egy kicsit fura, hogy szinte a testvérem is lehetne, olyan fiatalnak tűnik, de ha boldog vagy, akkor én is. Mosolyogtam anyára, mire ő megszorította a kezemet és megölelt. - Nagyon szeretlek. - mondta. - Én is téged. - És, hogy van apád? Teagan és Neilina? - Megvannak. - Oké. - látta rajtam anya, hogy nagyon nem akarok erről beszélni, így inkább hagyta a témát. - Este az ikrek szüleivel elmegyünk itthonról. Tietek a ház, de ne szedjétek szét! - Hova mentek? - néztem rá furán. - Az mindegy, a lényeg, hogy nem leszünk itthon. Felállt, majd kiment a szobámból. Úgy voltam vele,hogy ha nem akarja elmondani, ne tegye. A lényeg, hogy megbíznak bennünk és itthon hagynak minket egyedül. - Na, kész vagy? Mindjárt elmennek a szülők! - jött be Emilio, nagyon elegánsan. - Mire lennék kész? - néztem rá. - Arra, hogy egy egész estét tölts el a Martinez testvérekkel. - mosolygott rám, mire nekem megint nevetni támadt kedvem.
