Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

12. fejezet

Isabella szemszöge:

"Kelj fel Bella." mormolta egy hang a fülembe, mire morogva elfordultam a hangtól, mielőtt a párnába fúrtam fejemet. Még mindig fájt a fejem a tegnap esti ivástól (a legrosszabb hiba, amit valaha elkövettem), és nem akartam aznap reggel foglalkozni az emberekkel.

Egy mély kuncogás volt hallható a szobából, mire még jobban a párnába fúrtam a fejem, a takarót a fejemre húztam, jelezve, hogy akárki is van a szobában ne zavarjon meg, szükségem van még alvásra. 

"Bella, jobb ha felkelsz." a hang kötekedő volt, de én figyelmen kívül hagytam. Ahogy korábban mondtam, NE. ZAVARJON. Alszok! 

"Bella, ha nem kelsz fel, én foglak felkelteni." a hang, amiben Harry hangját ismertem fel, kigúnyolt engem. 

"Ne érj hozzám." motyogtam és hallottam, ahogy felnevet. 

"Úgy érzem tudod, hogy nem teljesítek parancsokat." gügyögött, majd megfogva vállaimat próbált maga felé fordítani. 

"Neeee." nyafogtam, ellöktem kezeit magamtól és az ágy másik végébe gurultam, hogy távol legyek tőle. 

Újra felnevetett teljesen vidáman. Pedig semmi vicces nem volt ebben. Én próbálok aludni te pedig nem hagysz. Gondoltam keserűen, a szemeim csukva tartottam, még ha mozgolódást is hallottam a szobában. 

Már majdnem vissza aludtam, mikor két kéz megfogta az alkaromat és felrántott. Meglepettségemben felkiáltottam. Szemeim gyorsan nyitódtak ki, és ki mással találkoztak volna, ha nem Harry önelégülten mosolygó arcával. 

"Mondtam, hogy kelj fel." mondta vidáman, szemei jókedvet tükröztek. 

"És én mondtam, hogy ne érj hozzám." morogtam rosszkedvűen és ő nevetett, majd hagyta, hogy visszadőljek. 

"Miért keltettél fel? Még túl korán van." nyafogtam újra, mire ő felhúzta szemöldökét. 

"Tényleg? A háromig való alvást koránnak nevezed?" kérdezte szarkasztikusan a szemeim pedig nagyra nőttek. 

"HÁROM?" szinte sikoltottam és ő bólintott. 

"Igen Csipkerózsika, egész nap aludtál." szólt hozzá és a szám teljesen kiszáradt. 

"Ez furcsa, még sosem aludtam ilyen sokáig." motyogtam és ő gúnyolódni kezdett. 

"Talán azért, mert még sosem ittál." mondta vidáman, amiért haragosan tekintettem rá, a makacs énem újra életbe lépett. 

"Már ittam!" tiltakoztam, mire egy mosoly húzódott arcára. 

"Oh, tényleg?" kérdezte és én lenéztem kezeimre. 

"Oké, talán nem." motyogtam és ő kuncogott, bólintva egyet. 

"Én is így gondoltam." mondta, mire homlokomat ráncoltam. 

"Miért gúnyolódsz velem?" kérdeztem, de ő önelégülten mosolygott rám. 

"Mert amikor felébredsz, teljesen imádni való vagy, és szórakoztató összezavarni téged." mondta, elpirultam mikor imádni valónak nevezett. 

"Fo-fogd be." mormogtam és ő nevetett, közelebb lépve hozzám megragadta államat, és megbillentve azt késztetett, hogy szemeibe nézzek. 

"Pontosan erre gondoltam. Imádni való vagy." mondta újra, arcom vörössége pedig csak nőtt. Önelégült mosoly kúszott arcára, ahogy látta szavai hatását. 

Eltoltam kezeit, ezzel mosolygásra fakasztva. Felkeltem, megkerülve őt próbáltam elmenni, de természetesen a kegyelem és a szerencse ellenem voltak, ahogy megbotlottam a saját lábamban és a padlónak ütköztem. De a kezeim hamarabb értek földet, mint az arcom, így kissé megmenekültem. 

Harry nevetésben tört ki, míg én felnyögtem, és hátamra fordultam és fejemet fogtam, mert 1.-ez egy igazán kemény padló és 2.-zavartan éreztem magam, főleg Harry előtt. 

"Oh Bella, nevetésre ösztönzöl." mondta nevetve, én pedig elvettem kezeimet arcom elől, hogy lássam annyira nevet, amennyire csak tud. 

Tulajdonképpen csodáltam nevetését, évekkel fiatalabbá és sokkal boldogabbá tette annál, mint mikor a legénységének parancsolgat. Olyan volt, mintha egy teljesen másik oldalát láttam volna, és ezért különlegesnek éreztem. 

De nem akartam, hogy a nevetésének oka én legyek. 

"Fog be Harry!" kiáltottam, még mindig zavart, hogy elestem. Sosem voltam a legbájosabb ember a földön, főleg nem reggelente. Kezét szájára tapasztotta, ezzel próbálta elnyomni nevetését, mikor duzzogó arcomra nézett. Jókedv táncolt szemeiben, ahogy engem bámult, azt vitatva, mit is mondjon. 

"Ne haragudj Bella, de annyira vicces." mondta és kuncogni kezdett rajtam. 

"Ez nem vicces." biggyesztettem le ajkaimat, kezeimmel átkaroltam térdeimet és felhúztam őket mellkasomhoz. Szorosan öleltem őket, ahogy elrejtettem arcomat térdeimnél. Így zavartságom kissé enyhült. 

"Aww, bébi, ne legyél ilyen." mondta próbálva befejezni a nevetést, de én megsértődtem és nem mozdultam pozíciómból. Gúnyolódott velem, tehát azt akarom, hogy a lehető legrosszabbul érezze magát azért, amiért kinevetett. Ennek így kell működnie. Ezzel kell élnie. 

"Bella?" kérdezte gyengéden, lépteit csak addig hallottam, amíg mögém nem ért. Miért van mögöttem? Az újabb dolog, amit érzékeltem, hogy mögöttem ült, két lábát a két oldalamra helyezte és karjaival körbeölelt. Nehezen vettem a levegőt, ahogy mellkasának dőltem. Próbáltam megfordulni karjaiban, ahogy nagy szemekkel felnéztem rá. 

"Kérlek, ne légy mérges rám." mondta, lebiggyesztve alsó ajkát. Nem bírtam ki, egy halvány mosoly szökött arcomra gyerekessége miatt, és lassan bólintottam egyet. 

"Csak ha nem nevetsz ki újra." figyelmeztettem őt, de ő csak kuncogott, közelebb húzva magához. 

"Nem ígérek semmit." suttogta a fülembe. 

"Ez nem fair." motyogtam és ő elégedetten mosolygott. 

"Gyere Bella. Van valamim számodra ma." mondta, majd felállt velem együtt és továbbra is karjaiban tartott. 

"Szeretsz a karjaidban tartani, ugye?" kérdeztem, észrevettem, hogy valamilyen módon mindig magánál tart. Nem panaszkodom... csak nem vagyok hozzászokva. Tehát egy kicsit szokatlan volt nekem. 

Meglepetésemre, egy gyenge pír ült ki arcára a kérdésem miatt. Hah! Most ő pirult el! 

"Azt hiszem, mondhatjuk, hogy igen! Szeretem az érzést, hogy a karjaimban tartalak!" mondta teljesen komolyan, egy mosoly jelent meg arcán. Basszus, már megint én pirultam el. 

"O-oh." dadogtam, ő pedig csak rám mosolygott, megfogta a kezemet és az ajtóhoz vezetett. 

"Gyere, meg akarok neked mutatni valamit, hogy hogy kell csinálni." mondta és én kételkedően húztam fel szemöldökeimet, nem igazán tudva mit akar mutatni nekem. 

"Semmi rossz." biztosított mikor meglátta arckifejezésem, én pedig csak szemeimet forgattam. 

"Mindenki ezt mondaná." motyogtam és ő a fedélzetre húzott engem, annak is a bal végére. Ahogy megláttam mi vár ott, megálltam, Harry kezei kicsúsztak enyémből, ahogy egy kis mosollyal fordult felém. Csúnyán néztem rá, mielőtt kereszteztem karjaimat magam előtt. 

"Aww, Isten ments."