Az elsõ, akit Jill meglátott a csoportból, egy hosszú lábú, izmos fickó volt, aki hanyagul dobta el magát a fotelben, mégis minden pórusából az állandó készenlét feszültsége áradt. Fekete fürtös haja a vállára hullott, két sötét, szilvamag-alakú szeme szinte perzselt a félig leeresztett pillák alatt. Az arca keskeny, markáns, feszes szájjal és kétnapos borostával. A bõre pedig napbarnított volt, illett a haja színéhez.
Kifejezéstelen arccal végigmérte a lányt, aztán egy szó nélkül visszafordult a fõnök asztala felé. A többiek annál jobban zajongtak, nevetgéltek, élcelõdtek Jill-en - láthatólag nem szokták meg, hiogy egy nõ legyen a partnerük az akció során. De a Sötét Harcos, ahogy Jill rögtön elnevezte, semmi érdeklõdést nem tanúsított irányába. Inkább mintha alig várta volna, hogy folytatódjék a félbeszakított eligazítás. Pedig Jill most már csak az õ véleményére lett volna kiváncsi az egész csoportból, hogy Õ mit szól hozzá?...Hozzá, mint nõhöz - ennél a gondolatnál aztán észbekapott. Hiszen õ, Jill Golden, az akciócsoport eligazításán vett részt éppen egy veszélyes ügy kapcsán, nem pedig párkeresõ klubban. Úgyhogy nyomás figyelni! - intette magát.
Ám azért mindannyiszor belebizsergett a bõre, amikor a sötét szilvamag-alakú szemek pillantása végigsöpört rajta. Jill hirtelen nagyon átlagosnak találta magát: barna haj némi vöröses csillogással, nagy kék szemek, pirosló ajkak (hála az Arden- rúzsnak!), formás mellek, nem túl kövér, nem túl sovány alkat, vagyis átlagos, még a magassága is: 168 cm. Mit érdekelhetne rajtam egy ilyen Titokzatos Harcost?!- Kesergett Jill magában, - még a nevem is tucatnév, Jillian. Semmi izgalmas, különleges dolog. Bezzeg ennek a Rejtélyes Harcosnak biztos ezernyi dögösebb kémnõvel volt már dolga.Olyan, mintha egy indiánregény címlapjáról lépett volna le.
Aztán az Harcos kecses hajlékonysággal felállt ( mint egy különösen veszélyes ragadozó - futott át Jill fején- veszélyes. És csábító!) és közölte, hogy Jake Darkeagle-nak hívják, és mindezt úgy, hogy Jill szemébe mélyesztette mágikus tekintetét.Mire a sarokban a szõke, tejfelesképû legény, Chad Denton hirtelen dúdolni kezdte a “Fekete sas, fekete sas, miért nem szállsz a hegyek fölé” kezdetû nótát. Jake odakapta a fejét, sötét arccal, arccsontján megfeszült a bõr - mire a többiek lepisszegték a daloló legényt. Jake levágta magát a fotelba és a lánytól elfordulva kezdte sorolni képzettségeit: földi-vizi-légiharc, pusztakezes küzdelem, fegyverismeret, tûzszerészet, robbantások, lõvészet, túlélési gyakorlat, stb....Jill tátott szájjal hallgatta Jake beszámolóját.
Mire aztán a tervezetet is megbeszélték, Jill szeme már kopogott az éhségtõl és megfájdult a feje is. Felállt, nyújtózkodott, mire egy mély hangot hallott maga mellett:
- Jillian! - senki nem szokta igy szólítani, így Jill meglepetten fordult Jake felé. A férfinak amúgy is mély hangja volt, de most úgy görgette a nevét, mint tenger a hullámokat. Ám éppen a legrosszabb pillanatban felbukkant Jill másik oldalán Simon, a kollégája, akivel együtt jött a megbeszélésre , egy nyalka, szõkés, yuppie kinézetû fickó és harsányan ebédre invitálta Jillt. Jill válaszolt neki, aztán körülnézett, de Jake-nak már csak hûlt helyét találta. Mintha sosem szólt volna hozzá, már a bajtársai közt állt és azok élénken magyaráztak neki valamit. Jill szíve meglódult, ahogy végignézett hoszú, farmeres lábán, fenekén, keskeny csipõjén, széles hátán, fekete üstökén. Itéletnapig ott ábrándozott volna, ha Simon el nem rángatja kajálni.
Jake maga sem értette, mért tett rá olyan erôs hatást az a lány,az a ...Jillian! Elég régen élt már egyedül ahhoz, hogy megszokja a magányt. Bár a testvéreire, a családjára mindig számíthatott, de azért elég messze éltek egymáshoz. De azok után ami Anitával és a testvérével történt...Hát ezek a dolgok nem egykönnyen felejthetôek egy férfi számára. Talán ezért is volt folyton úton, folyton veszélyben és kalandok közt. Ha nem is felejteni de tán vezekelni akart?
