A természet hatalma

Tizenhatodik fejezet

- Anyám nekem erről miért nem szólt?

Ryan is érdeklődve pislogott, főleg, amikor barátnőm szégyenkezve lesütötte a szemét.

- Én kértem meg rá, hogy ne tudd meg.

- Hogy mi? – Na, most már teljesen padlót fogtam. Kellett volna valami, amibe megkapaszkodhatok. – De miért?

- Mert tudtam mi lenne a reakciód! – emelte fel védekezően a kezét Heather. – Ugyanaz, mint most. És tudtam, hogy nem lehetett volna leállítani, ahogyan most sem. Nem akartam. – Keresztbe fonta a karját és elfordult.

- Heather... - Megragadtam a karját és magam felé fordítottam. Ugyanis kezdett összeállni a kép. – Szóval azért egyeztél bele, hogy velem jössz, mert úgy gondolod, ő is az aeviákhoz ment.

Bólintott, aztán valami keménység villant a szemében.

- Nyugodtan nevezd nevén azt a szemetet, Flo.

- Már lehet? – érdeklődött Ryan. – Megtiltottad, miután szakítottatok.

-Tudom, de nem érdekel. Az a faszkalap Garrett! – kiáltotta és hangja nyomán felrebbent néhány madár.

- Nyugi – simítottam meg a karját.

- Esküszöm Flo – nézett rám eltökélten. – Ha megtalálom... megkapja a magáét.

Összeszorítottam a fogam és néztem Heathert, amint a karját dörzsölgeti és zavarában a hajával babrál. Ryan kissé félve pillantott rá, talán attól tartott, hogy Heather ismét kitör. Szerencsére ez nem következett be. Barátnőm egész egyszerűen csak vett egy mély lélegzetet, arcán fáradt mosoly jelent meg, aztán így szólt:

- Induljunk tovább. Már délután van, és nem járunk messze, érzem.

- Biztos?

Határozottan bólintott.

Tehát folytattuk utunkat. Hiába próbáltam nem figyelni rá, újra és újra eszembe jutott Aiden, hogy mi történhetett vele és legnagyobb örömömre, átkarolta a vállamat régi jó barátom, a lelkiismeretfurdalás is, azt suttogva a fülembe, hogy tovább kellett volna keresnünk és, hogy az én hibám, hogy eltűnt. Aztán meg ez, amit Heather mesélt... Komolyan a hideg futkosott a hátamon tőle. És bár egy kicsit bántott, hogy nem mondta el anno, megértettem.

Azt hiszem és is hasonlóképpen cselekedtem volna, ha a szerelmem elhagy.

***

Estefelé egy kisebb falu keresztezte utunkat és mivel hosszú napok óta nem találkoztunk emberi lénnyel, gondoltuk megszállunk a határában és majd reggel indulunk tovább, át a falun. Az éj puha, sötét takaróval borította be a Földet, de felnézve az égre, milliónyi csillagot láthattunk, mintha a természet meg akarna nyugtatni, hogy nem veszi el örökre a fényt. Pár kilométerrel a kis településtől kerestünk magunknak alvóhelyet. A közelben lévő bokrok és cserjék takarásába rejtőztünk. A hátizsákot a fejem alá téve alváshoz készülődtem, amikor Ryan hirtelen mellettem termett. A sötétben nehézkesen felhunyorogtam rá, hogy ki tudjam venni a vonásait.

- Valami baj van? – kérdeztem.

- Semmi – legyintett és letelepedett mellém. Felültem, mert láttam, hogy mégis nyomasztja valami.

- Ryan, mond nyugodtan.

Ryan a tőlünk pár méterre fekvő Heather-re pillantott, mintha ellenőrizné, hogy nem hall minket. Újra visszafordult felém és láttam, amint felemás szeme aggódva szűkül össze.