DC fanfiction:Pyro Witch (HUN) (SZÜNETEL)

Egy normális lány...Azt hiszem...

Egy átlagos lány, átlagos élettel. Na jó majdnem átlagossal. A történetem egész pöttöm koromban kezdődött. A biológiai szüleim tinédzserek voltak, egy jól sikerült hétvége meglepetés terméke voltam. Anyám Melody nem volt egy felelősségteljes lány, mégsem volt szíve elvetetni a benne növekvő magzatot. Így hát születésem után nevelőotthonba adott, ahol nagy szerencsémre nem kellett sokáig vacakodnom, hiszen Bill a világ legjobb apukája befogadott. Bill és felesége még azelőtt döntöttek úgy, hogy nevelőszülők lesznek, mielőtt kiderült volna, hogy Judie terhes. A nagy örömködésbe persze meg is feledkeztek a dologról. Nem hibáztatom őket a sok évnyi próbálkozás után. De hát az élet nem lehet süti és cukormáz nemigaz? Judie belehalt a szülésbe, Milene a kislányuk pedig szintén csak pár napig bírta tovább. Ez után jöttem én, a pár hónapos csodabogár, aki nem hagyta, hogy az új apukája utánuk menjen, és akit az új apukája úgy szeretett mintha a sajátja lenne.
A nevem attól a naptól kezdve Rosalie Penelope Manson lett, röviden csak Poppy. Billnek nem volt szíve megvállni a nevemtől, amit az igazi anyukám adott nekem, így hát a Rosalie-t megtartva nevezett el Poppynak. Felcseperedve Bill a legjobb barátom lett, mindent együtt csináltunk. Persze voltak hollámvölgyek, péndául mikor nyolc éves koromban barátnőt szerzett.
Ashley nem volt az apa-lánya kapcsolat híve, nem szerette, hogy egy árva lakik az új pasija lakásába, nem szerette a figyelmet amit kaptam, főleg, hogy azt ő is kaphatta volna. Három évig a titokban tartott verések és egyéb bántalmazások végül napvilágot láttak miután apám észre vette rajtam a cigicsikkek nyomát. Nem is kell mondanom nem sokáig tartott mire össze rakta a fejében a kirakós darabjait és kitette azt a szőke libát. Persze addigra számomra már minden más volt. Vissza kaptam ugyan az apukám, a baráti társaságom megmaradt. Billnek ez a három év alatt sokat kellett dolgoznia, így én rengeteg időt töltöttem az utcán, nehogy Ashley-vel kelljen maradnom. Megtanultam megvédeni magam, kizsebelni másokat és hogy mikor kell menni a kisboltba, ha Margaret néni frissen sült sütijéből akarunk egy kicsit kucsorogni.
Central City ugyan nem egy Gotham, de hát minden városnak vannak veszélyesebb részei nem igaz?
Egy évvel később március 18.-án a születésnapomra Bill meglepett egy használt fényképezővel. Nem volt ugyan a legszebb, de nekem mégis többet jelentett mint bármi más. Előtte nagyon szerettünk együtt kiállításokra járni,kissebbként kijelentettem, hogy majd egyszer az enyémen fogunk így sétálgatni.Bill elékezett rá. Így hát tizenkét évesen belemerültem a fotózás mesés világába, ami elterelte a figyelmem a lopásokról. Tizenhat évesen elkezdtem fotóriporterként dolgozni diákmeló gyanánt, amit még a művészeti egyetem mellett is folytattam. 20 évesen már majdnem diplomásként munka ügyből fotóztam egy égő házat amikor az gondolt egyet és az arcomba robbant. Egy éve töltöttem kómában miután végre kinyitottam a szemeim a S.T.A.R Labs-ben. Hogy miért a S.T.A.R Labs-ben? Mialatt a csipkerózsika szerű álmoat aludtam, a hőmérsékletem vészes módon ingadozni kezdett, ez pedig nem egy műszert elolvasztott amit rám csatoltak. A legbiztonságosabbnak az tűnt, ha a laborba szállítanak és ott figyelnek tovább. Bill bele őszült az aggodalomba, de biztosították róla, hogy kutya bajom se lesz. Mint utólag kiderült, a hely amit fotóztam fele volt ismeretlen vegyszerekkel amik mutációt idéztek elő nálam, ezáltal metahumánná változtatva engem. Ébredésem után Barry Allen vett a szárnyai alá, akit mindenki csak a Flash néven ismer. Ő és a csapata többi tagja segítettek az uralmam alá vonni új képességeim, Kid Flash edzett velem, és érzelmi támaszt is nyújtott ezekben a nehéz időkben. 
Betanulásom alatt segítettem az ifjú igazság ligájának is, valamint segítettem lekapcsolni egy idő utazó bűnözőt aki egysével iktatta ki a jövőbeli nagyágyúkat. Mindezt új életem első évében, mialatt a diplomámat még mindig nem sikerült megszereznem.

Panaszkodásom szerencsére nem a falnak történt. Dick Grayson barátomtól nemrégiben fülest kaptam, hogy drága nevelőapja hamarosan keresni fog. Én pedig egy nagyon szerencsés lánynak mondhatom magam, hogy panaszkodásom pont Brucie Wayne füleit találták meg.
Jó bevallom ez nem csak szerencse volt, rengeteget kellett duruzsolnom Batman fülébe mikor össze futottunk, de megérte nem? Új tehetség kutató programot indít és elintézte, hogy a keretein belül Gothamben letehessem a diplomám, valamint kiállítást is szervezzek. Hát nem szuper ez a Bruce?