Nincsenek Véletlenek ||+18||

1.rész A költözés napja

A nevem Barbie Argent, 17 éves vagyok. És jelenleg csomagolom a cuccom mivel költözünk egy nap múlva Londonba. Nagy szájhúzogatással elkezdtem pakolni, nem volt kedvem az egész naphoz, mivel tudtam hogy ma van a búcsúzkodás napja. Mikor végeztem a ruháim bepakolásával lementem a konyhába apához. Épp reggelizett.
- Jó reggelt! -mondta.
- Neked is apu! -válaszoltam és leültem mellé egy tanyérral.
- Közelebb adnád a tejet? -kérdeztem kis boci szemekkel.
- Persze. -mondta egy mosoly kíséretében. Mikor megettem a müzlim felszaladtam az emeltre a szobámba, hogy egy kicsit helyre pofozzam magam. A szobámból nyílt egy ajtó az emeleti fürdőbe. Bementem fogat és arcot mostam, felraktam egy egyszerű sminket. Alapozó, szempilla spirál. Nem vittem túlzásba hisz csak a barátaimhoz megyek elbúcsúzni. Végeztem a sminkeléssel és felöltöztem egy mackó nadrágot vettem fel és egy sima fehér pólót amin volt egy 'i love you'-s felirat és egy csomó szivecske. A torna cipőm felhúztam és már mentem is. Mikor oda értem Willék elé a sírás kerülgetett. Becsengettem és nagy boci szemekkel vártam hogy kinyissa az ajtót. Mikor kinyitotta a nyakába ugrottam és csak ölelgettem, mikor végre elengedtem belekezdtem a mondókámba.
- Szia Will. Figyelj azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.- nézett rám a gyönyörű kék szemeivel. Én nyeltem egy nagyot és folytattam.
- Szóval tudod költözünk és ez az utolsó napom itt és szeretném a barátaimmal tölteni. Mit szólnál ha egy óra múlva átjönnél te és Jenn? -kérdeztem, egy könyörgős arckifejezéssel és egy apró mosollyal.
- Jól van Baby. De nem maradsz még egy kicsit beszélgetni? -mondta.
- Sajnálom, de megyek szólok Jenn-nek is és elindulunk hozzánk. -válaszoltam vigyorogva. Elköszöntünk egymástól és elindultam. Jenn pont kint ült a lépcsőn mintha tudta volna hogy jövök. Láttam hogy szomorú és megkérdeztem tőle.:
- Jenn mi a baj? -kérdeztem nagy aggódalmas fejjel.
- Szerinted? A legjobb barátnőm itt fog hagyni! Ez a baj! - válaszolta enyhén dühösen.
- Figyelj nem tehetek róla apát áthelyezték és nekem mennem kell egyedül nem lehetek itt. - a mondatot elharaptam és nagy sírásba kezdtem. Egymásba borulva sírtunk és vigasztaltuk egymást. Mikor kicsit enyhült a levegő elindultunk hozzánk. Már az ajtónkban álltunk mikor valaki utánunk kiáltott.
- Hé csajok várjatok! - szólt Will. Megvártuk és bementünk. Apa csinált szendvicst mi meg a nappaliban beszélgettünk. Mikor kész volt kimentünk az ebédlőbe a terített asztalhoz. Apa mosolyogva várt minket. És megtörte evés közben azt a kínos csendet.
- Srácok tudom, hogy nem akarjátok hogy elköltözzünk de muszály a munkám végett. De megígérem nektek, hogy minden nagy szünetben haza jövünk. -mondta apa biztatóan, csillogó szemekkel néztünk rá.
- De most menjetek későre jár. Biztos aggódnak otthon. -mondta apa. Bólintottunk és megölelgettem őket jó kivánságokat mondtak és elindultak. De Will után mentem.
- Várj. - lihegtem a legjobb fiú barátomhoz.
- Will mondanom kell valamit. - nyöszörögtem.
- Mondjad Baby. - nézett rám kis fiús tekintettel.
- Holnap nem kísérnél ki a reptérre? Nagyon örülnék ha az utolsó óráim is veled tölthetném hisz kicsi korom óta barátok vagyunk és te fogsz a legjobban hiányozni. - néztem rá kérdőn és egy apró mosolyt erőltettem az arcomra. A sírás szélén álltam de vissza folytottam.
- Persze, hogy ki kísérlek, de most menj be mert apukád aggódni fog. -mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra. Elköszöntünk és besiettem a házba egyenesen a szobámba, eltört a mécses. Álomba sírtam magam.

Reggel mikor felkeltem lezuhanyoztam, felöltöztem, fogat mostam és sminkeltem. Mikor kész voltam reggelizni se volt idő már épp csengetett valaki. Ajtót nyitottam. Az ajtóban Will állt.
- Szia Baby. Mehetünk? -szólt dörcögős reggeli hangján.
- Szia Will. Persze mehetünk csak lehozom a böröndőm és szólok apának. -mondtam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Apa gyere megyünk. -kiáltottam neki. És azzal a lendülettel fel szaladtam a szobámba megfogtam a cuccom és le siettem.
- Menjünk. -szólaltam meg. Will csak bólintott és apa is. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Az utat végig beszélgettük ami jól esett mivel azt hittem csendben tudjuk le az utat. Mikor ki értünk Will segített a csomagokkal. Ahogy kiemelte a böröndöt megfeszült a karján a póló. Eddig észre se vettem, hogy ilyen erős. Elmosolyogtam és elindultunk befelé. Will megharapta a száját és nyelt egy nagyot. Látszott rajta hogy ideges.
- Itt az idő Baby. Indulnotok kell. És kérlek bármi van hívj és én utánad repülök.- mondta. Láttam rajta hogy mindjárt elsírja magát de küzd a könnyeivel.
-Igérem hogy hívlak ha baj van, de akkor is foglak ha hajnalba fel kellnék és unatkoznék. -válaszoltam kuncogva.
- Szia Will. -elköszöntem és adtam egy puszit az arcára. És indultam is.
- Szia Baby. Szeretlek! -mondta, de időm se volt felfogni mert elsiettem.

Teli van helyesírási hibával de nézzétek el nekem siettem leírni a bennem megfogalmazodó szöveget és kapkodtam.😞