VR Infinite

Nélküled [💕]

Janira nincs túl jó hatással az egyedüllét, pláne nem, ha épp Los Angelesben téved el. Egyre kedvetlenebb lesz, miközben a többieket keresi, de tényleg az ő társaságuk hiányzik neki, vagy csak egyvalakié? És ez vajon kölcsönös?

[AU, ahol Pisti és Jani titokban együtt vannak. Első Jansti sztorim volt, valamikor nyár környékén írhattam.]

* * *

Jani nagyot sóhajtott, és megpróbálta ötvenedszerre is bekapcsolni a telefonját. Ez ismét ugyanolyan lehetetlen próbálkozásnak bizonyult, mint az előző negyvenkilenc alkalommal, sőt, most már ott tartott, hogy az eddigi „tegyél már töltőre, te szerencsétlen" felirat se jelent meg a kijelzőn, a készülék már ennyire se méltatta. A probléma ezzel csak az volt, hogy töltője nem volt nála, az a Los Angeles-i bevásárlónegyed pedig, ahol épp a padot koptatta, nem arról volt híres, hogy megfizethető áron kínálja az elektronikai eszközöket. Az első ötlete az volt, hogy vesz egy téglafont, csakis arra az időre, míg felhívja vele Pistit, hogy hol van, de még a legolcsóbb mobil is messze meghaladta azt az árat, ami jelenleg a zsebében volt (nem kellett volna megvenni azt a sok király pólót, most már tudta).

Mert igen, Jani hiába jött egy kisebb kísérettel, egy másik YouTube csatornával meg Pistivel, még így is képes volt elveszni Los Angeles forgatagában, ráadásul olyan helyen, ahol a turisták tízes csoportokban jártak mindenhová, hogy még észrevehetetlenebb legyen. És még a telója is lemerült a Pokemon Go-zás miatt, ami nagy valószínűséggel az eltévedését is okozta, de nem bánta, mert legalább már szintet lépett. Rohadtul eltévedt közben, de ezt az áldozatot megérte.

A következő ötlete az volt, hogy visszamegy a kocsihoz, ezzel is csak az volt a baj, hogy GPS híján elképzelése se volt, merre induljon, hogy ne vesszen el még inkább. A legokosabb az lett volna, ha egy táblára kiírja, hogy „JANI VAGYOK", és a feje felé mutatja, azt nehéz lenne eltéveszteni. Ez olyan király ötlet volt, hogy jól vállon is veregette magát, aztán elindult papírírószert keresni, vagy valami hasonlót. Talált is egy ajándékboltot, egy szuvenírboltot, három kebabost meg egy utcai árust, aki valamilyen elfajzott okból kifolyólag lila brokkolit meg télifagyit árult... nyáron. Meg sem próbálta megkérdőjelezni ezt a logikát, inkább vett egyet a fagyiból, mert félt, hogy a csávó megdobálja az ufó brokkolival, ha nem teszi.

Egyébként szerette volna lefényképezni az elborult fazon standját, de kamerát most nem hozott, telefonja meg nem volt, úgyhogy ez ugrott. Hirtelen annyira tehetetlennek érezte magát, hogy kínjában vett még egy télifagyit Pistinek, elcseszve ezzel újabb drága centeket, de megérte, mert a fagyi legalább finom volt. Kicsit édesebb, mint az otthoni, de nem émelyítően, hanem még éppen megfelelően. Valamiért ez az íz a VR tortára emlékeztette, amit Pistivel közösen kaptak, ugyan annak semmi köze nem volt egy télifagyihoz, de akkor is ez jutott az eszébe. Szerette volna már odaadni Pistinek a másik fagyit, hogy ő is megkóstolhassa, vagy egyszerűen csak lebassza, amiért hülyeségekre költ. Most mindkettőnek ugyanúgy örült volna.

Ismét felsóhajtott, aztán leült az egyik szabad padra, és az eget kezdte bámulni. Irtózatosan meleg volt, a tűző Nap égette mindig sápadt bőrét, de jelenleg ez sem zavarta. Nem volt kellemes, de még itt is szívesen lett volna abban az esetben, ha mellette van valaki... de így, egy idegen környezetben, az ufózöldségek társaságában és a fura akcentusú angol háttérzajban még inkább egyedül érezte magát. Közben viszont kezdett beletörődni. Ugyan minek csináljon hülyét magából azzal a táblával? Úgyse amiatt fogják megtalálni, ha egyáltalán keresik, mert már ebben sem volt biztos, túl régóta bóklászott hozzá. Miért is keresnék? Része ugyan a csatornának, de mindig is Pisti beszélt többet, ő állt a középpontban mióta csak elkezdték, és Jani nem is hitte, hogy ezen változtatniuk kellene. Régen ugyan jobban megmutatkozott ez a különbség, mostanra már úgy, ahogy kiegyenlítette a helyzetet, de még mindig nem volt pótolhatatlan. Legalábbis nem érezte magát annak.