Nem emlékszel rám? //BEFEJEZETT//

1. fejezet

~Levi szemszög~

-Levi-mondta Hanji miközben az arcom előtt lengette a kezét.-Itt vagy?
Beletúrtam a hajamba és bólogatni kezdtem.
-Rendben. Körbe kéne vezetni Erent-mondta majd ismét a mellette álló srácra tekintett.
És akkor ott állt előttem. Egy teljesen más személy, mint akit 2 éve megismertem. Éreztem, hogy az arcom égni kezdd mire ő csak lazán, 'nem törődöm semmivel' stílusban rám néz.
-Nem emlékszel rám?
Nagyokat pislogva meredtem Erenre.
-Tudod- mondta majd gúnyosan nézett rám.-Én voltam az akit bunkó módon visszautasítottál.
Jobban megnéztem. Két éve... Két hosszú éve volt hogy utoljára láttam. 2 éve szeplős, szemüveges vézna gyerek volt most pedig... Szeplői a szemüveggel együtt eltűntek, magasabb lett, megizmosodott (írói megj: Hmm :3 ).
-Nem akarok közbe szólni-Hanji zavartan ácsorgott mellettünk.-De az órák nemsokára kezdődnek. És addig körbe kéne vezetni Erent.
-Semmi szükség rá, Hanji-san-mondta Eren mosolyogva.-Két éve is idejártam, tudom mi merre van...
-De neeeem Eren-erősen háton veregette a srácot.-Amióta elment rengeteg dolgon újítottunk.
-Majd akkor Arminek megmutatják...
-Hát jó...-motyogta Hanji kidcsit csalódottan.-De azért Levi kísérd el a termébe.
-Tch, rendben-mondtam majd a hajamba túrtam.-Gyere.
Zsebredugott kézzel kullogott utánam. Sietősen lépkedtem, de valamiért kellemetlenül éreztem magam. Szinte átégette Eren tekintete a hátam. Dühösen álltam meg és fordultam hátra.
-Muszáj kukkolnod?-sziszegtem dühösen, mire megvonta a vállát.-Inkább menjünk tovább.
-Levi-senpai-mondta majd hátrafordultam.-Csakhogy megnyugodj. Már egyáltalán nem szeretlek. Sőt...-mérgesen nézett rám.
Valami maró érzést éreztem a mellkasomba de nem foglalkoztam vele. De nem tudtam volna több időt tölteni a társaságába.
-Egyenesen tovább mész, ott balra és a második ajtó a te termed-mondtam lehajtott fejjel és elindultam az ellenkező irányba.
A maró érzés nem akart megszűnni, sőt egyre erősödött. Szemöldököm a szokottnál jobban összeráncoltam és a termemhez indultam. Dühösen rúgtam be az ajtót, amire mindenki csodálkozva nézett, az osztályfőnököm, Erwin Smit tanárúr kezében is megállt a kréta az érkezésemre. Levágtam magam a legutolsó oszlop ablak felöli helyére és unottan meredtem ki az ablakon. Hanji rám vigyorgott a mellettem lévő padból amire csak egy grimaszt kapott.

~Eren szemszög~

Miután a senpai magamra hagyott az útbaigazítása szerint jutottam el a termemhez, ahol már mindenki full kussban ült és Sadish-sensei dumáját hallgatták. Illedelmesen köszöntem és ültem le szőke hajú barátom, Armin mellé.
-Jäger, csak betoltad a képed?-kérdezte Jean, aki kiérdemelte nálam a löfejű megszólítást még mikor első évesek voltunk.
-Amint látod-a képébe vigyorogtam, majd Sadishra néztem és kivételesen figyeltem is. Első nap nem kéne csalódást okoznom senkinek. Majd holnap (😈)
-És mint láthattátok-mondta a sensei és rám nézett.-Egy régi osztálytársatok visszatért hozzánk.
Mindenki rám nézett mintha még sose láttak volna. Lazán intettem mindenkinek, visszaintettek (xd) és ment tovább az élet.
Sadish még legalább 40 percet beszélt a megfelelő megjelenésről a hétköznapokban és az iskolai ünnepségeken. Hát rohadt unalmas volt.
Szünetben Arminnal és a triónk harmadik tagja Mikasával mentem le az udvarra, leültünk egy padra és néztünk.
-Jó hogy újra itt vagy Eren-a szőke a vállamba bokszolt.
-Én is örülök neki-mondta Mikasa majd belém karolt.
-Valljátok be!-húztam ki magam.-Hiányoztam nektek. Nélkülem nem volt értelme semminek. Igazam van?
-Persze, csakis-nevetett Armin amibe Mikasa is beszállt.
-Nekem tényleg csak Eren jelenti a világot-komolyan maga elé meredt, de amikor megláttuk arcán a kis gödröcskéket tudtok, hogy ő se bírja sokáig nevetés nélkül.
A röhögőgörcsnek köszönhetően Armin a földön fetrengett, Mikasának pedig bepirosodott a feje én pedig a szőke barátomra borulva nevettem. Nem néztek hülyének, áhh dehogy is.
Szeretem ezt a két hülyét. Nagyob fájt tőlük távol lenni, de most hogy visszajöttem a triónk újra a régi.
Láttam Levi-senpait a kis kíséretével, Hanji-sannal és Mike-sannal. Egy pár pillanatra találkozott az én semmit se mondó tekintetem az ő dühös szemeivel.
Amit régen éreztem iránta teljesen kialudt. Helyette mást érzek. Dühöt, bánatot és ezeknek a keverékét.
Levi-senpai számomra már a múlt.

Remélem tetszett😊
Ha igen, csillagozzatok😉