A kor nem számít

12. fejezet

- Nézzem meg én? - kérdezte, mire bólintottam. Felé fordultam és úgy próbáltam leolvasni az arcáról az eredményt, de nem sikerült.

Nem lehetek ennyire gyáva - morogtam magamnak, és kinyújtottam a kezem a teszttért. Lassan emeltem rá a tekintetemet, hogy annál gyorsabban kapjam el róla. Két csík. Két kibaszott csík virított rajta.

- Uramisten! - kaptam a számhoz a kezem. - Terhes vagyok - suttogtam.

- Igen - bólintott rá az előttem álló nő is, és átölelt. - Gratulálok Cor, kisbabád lesz.

Kisbabám lesz - visszhangzott a fejemben még órák múlva is, miután hazatértem az orvostól, aki különböző vizsgálatokra jegyzett elő. Még mindig nehezen hittem el, hogy mostantól fenekestől fel fog fordulni az életem. Ültem a kanapén, és csak bámultam magam elé.

- Mi lesz most? - kérdeztem önmagamtól, de teljesen tanácstalan voltam. - Beszélnem kéne Ramossal - jött a kósza ötlet, és mielőtt meggondolhattam volna magam, tárcsáztam az Ikertől kapott számot, amit azért adott, hátha megtudjuk beszélni a köztünk történteket. Kicsöngött és engem elöntött a verejték. Mit mondjak neki? - tanakodtam, de mielőtt bármit kitalálhattam volna, felvették a túloldalon.

- Hola, ez Sergio Ramos telefonja - szólt bele egy vidám női hang. - A szexis védő, most nem ér rá, mert zuhanyozik - csacsogta tovább.

- Hola ... - nyögtem ki nagy nehezen.

- Mit mondhatok, ki kereste?

- Én... - nem tudtam tovább mondani, mert a könnyeim patakokban indultak el az arcomon. A legegyszerűbb megoldást választottam, kinyomtam a telefont. Bőgve öleltem magamhoz a díszpárnámat.

- Hülye hormonok - zokogtam, de tudtam, hogy ez csak kifogás. Újra megalázva éreztem magam. Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat. Ami számomra kézenfekvő volt, hogy ezek után nem fogom elmondani Ramosnak, hogy babát várok. Elvetetni nem fogom, hiszen már évek óta vágytam egy gyerekre. Arra is rá kellett jönnöm, hogy sokáig nem titkolhatom, mert lassan látszódni fog. Ott kell hagynom a munkámat, mivel Iker rögtön kiszúrná, hogy mi a helyzet, és elmondaná a védőnek.

- El kell tűnnöm - sóhajtottam fel. - De hova menjek? - nem ismerek túl sok embert. A szüleimnek nem akarom megmondani, mert akkor megint jönne a hegyibeszéd, amúgy sem vagyunk jóban, mióta Jesust választottam helyettük. Hátradőltem a kanapén és számba vettem minden lehetőséget. Aztán beugrott egy név és egy arc. Azonnal tárcsáztam, meg sem nézve, hogy mennyi az idő.

- Hola! - szólt bele egy álmos hang a túloldalon, nekem pedig leesett, hogy álmából vertem fel az illetőt.

- Hola, Nino - suttogtam bele én is. Hallottam a hangján, hogy egy pillanat alatt éber lett.

- Bebé?! Mi a baj? - érzett rá rögtön.

- Hülyeséget csináltam, lefeküdtem Ramossal... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert felkuncogott.

- Ez volt olyan fontos? Egészségetekre! Bár ha a beleegyezésem kell, arról már lecsúsztál gondolom - nevetett még mindig, mire felforrt az agyvizem.

- Nando! - kiabáltam vele. - Ez nem vicces! Terhes vagyok, baszd meg! - a nevetését, mintha elvágták volna.

- Hogy... mi van.. Bebé?

- Terhes vagyok - mondtam el neki újra halkabban.

- Ez biztos?

- Igen - bólintottam, bár ezt ő nem láthatta. - Ma voltam orvosnál.

Hallottam a sóhaját, majd pár szót, amit gondolom Olallához intézett.

- Sese tudja?

- Nem - rémültem meg. - Nem is akarom, hogy tudja.

- De Bebé... - kezdte volna, de belefojtottam a szót.

- El akartam mondani neki, de... - és itt elmeséltem neki a telefont.

- Idióta barom - szitkozódott, majd újra hozzám intézte a kérdését. - Mit segíthetek?

Végiggondoltam hogy mit is akarok, aztán egy óriási sóhaj után kiböktem.

- Nino, hozzátok költözhetnék?

Döbbent csend volt a válasz, majd Olalla hangját hallottam meg, aki szerintem végig hallotta a beszélgetésünket.

- Add ide! - mondta a férjének, majd már a fülemnél hallottam a hangját. - Szia Cor! Pakolj és gyere!

Ezt szeretem benne. Soha nem orrolt rám, sőt elfogadta, hogy Torressel engem is megkapott, mintha egyet fizet, kettőt vihet akcióba lettünk volna.

- Mikor tudsz jönni?

Felnevettem és óriási kövek gördültek le a szívemről.

- Ha mindent elintézek, szerintem egy-másfél hét - gondolkodtam hangosan.

- Előtte hívj fel, és kimegyek érted. Ne izgulj, minden rendben lesz - nyugtatott meg egy pillanat alatt.

- Köszi Oli - sírtam el újra magam.

- Második hónap? - hallottam a hangját és a lelki szemeim előtt láttam, ahogy mosolyog.

- Igen, honnan tudod? - szipogtam.

- A sírásból. Tudod, hogy mennyit bőgtem Norával és Leoval?

Elmosolyodtam, ahogy a gyerekekre gondoltam. Imádtam őket, bár keveset találkoztunk.

- Még egyszer köszönöm! - hálálkodtam nekik, aztán elköszöntünk és abban maradtunk, hogy elintézem a dolgaimat Madridban, majd átköltözök hozzájuk Angliába. Már nem is láttam olyan kilátástalannak a jövőmet. Egyetlen dologtól tartottam a szigetországban, mégpedig a volt férjemtől, aki szintén ott él. Azért Manchester és London közt elég nagy a távolság. Ezzel nyugtattam magam, majd elmentem aludni a mai kimerítő nap után.