1. fejezet

12.8K 364 30
                                    

Már 2 órája állunk a bejárat előtt, hogy végre beengedjenek a Soundra és végre bulizhassunk. Ahogy kinyitották a kapukat, a tömeg egyszerre indult meg. A mögöttem lévő srác már annyira tolt, hogy azt hittem, hogy ott esek el és ott fogok meghalni. Esküszöm, ha találkozok vele, belököm a Balatonba. Robinnal elfoglaltuk a flexotelünket (amit már egy hónappal ezelőtt lefoglaltunk), majd átöltöztünk. Én egy farmer rövidnadrágot és egy fehér has pólót vettem fel és egy fekete nike cipőt és kiengedtem a hosszú fehér hajamat. Majd elmentünk körülnézni. A tömeg még mindig kereste a saját szállását, ami lehetett sátor, flexotel vagy éppen faházikó. Fotózkodtunk a Balaton Soundos tábla előtt, amit fel is raktam instagramra. Pár perc alatt vagy száz like-ot kapott a képem, de nem nagyon érdekelt, csak becsúsztattam a telefonomat a zsebembe és elmentünk pihenni, mert este nagy buli lesz.

****

Robinnal kimentünk a hatalmas színpadhoz, ahol éppen Martin Garrix - Animals ment. A tömeg el kezdett ugrálni, majd a dal adott egy löketet nekünk, hogy mi is így tegyünk. Csak a számra koncentráltam így véletlenül nekimentem egy rózsaszín hajú csajnak.

- Juj, ne haragudj!- kértem tőle bocsánatot. Remélem, ez a csaj nem olyan fajtából származik, aki képes lenne megveretni engem csak azért, mert véletlenül nekimentem.

- Semmi baj, az én hibám is!- nevetett fel. Látszott rajta, hogy ivott, de nem volt részeg- Gemma- nyújtotta a kezét.

- Hanna!- fogtam vele kezet.

- Robin!- mutatkozott be a barátnőm is.

- Nem akartok hozzánk csatlakozni?- biccentett egy nyolc főből álló csoportra. Robinnal összenéztünk.

- De!- vágtuk rá egyszerre. Mindenkinek bemutatkoztunk, majd elmentünk inni. Én egy Sex on the beach koktélt rendeltem, majd leültem Gemma mellé. Ez a csaj irtó jó fej.

****

Reggel annyira fájt a fejem, hogy azt hittem, hogy ott halok meg. Majd bejött egy srác, aki nem volt más, mint Gemma pasija.

- Na, hogy vannak az éjszaka hősei?- kiabálta.

- Halkabban!- tettem a fejemre a kezem.

- Bocsi!- nevette el magát, majd leült az ágyamra. Egyszer csak Robin felkelt, aki rögtön futott a vécéhez, hogy kiadja magából az alkoholt.

- Esküszöm, hogy ma este nem fogok semmit inni!- feküdt vissza az ágyába.

- Mindenki ezt mondja, de senki sem fogja megállni, hogy ne igyon- kuncogott.

- Te hogy nem vagy másnapos?- húztam magamra a takarót.

- Úgy édesem- húzta le rólam-, hogy az én szervezetem annyira hozzá van szokva, hogy ennyi neki meg sem kottyan.

- Iszákos!- dünnyögte Robin.

- Ne lepődj meg, ha egyszer a májad felmondja a szolgálatot- ültem fel.

- Á, nekem vasból van a májam!- húzta ki magát.

- Jó reggelt!- suttogott Gemma. Végre valaki, aki tekintettel van ránk.

- Szia!- erőltettem mosolyt. Oda néztem arra az ágyra, ahol Robin feküdt és láttam, hogy visszaaludt.

- Szívem, hoznál nekik fájdalomcsillapítót?- nézett Gemma a pasijára.

- Persze!- mosolygott rá, majd nyomott egy csókot a szájára. Mikor kiment az ajtón, Gemma felém fordult.

- Nektek is a májáról dicsekedett?- kérdezte.

- Hát igazából csak én hallgattam meg, mert Robin bealudt- mutattam az alvó barátnőmre. Ezen Gemma elnevette magát. Komolyan, ezt hogy csinálják, hogy nekik az alkohol nem okoz gondot?

- Figyelj Hanna, nagyon megkedveltelek téged- kezdte.

- Én is téged Gemma.

- Szóval, ha elhívnálak téged Londonba, mit válaszolnál?- kérdezte. Nekem pedig a lélegzetem is elállt. Még soha nem voltam Angliába, sőt, Magyarországon kívül sehol.

- Örömmel igent mondanék- válaszoltam.

xxLove_Story_Reader_xx

You Kill Me Harry Styles✔️Where stories live. Discover now