Késői Kamasz

Kezdet

Szőke tincseimet épp lófarokba kötöttem a tükröm előtt és elgondolkoztam. 14 éves létemre még nem ért el a kamaszkor. Kitűnő tanuló vagyok és a szüleminek mindíg szótfogadok. Furcsáltam az egész életem. Mindíg mindent megkaptam kiskoromban. Babától elkezdve a gyönyörű szoknyáig. Mégis úgy éreztem nem szeretnek. Szüleim ügyvédek és a munkájuk körül forog az életük,néha még rám is figyelnek. Néha úgy éreztem csak egy lány vagyok a házban akivel ritkán törödnek.
"Nem is szeretnek" mondtam magamban.
Gondolataimat a bejárónőnk,Marta zavarta meg.
-Liza drágám, bejöhetek?-szólt vékony hangján az ajtó mögül.
-Oh igen,persze.-mondtam gyorsan, majd kinyitottam neki a szoba ajtóm.
-Mi a baj csillagom? Minden rendben? Nagyon szétszortnak látszol.-nézett rám nagy ,barna szemeivel.
Nos igen. Marta már kiskorunk óta jár hozzánk. Nagyon szeretem őt, és mindíg megbíztam benne.
Kicsi, kissé teltebb teste van, haja már ősz. De én így imádom ezt a nőt.
-Persze minden rendben.. Vagyis olyasmi. De majd csak megoldódik.-mosolyogtam rá erőtlenül.
-Hát jó. Gyere le csináltam sütit!-intett a kezével az ajtó felé és kiment.
Odasétáltam az ágyhoz. Eleinte csak le akartam feküdni és olvasni, de indőközbe elaludtam.
Hangos kiabálásra ébredtem. Az óra 19:27-et mutatott. Tehát anyáék azok.
Lebattyogtam a lépcsőn és szembetaláltam magam a két üvöltöző felnőttel akik érkezésemre elhallgattak.
-Szia kicsim, nem is tudtam, hogy itthon vagy. Nem Lorinnal mentél volna moziba?-kérdezte anya zavartan.
-De, de lemondta.-mondtam közönyös hangon.-Amugy ti miért is üvöltöztök?-vonat kérdőre a szüleimet.
-Kicsim, ezt te nem értenéd meg!-mondta apa.
Fújtattam egyet és felmentem az emeletre. Felvettem egy hosszabb nadrágot, egy pulóvert és vissza lementem hogy fel tudjam venni a cipőm.
-Hova mész!?-kérdezték egyszerre.
-Sétálni ,mert ehhez nincs kedvem.-mondtam, majd kiléptem a tavaszi hidegbe.
Gondolataim csak úgy kavarogtak a fejembe.
Majdnem mindenem megvolt. Szerető barátok. Felvettek a gimibe ahova jelentkeztem. Csak egy valami nem. Amire a legnagyobb szükségem lett volna.
Törödő szülők.
1 óra múlva vissza is értem a házhoz.
Amint beléptem a házba olyan látvány fogadott amit a legkevésbé sem akartam látni.
Törött tányérok a földön,elborult szekrény,anya kedvenc vázája eltörve és egy zokogo öltönyös férfi a sarokba.
-Apa! Mi történt?- futottam oda hozzá.
-Anyád elment.-csuklott el a hangja.
-Hova? És miért?-kérdeztem könnyes szemekkel.
-Azt mondta neki nem kell egy olyan férfi akinek fontosabb a munkája mint a családja.-mondta.
Nem bírtam tovább. Felszaladtam a szobámba és a tágas helyiséget nagyon szűknek és levegőtlennek éreztem.
Nem sírtam mert nem volt értelme. Anya elment,holott ő volt az aki folyamatosan dolgozott.
Kinyitottam az ablakot. Megnyugtatott a márciusi hideg.