Tectum, a menedék

Prológus

-Nova-

Elkényelmesedtünk. A közel 200 év alatt, ami óta a Kolónián élünk nincs gondunk a legtöbb betegséggel, sem az élelem hiánnyal. A legtöbb embernek az itt megadatódik a hosszú és élményekben dús élet. Már amennyiben te annak neveznéd, hogy az egész életed egy acél labirintusban szeretnéd le élni. Na, jó azért ez nem teljesen igaz, mert vannak szobák ahol genetikailag módosított növények élnek. Más hogy nem igazán lenne kajánk mivel a húst már kivontuk az étkezésünkből és a növényekből pótoljuk ezeket a fehérjéket. Következő kérdés? Ja, hogy miért nem kaptunk még angolkórt. Mivel olyan lámpáink vannak, amelyek olyan fényt bocsátanak ki, mint a napsugarak eme lett van a Kert, ahol a felszínről érkező napsugarak bejutnak a szobába. Itt napi egy órát kell eltöltenünk, hogy a napfény, táplálja a csontjainkat. Tudom mi a következő kérdésed! Miért vagyunk itt? Talán egy atomháború vagy egy biológiai fegyver pusztítása mait kelet a föld aláköltöznünk. Nem talált egyik sem. Az őseink sokkal inkább a paranoiaiságuk miatt költöztek ide. Igazából jött valami, de nem ilyen formában és egyáltalán nem volt halálos. Több kisebb napkitörés sújtotta, ami meg változtatta a bolygó klímáját már nem igazán vannak más-más éghajlatok csak inkább egy nagy, amely leginkább a trópusi eső erdőre hasonlít. A természet visszavette a hatalmat. Hogy vannak-e más emberek? Valószínűleg igen, de minket az nem érdekel. Pontosabban a kormányunkat. El is érkeztem az unalmas politikai részhez és nem fogjuk átugorni. A kormányunk neve Felhő, amely 12 tanácsosból áll és az elnökből. Minden harmadik évben választja őket a nép. A legtöbb szavazatot kapó lesz, az elnök neki van a legnagyobb hatalma, de a 12 tanácsosnak is van beleszólási joga a törvényekbe. Ők hozzák a törvényeket és nekünk kötelező betartani. Na azért is vagyok szarban mert én nem tartottam be az egyiket. De ezt majd később elmesélem. A következő dolog! Ki is vagyok én? A nevem Nova Skyller és ma töltöm, a 18-at. Hát nem remek mindenki arra vágyik, hogy a 18-dik szülinapját egy króm Szinű cellába töltse egyedül. A falról visszatükröződő arcomat néztem. Sötét barna hajam, amelyet erős és rendezet fonásban szoktam hordani most csupa kóc. Kék szemeim alatt fekete karikák a tegnapi álmatlanságom miatt. A máskor makulátlan fehér öltözékem piszkos a padlón való fetrengéstől. Fehér kabátom ugyan ott hever ahol tegnap hagytam, hogy párnának használ hasam. Felső testemet így csak egy fehér újatlan top melegítette. Hiába fáztam túlságosan lusta voltam, hogy oda sétáljak a kabátomhoz és felvegyem. A tetteim miatt egyedül voltam, de tudom, hogy anya segíteni fog nekem.

-Boldog szülinapot nekem.-suttogtam a szoba magányába.

A szülinapom csak egyet jelentett még apám halálának év fordulóját. A legrosszabb hogy pont a születésnapomon vesztetem el öt. Pontosan 3 éve történt a halálla. Most már csal Aylee, anya és én maradtunk, de közel sem olyan jó a család mióta apa meghalt. Aylee betegeskedni kezdet, anya meg teljesen elhidegült tőlünk és a munkájába temetkezett. A gondolataim hálójából az ajtó sziszegése térített vissza. Jelezte, hogy látogatom érkezett. Pontosabban látogatóim. Egy orvos és négy őr. Komolyan négy őr egy 18 éves lányhoz. Eggyel sem tudnék elbánni akkor meg minek négy.

-Nova Skyller, most velünk kell jönni-e.-mondta az orvos és különböző gombokat nyomogatott a érintő képernyős tábla gépén.

-Van más választásom. –mondom, és szem forgatva felállok, a kabátomhoz sétálok, és a kezembe fogom a piszkos ruhahalmot.

A karomat nyújtottam a doktor felé. A karom belsejéhez nyomta a kis leolvasó készüléket, ami egy pityegéssel jelezte, hogy most ki léphetek a cellából őrizettel. Ja igen a karom belsejébe születésem kór egy csipet ültetnek ami minden adatott tartalmaz rólam. De tényleg mindent. Minden itt élőnek van ilyen chipje. Az örök gyűrűje körém zárul és elindulunk az ismeretlen utamra. Végig menyünk az ugyan olyan folyósokon. Az emberektől megvető pillantásokat kapok, ahogy elhaladunk mellettük. Elérjük az orvosi szárnyat. A tükör fényű ajtó kinyílik és a húgom Aylee ál ott. Kék szemei vörösek és könnyesek voltak. Az ö haja is akár egy madárfészek. Át bujt az őre karja alatt és felém rohant. Mozdulni készültem, de az oldalaimon lévő örök elkapták a karom. Aylee sem ért el engem, mert öt is elkapta a saját öre.

-Engedjenek. Novaaaaaaaaa segíts.-sikítja és rúg-kapálózik az őr karjába Aylee.

A két ör elkapta a kezeim és hiába próbálok kiszabadulni a szorításából nem sikerül.

-Engedjenek izomtornyok csak a húgomat akarom megölelnie.-kiabálom.-Kérem.-a hangom elcsuklik és érzem hogy mindjárt elsírom magam.

A karjaimat szorító kezek elengedtek és nekem hirtelen kellett reagálnom nehogy földre essek. A húgomat is elengedik, aki villámsebességgel rohant oda hozam és karjait a nyakam köré fonta. Magamhoz szorítottam a kicsi testét. Hiába 14 éves ö nekem mindig az én kicsi húgom marad.

-Minden rendben lesz.-eltolom magamtól és a könnyes arcából kisöpröm a nedves hajtincseket.

Ezt mondom neki, de tudom, hogy semmi nincs rendben. Hol van ilyenkor anya. Csak nem megint a kibaszot munkájával foglalkozik, amikor mindkét lányát megölik. Mert igen éppen erre készülnek, csak nem agyon lőnek, hanem kapunk egy injekciót. Oda sétálok a fém asztalhoz és felülök rá és Aylee ugyan úgy tesz. Ujjait az enyémbe fűzi és megszorítja a kezem. Az orvos közel lép hozzánk kezében két fecskendő. Aylee teste megfeszül a félelemtől.

-Nyugi csak egy pillanatig fog fájni. Aztán nem fogsz semmit sem érezni.-suttogom neki megnyugtatásként. A férfi kifejezéstelen arccal még közelebb lép. Aylee-t nem nyugtatta meg az előző mondatom így mást kell tennem. Legszívesebben sikoltoztam volna, de a félelem túlságosan megbénított.

-Kérem először nekem.-mondom és a karomat előre nyújtom. Az orvos bár dühösen, de elfogadja a felkínált kezemhez egy fertőtlenítős pamacsot nyom pont az erem fölé. A sárga folyadékos fecskendőt a kezemhez tartja aztán a pillanat tört része alatt a kezembe szúrja és a folyadék a vérembe kerül. Most már nincs vissza út. Aylee is a kezét nyújtotta és az orvos vele is megtette azt, amit velem.

-Látod nem lesz, semmi baj hamarosan találkozunk majd apával.-suttogom neki és érzem, hogy a kezemen a szorítás enyhül. Oldalra fordítom a fejem és látom, hogy Aylee szemei lecsukódnak aztán meg érzem fejének súlyát a vállamon.

-Szeretlek.-súgom még utoljára és érzem, hogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon. Előbb néztem végig, ahogy a húgom meghal. Pedig nem rég mindent megtettem, hogy ne történhessen ez meg. Hát nem ironikus hogy pont miattam mégis megtörténik. Érzem, hogy a végtagjaim elnehezülnek, a szemhéjam lecsukódik és a csendes feketeségbe zuhanok.