❝Megérkeztünk. És én lettem az új lány New Yorkban.❞
Álmai mindenkinek vannak. Claire Parkernek is, hiszen ő egész életében csak New Yorkról álmodozott. Az édesanyja halála után Claire élete nem várt fordulatot vesz, így a kisvárosi lány egy csapásr...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ｈａｒｍａｄｉｋ ｆｅｊｅｚｅｔ Új csaj a suliban
Még egyszer utoljára végigmértem magamat a tükörben, mielőtt Tally társaságában a lift felé indultam. Egy babarózsaszín, virágmintás ruha volt rajtam, amit még anyával vásároltunk múlt nyáron. Az emléktől összeszorult a szívem, de igyekeztem nem elsírni magam. Milyen lenne már, ha kisírt szemekkel és lefolyt sminkkel érkeznék meg az első iskolanapomon?
Az unakatestvérem gonderhelten méregetett, és valószínűleg próbált rájönni, hogy most éppen mi szomorított el ennyire. Ugyanezzel a tekintettel bámult rám a megérkezésem napja óta, de sohasem kérdezett semmit, ezért pedig mindennél jobban hálás voltam.
Ezen kívül viszont rengeteget beszélgettünk, a hétvégén pedig megkockáztattam kölcsönkérni egy bézs színű, divatos és persze méregdrága magassarkú cipőt, Tally gyűjteményéből. Reméltem, hogy nem töröm majd ki a nyakam benne.
– Istenien nézel ki! – nyugtázta Tally, mikor leértünk a földszintre. Ő a magánsulis egyenruhájában feszített, az arcán még az enyémnél is kevesebb smink volt, ennek ellenére biztos voltam benne, hogy a szoknyája jóval rövidebb a kelleténél.
Együtt indultunk el Chrissy felé, aki már a kocsijában ülve várt minket. A forgalom nem volt éppen kedvező a számunkra. Tally például egész úton azt hajtogatta görcsösen, hogy "El fogunk késni". Természetesen nem maga miatt aggódott ennyire. Ez az én első napom volt egy új iskolában. Nem lett volna jó késéssel indítani a tanévet. Mivel sikerült belekeverednünk egy hatalmas dugóba, Chrissy azt javasolta, hogy szálljunk ki az egyik zebránál, és gyalog mentünk tovább.
Tally elkísért a suliig, aztán az egyik utca irányába mutatott. – Én arra megyek. Csak ügyesen!
– Köszi! – mondtam, majd mély levegőt vettem és a távolban alló épületre sandítottam. – Legyen szép napod!
Kábé két perc alatt a sulihoz értem (és sikerült nem eltévednem, mivel csak egyenesen kellett menni). Mindig izgalmasnak találtam az első tanítási napokat, de ez az év most más volt. Hiszen annyi minden változott tavaly óta.
A Roosevelt előtt szokásos első napi láz volt. Mindenki a barátaival ácsorgott, a pompomlányok toborozták az új csapattársakat, ölelkező és nevetgélő diákok tömkelege mindenhol. És ott voltam én, az új csaj a suliban.
Ha egy filmben lettem volna, valószínűleg összesúgtak volna mögöttem a diákok, ahogy végigtipegtem a folyosón, a hetes tantermet keresve, hátamon az iskolatáskámmal. A valoságban azonban meg csak tudomást sem vettek rólam.
