The Mission (HUN)

I

~ 1999.10.12 Boston

Minden ezen a napon változott meg. A szüleim autó balesettben meghaltak és egyetlen lányukat magára hagyták. Mivel nem voltak nagyszüleim árvaházba kerültem.

Az árvaházban mindenki nagyon kedves volt de... mikor elmondták, hogy mi történt a szüleimmel nem tudtam felfogni, jó igaz hogy 2 éves voltam, de akkor is. Azt mondták majd nem fog annyira fájni és nem fognak annyira hiányozni. Hát tévedtek. 3 év után sem tudtam felfogni, hogy meghaltak és nincsenek. Így elkezdtem megszökni az árvaházból, újra és újra, de mindig megtaláltak és vissza vittek. Aztán egy nap sikerült megszöknöm és nem, is kerestek utánam. 1 évig az utcán éltem, míg egy hideg téli napon meg nem változott.

- nem fázok, nem fázok, nem fázok... – mondtam magamnak dideregve

- segíthetek? – kérdezte egy fiatal férfi.

Felnéztem az idegen férfire. Fekete haj, kék szem, vékony alkat, olyan 28-30 éves lehetett. De ezzel olyan nagyon nem tudtam foglalkozni mivel nagyon fáztam.

- Ki maga? – kérdeztem.

- Karl vagyok... mond csak, hol vannak a szüleid? – aggódva kérdezte.

- Nincsenek szüleim – mondtam.

- És mond hány éves vagy kislány? – kérdezte aggódva.

- 6 – mondtam dideregve.

- 6? – meglepődve kérdezte.

- Hmm... gyere, elviszlek, hozzám ott majd felmelegedhetsz- mondta mosolyogva.

- Rendben – mondtam gondolkozás nélkül.

- De mielőtt elindulnánk... hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva.

- Mindy – mondtam.

- Szép név! – mondta mosolyogva

Így hát beültem a kocsijába és elmentünk a házához. Út közben sok viccet mesélt, de mivel még kicsit kicsi voltam nagy részét nem értettem. Amikor elértünk a házhoz elállt a lélegzetem, egy nagy villa volt! Káprázatos fehér színű villa, a kert egyszerűen gyönyörű volt, telis tele rózsákkal.

- Gyere be! – mondta mosolyogva

- Rendben – mondtam mosolyogva.

Beléptünk a házba és ott minden még nagyobb és szebb volt.

- Gyere, ülj le, mindjárt hozok egy kis teát – mondta mosolyogva és már el is tűnt a konyhába.

- Rendben, köszönöm – mondtam

Miközben vártam Karl bácsira (igen tudom, nem kéne egy ilyen fiatalembert le bácsizni... de egy ilyen fiatal kislány mit mondjon neki?!) Addig körül néztem a nappaliban. Mindenhol antik tárgyak piros, fekete, barna színben. A képek a falon és nagyon szépek voltak. Mire észbe kaptam Karl bácsi már megcsinálta a teát és elém rakta.

- Tetszik mi?! – kérdezte, mikor látta mennyire nézem képeket és az antik tárgyakat.

- Nagyon szép lakás! - mondtam mosolyogva, közben ittam teából.

- Nyugodtan helyezd magad kényelembe – mondta.

- Köszönöm! és a... tea nagyon finom. – mondtam mosolyogva

- Annak örülök – mondta mosolyogva – Gyere, megmutatom, hogy hol aludhatsz.

- Oké – mondtam

Felmentünk az emeletre és megmutatta a szobát ahol aludhatok. Kis szoba volt, élénk kék színű, amolyan... nyugtató.

- tetszik? – kérdezte mosolyogva Karl.