Egy démonlány meséi

5. fejezet: Egy láthatatlan személy

Annyira le voltam sújtva Mr. Artmenson halála miatt, hogy napokig sírtam miatta a cellámban. Egyszer csak egy eddig ismeretlen hang szólalt meg egy sötét zugból.

- Nem unod még a bőgést?

- K-ki az?- dadogtam, mivel nem emlékeztem, hogy valakit még behoztak volna mellém a rácsok mögé.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy eddig nem vetted észre, hogy van egy másik társad is az öregen kívül?- jött a kérdés a homályból.

- Hát, be kell vallanom, abszolút nem- válaszoltam. Ekkor a mostanáig rejtett kilétű személy előlépett a sarokból és megláttam ki is ő valójában. Egy lány volt az, hosszú, fekete hajjal és szintén fekete szemmel méregetett és hunyorított a kis fény miatt, amit a vulkánnak köszönhettünk.- Mióta vagy itt?- érdeklődtem, gondolván, akkor dobták be ide, miközben én aludtam.

- Egy biztos: régebb óta, mint te- ült le mellém.- Rose Claville vagyok. És a te neved?

- Démonlány- sütöttem le a szememet.- Nem emlékszem az eredetire.

- Én is majdnem elfelejtettem- mondta Rose.- Egy dolog őrizte meg.

- Micsoda?- tudakoltam.

- Inkább kicsoda- felelt a lány.- Martinnak hívták.

A testemet mintha áramütés érte volna. Még jó, hogy ültem, különben tuti összeestem volna.- Azt mondtad Martin?- kérdeztem meg, előre félve a választól.

- Igen. Esetleg ismerted? Pimasz mosolyú, szőkés hajú, középmagas srác..-sorolta, én pedig minden szavát hallva egyre jobban megbizonyosodtam, hogy igen, tudom ki ez a személy.

- Mondhatjuk- fintorodtam el egy pillanatra.- Látod ezeket a feliratokat a falon? Ezt nézd!- böktem az "árulás" szóra.- Hozzá kapcsolódik.

- Mi történt? Elmeséled?

- Persze, miért is ne!- kezdtem bele a sztoriba. Elmondtam a megismerkedésünk körülményeit, a majdnem csókunkat és azt is, hogyan füttyentett akkor, mielőtt elfogtak volna.- Elárult- motyogtam.

- Én úgyszintén találkoztam már vele. Még előtted- szólalt meg kis hallgatás után Rose.- Itt, a börtönben.

- Micsoda?- hökkentem meg.- Martin is ezen a helyen raboskodott?

- Igen, ráadásul egy dutyiban laktunk, már ha lehet ezt lehet lakásnak nevezni. Martin egy kisebb lopás miatt került ide, a tárgyat a fogvatartónktól csente el. A családjának akart vinni ételt, de elkapták és bezárták ide. Ezt ő mesélte el nekem. Egészen jó barátokká váltunk, minden nap kimondtuk hangosan egymás nevét, hogy ki ne menjen a fejünkből. Aztán egy nap Martinért bejött az őrparancsnok a cellánkba és azt közölte vele, hogyha segít egy uraságnak intézni dolgait, később szabadon eresztik. A fiút anyira elvakította a szabadságvágya, hogy még aznap otthagyott mindent, köztük engem is, hogy kijuthasson a börtönből. Azóta hírt sem hallottam felőle- fejezte be Rose.

- Hát, én úgy láttam, hogy most is az uraságot szolgálja- jelentettem ki.

- Ennek ellenére hiányzik... Mióta elment, meg sem szólaltam, egészen ezidáig- mondta Rose és szomorúan meredt maga elé.

Kicsit magára hagytam és átcuccoltam a másik oldalra. A sötétben végiggondoltam a hallottakat. Martin tehát a családját akarta eltartani, ezért még lopásra is vetemedett. Ide került és végül egy szolgálatért cserébe el is mehetett. Van rá esély, hogy nem is ő szervezte az egész elfogásomat, hanem a főnöke adta ki neki a parancsot? De miért? Nem tartom magamat veszélyesnek, kivéve, ha igen mérges leszek. Akkor jobb, ha senki sem lát meg. Mitöbb, egyszer az iskolámban nekitámadtam egy gyereknek, mert elvette a húgomtól Mr. Greent. Többet nem is piszkálta Carlat az a gyáva féreg. Ezenkívül nem tekintek magamra veszedelmesként. Szóval, mi oka van annak, hogy én itt vagyok? És vajon Rose-nak?

- Hé Rose! Kérdezhetek tőled valamit?

- Attól függ- válaszolt a lány és többet nem szólt, hanem lehajtotta a fejét. Ravasz, nagyon ravasz, de úgyis ki fogom faggatni. Előlem nincs menekvés.

- Rossz válasz. Akkor is megkérdem. Te miért kötöttél itt ki?- mivel továbbra is hallgatott, újra feltettem neki a kérdést.- Nos?

- Mit veszíthetek- mondta félhangosan.- Ha annyira érdekel, hát tessék. Képzeld, én nem egy olyan bolygóról jövök, mint a tied. Hallottam, mikor az öregnek beszéltél a lakhelyedről. Az én országom egy kígyókkal és férgekkel teli terület emberre és állatra értve egyaránt. Napi elfoglaltságnak számított, hogy akár öljek a betevő falatért. Egy szerencsétlen napon le találtam szúrni egy kormánybiztost, akinek a hívei hoztak el ide. Ez már nagyon régen volt. Minimum tíz emberév óta itt vagyok.

Ha így nézem, az én történetem nem is olyan kegyetlen, mint akikét már hallottam. Bár úgy gondolom, minden itt raboskodónak kegyetlen az élete, akármilyen bűnt követett el. Ez a hely nem élőlényhez méltó.