{1}

704 47 11
                                    

Moyna tegezzel a hátán járta az erdőt. A kopott bőrcsizma hangtalanul suhant az avarban, ágak sem reccsentek. A lány mindig is ezért tartotta magát  kiváló vadásznak, mert az áldozata soha sem hallotta meg. A másik ok az volt, mert a reflexei páratlanul gyorsak voltak, szüksége is volt rá ha a Grounderek között akart maradni és túlélni.

A bal kezében két vad nyúl lógott, amit az előző csapdákból vett ki. Kissé bosszús volt, amikor az egyik csapdában nem volt semmi csak vér. Úgy ítélte,  ma különösen szerencsétlen a vadászata van, hiszen több csapdában is csak apró állat volt. Bosszankodva rázta a fejét, amikor arra gondolt, hogy szégyen szemre négy nyúllal kellesz beállitson a táborba.

A lilás kék ég egyre sötétedett és Moyna még mindig négy nyúllal az erszében rótta az erdőt. A dühe csak még rosszabb lett mikor út közben sem sikerült más állatot elejtenie. Előfordult már más tapasztalt vadásszal is, hogy egyszerűen nem jött össze egy vadászata. Nem volt hozzászokva a kudarchoz és főleg ahhoz nem, hogy feladja a próbálkozást. A testét tarkító megannyi heg és seb is azt bizonyítja. Moyna nem rendelkezett a harcosok roppant fizikai, sem a gyógyítók állhatatosságával, minden amiben jó volt az csapdák és a vadászat. Még az apjától tanulta az alapokat, amit az öreg halála után tovább fejlesztett. Kötődött magához a mesterséghez, ahogyan egykor kötődött az apjához.

Az alkony szellemként suhant a fák között, a nap fent vörösen égett még és an arra várt, hogy beleolvadjon a fekete semmibe, az éjbe. Ha vissza akart volna érni a táborba most kellett volna elindulnia. Moyna viszont elhatározta, hogy még egy csapdát megnéz és utána visszaindul a táborba, amúgy is közeledett az éjszaka. Nem mintha félne a sötétben, nem, egy Groundernek semmitől sem szabad félnie.

Megállt és hallgatózott. Néha szeretett odafigyelni a természet hangjaira. Az alkony viszont lecsendesítette az erdő zaját. Moyna egy pillanatra elveszett a csendben, cseppet sem áhítva a nyüzsgő tábor zaját. A Földre született,  ez a hely ami körülölelni és ami nélkül nem tud létezni,  sem ő, sem a fajtája.

Végül az utolsó csapda felé vette az irányt, pedig már nem sok reménye maradt egy nagyobb zsákmányt illetően. És nem is tudta mekkorát tévedett. Út közben a kezében lévő tőrrel játszott, míg a csapda közelébe nem érkezett. Ott megtorpant és hallgatózott. Halk hangok érték el a fülét, olyan mintha nyögdécselés és gyors levegő vétel hangja lett volna.  Moyna körbe nézett és próbálta kiszűrni a hang irányát. Határozottan a csapda felől jött. Csendes léptekkel közeledett a csapda felé, a kezében megszorította a tőrt. Aztán megállt a fának préselte magát és egy pillanatra valóban a mellkasába szorult a levegő.

Egy fiú volt a csapdában.

Moyna lábai földbe gyökereztek. A fiú fél méterre a földtől lógott a fonott csapdában. A lány az enyhe sötétben is ki tudta venni a fiú alakját,  a fehér bőre elütött a közeledő éjszaka sötétjétől. Moyna egy lépéssel közelebb ment, hogy rálátása legyen a csapdába esett fiúra. Nem tartozott a Grounderek közé, azt egyből kizárta; sőt még a fiú más törzsbe való tartozását is kizárta. A következő amit észrevett az a fiú öltözete volt, a furcsa, a lány számára maskarának tűnő ruhadarabokat, amiknek színe egyáltalán nem segített az elrejtőzésben. Aztán eszébe jutott, a fiú biztosan egyike azoknak az Égi Embereknek akikről hallott. Emlékezett egyszer el is fogtak egyet közülük.

Buta Égi fiú,  gondolta és közben a íja után nyúlt, Beleesett a csapdámba.

Az íjat megfeszítette és a félhomályban is pontosan célba tudta venni. Csak el kellett volna engednie a nyílat és az biztosan célra találna. Ám akkor a fiú egy újabb fájdalmas hangot adott ki és a lány zavarodottan megrázta a fejét. Le kellene lőnöm, gondolta és még egyszer felhúzta az íjat. Ám gyorsan leengedte. De nem fogom, egyelőre.  Az íjat lassan leengedte és megközelítette a lógó fiút.

I Will Be Good// The 100 [Murphy]Where stories live. Discover now