Rózsaszín szerencse

Untitled Part 4

4. rész

Hétfő reggel már indultam volna az iskolába, amikor hirtelen valaki becsengetett hozzánk. Kinyitottam az ajtót és megláttam Marcelt. Nagy örömmel a nyakába ugrottam.

„Szia, mit keresel itt?" üdvözöltem őt.

„Arra gondoltam, hogy együtt mehetnénk suliba."

„Gondolod, hogy győzni fogod? Mert mi kerékpáron megyünk..."

„Nyugodtan mehetünk gyalog is." keveredett a a beszélgetésbe Lilian.

„Csúcs." örült Marcel.

Elindultunk.

Marcel tökéletesen volt felöltözve. Háromnegyedes farmert viselt egy logóval kivarrva, fehér rövidujjú pólót, elöl fekete betűkkel voltak kiírva a szavak és ugyan azzal a sportcipővel kombinálta, amit múlt héten viselt.

Én sem maradtam el. Fehér póló volt rajtam, vékony pántokkal. Mivel egyre melegebb volt, rózsaszín nadrág és a rózsaszín magassarkú volt rajtam. A hajamban halvány rózsaszín hajpánt volt.

„Hol is laksz valójában?" kédeztem.

„Három utcával tovább. Nyugis az a negyed. De úgy mellékesen, szép a házatok. Nemrég alakítottátok át?"

„Ehm," köhögtem, mert nem tudtam mit mondani, mert a házunk az utolsó négyzetcentiméterig megváltozott pár napja és az is csak egy századmásodpercig tartott. „Igen, nemrég..."

Végül kettőnkről beszélgettünk. Sok dolog változott meg a három év alatt.

A suli előtt elbúcsúztam Liliantól és bementem az épület azon részébe, ami a nagyobb gyerekeknek volt, amikor kaptam egy sms-t. A tartalma ez volt:

Sajnáljuk, de a túltelt munkahelyek miatt lemondunk önről. Ma délután jöjjön el az utolsó fizetéséért, ami 2100 euró.

Majdnem elájultam, amikor megláttam az összeget. Marcel észrevette, hogyan nézek és odajött hozzám: „Mi történt?"

„Ugyan...kidobtak a munkahelyemről..." Marcel kidülledt szemekkel meredt rám:„Neked van munkahelyed?! Vagyis...volt?"

„Na, igen. De kapok érte egy egész szép összegett. Amúgy sem szerettek ott."

Amikor Marcel meglátta azt az összeget, csak csodálkozot..

„Talán ez lesz a szerencse." suttogtam és elmosolyodtam.

Amikor az osztályok felé indultunk, Marcel megszólalt:„Nem akarsz csütörtökön kimenni?"

„Hova?" csodálkoztam.

„Mondjuk...egy pizzára?"

Elnevettem magam: „Milyen"romantikus"meghívás."

Marcel elpirult. Ő komolyan elpirult! De én csak viccnek gondoltam. Gondolom nem...á, nem.

„Ehm, oké, egyetértek." mondtam gyorsan.

„Csúcs, akkor majd látjuk egymást. Csütörtökön elmegyek érted." integetett és eltűnt a sarkon.

Komolyan nagyon jó...gondoltam. De abban a pillanatban becsengettek, én pedig lélekszakadva rohantam fizikára.

Egész nap nem bírtam kiverni a fejemből a meghívást. Talán belémzúgott volna?! Aztán eszembe jutott:

A világ egy nagy szemüveg rózsaszínben,

A jövőt pedig tele szerencsével és szerelemmel kellene eltöltenie...