The exchange student

I

1.fejezet (csütörtök)

Reggel az ébresztő órámra keltem. A fürdőben elvégeztem a mindennapos teendőimet és felöltöztem.
Lesiettem a konyhába megreggelizni. Anyuék már elmentek dolgozni, de hagytak itt nekem egy kis cetlit a hűtőn:

Kicsim,
hagytunk itt pénzt menjetek el valahova Kevinnel, de előtte mosogass el és nézd meg a postát.
Anya és Apa

Tettem, amit kértek elmosogattam és megnéztem a postát. Egy levél nekem. A kezembe kaptam a borítékot és rápillantottam a címre. A suli címe az.
El sem hiszem, megérkezett a levél amire hetek óta várok!
Beneveztem egy gimnáziumi cserediák programra és elfogadták a jelentkezésemet, ami azt jelenti, hogy egy hét múlva repülök Los Angelesbe egy másik családhoz, ahol egy hónapot fogok tölteni.
Olyan izgatott vagyok, és ami a legjobb az egészben, hogy a legjobb barátom Kevin is jelentkezett és nagyon remélem, hogy az ő jelentkezését is elfogadták.
Kevinnel harmadik óta legjobb barátok vagyunk. Mindent együtt csinálunk, még bajba is együtt keveredünk. Mindig mellettem van. Olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek.
Soha semmiért nem adnám fel ezt a barátságot, ami köztünk van.
Azonnal írok Kevinnek, hogy
találkozzunk a kedvenc kávézónkba. Délutánra meg is beszéltünk egy időpontot, de nem említettem, hogy elfogadták a jelentkezésem. Ő sem mondott semmit ezzel kapcsolatban és nagyon remélem hogy nem utasították vissza. Bele se merek gondolni, mi lenne ha nélküle kellene elutaznom. Nem, az nem lehet. Nem jelentkeztek olyan sokan, bár csak 6 főt választanak ki. Minden családhoz 2 ember kerül. Szóval elég nagy az esély,hogy mindkettőnket beválasztottak.
Gondoltam ameddig itthon vagyok rendet rakok stb. A szobámmal kezdtem, majd a lenti szintet csináltam meg. Anyáék szobájat nem csináltam meg, mert nálluk mindig is rend volt.
Miútán végeztem gyorsan felöltöztem és útnak indultam.

A kávézóban ülök és Kevinre várok. Már kikértem a szokásos italainkat és közben azon gondolkodom, mi lesz, ha esetleg elutasították Kevin jelentkezését és egyedül kell utaznom. Mivel csak 16 éves vagyok és még Londonban sem utaztam egyedül nagyobb távra, főleg nem egy másik kontinensre. Kicsit elbizonytalanodtam.
Gondolkozásomat Kevin zavarja meg.
- Szia,Heather! - ült le mellém egy mosollyal az arcán.
- Szia Kev, mi újság? - kérdezem.
- Nem hiszed el mi történt! Elfogadták a jelentkezésem a cserediák programra.-közli boldogan. De akkor miért nem mondta a telefonba?
-Tessék? Most komolyan mondod? El se tudod képzelni mennyire örülök neki! És én is megyek veled. Nekem is elfogadták a jelentkezésem! - mondtam vidáman. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem egyedül kell utaznom.
- Ez annyira jó Heather! Olyan izgatott vagyok. Szerinted egy családhoz kerülünk? - kérdezi.
- Várj, várj lassíts! Miért nem mondtad a telefonba,hogy elfogadták a jelentkezésedet? - ezt tényleg nem értem, lehet hogy a beszélgetés után kapta meg a levelet?
- Hát, igazából azt hittem, hogy téged elutasítottak és nem akartam, hogy szomorú legyél, de amúgy te sem mondtad a telefonba.
-Én is ugyan ezt hittem és igazából már gondolkodtam is rajta,hogy mi lesz ha egyedül kell mennem, de mivel nem kell így minden oké. És nagyon-nagyon remélem,hogy egy családhoz kerülünk. - mondtam még az eddiginél is izgatottabban.
-Akkor ez azt jelenti, hogy egy hét múlva Los Angelesbe utazunk mind a ketten és ha minden jól megy akkor egy családhoz kerülünk? - kérdezi csillogó szemekkel.
-Igen, ha minden jól megy. És én már nagyon izgatott vagyok! - mondom.
A kávézóban ültünk még egy darabig és beszélgettünk a Los Angeles-i utunkról.
4 óra felé elköszöntünk egymástól, majd mindketten haza felé igyekeztünk.

Otthon megpillantottam anyát a konyhába, amint a számítógép képernyőjét vizsgálja. Közelebb mentem és leültem az asztalnál vele szembe.
- Szia kicsim! - mondta mosolyogva.
- Szia anyu, mit nézel ennyire a gépen? - hajoltam közelebb az eszköz képernyőjéhez.
- Ma meghívtam Kevinéket vacsorára és éppen valami finom receptet keresek. Megszeretném ünnepelni, hogy mindkettőtök jelentkezését elfogadták!
- Honnan tudod, hogy elfogadták? - kérdeztem furcsálva.
- Drágám, a papír ott hevert a földön, gondolom te ejtetted le a nagy örömködések közepette! - mutatott a konyha pulton heverő borítékra.
- Hát lehet! - mondtam nevetve, - Na és milyen finom kaját csinálsz?- néztem rá nyál csorgatva.
- Arra gondoltam legyen fokhagymás csirke, sült krumplival. Mit gondolsz?
- Alig várom! - mondtam mosolyogva, majd felpattantam és a szobám felé vettem az irányt. Az utcai ruhámról a kényelmes pizsamámba öltöztem át, ami egy bugyiból és egy hosszú combközépig érő pólóból állt, majd az ölembe vettem a laptopom. Gondoltam megnézek pár részt a kedvenc sorozatomból, míg ide érnek Kevinék.
Közben anya szólt, hogy elmegy a piacra bevásárolni és ha apa haza jön engedjem be.
Valamikor a rész közben hallottam a csengőt, így gyorsan lementem és engedtem apát.
2 rész után csengő hangot hallottam meg. Rápillantottam az órámra, ami 18:23-at mutatott. Ezek szerint Kevinék megérkeztek. A szekrényemhez sétáltam és kivettem belőle egy vacsorához illő, de mégis kényelmes ruhát. Ez amolyan, otthoni ruha.
Lesiettem a nappaliba, ahol Kevin már föltett lábbal a kanapén ül és tv-t néz. Ez tőle már megszokott, hiszen majdnem mindennap itt van nálunk. Anya és Kevin anyukája, Susan[ejtsd:szuzön] legjobb barátnők. Mindig mindent elpletykálnak egymásnak és persze, amit mondok anyának, ami mellesleg titok lenne, azt egy perc múlva Susan is megtudja, majd Kevin. És ez van fordítva is.
Adtam Kevin arcára egy puszit, majd a konyhába siettem, hogy üdvözöljem a második anyukám. A konyhába volt anya, apa és Susan.
A legjobb barátom nem ismeri az apukáját. Amikor Kevin 1-2 éves volt, akkor váltak el Susanék. Az apukája azóta se kereste Kevinéket, amibe már beletörődtek. Kevin próbálta megkeresni őt, de az apja mindig elbújt előle és nem akart vele találkozni. Fogalmam sincs miért nem akarja őt megismerni, hiszen egy nagyszerű ember.
- Szia Heather! - köszöntött a második anyukám.
- Szia Susan! - köszöntem vissza.
- Nagyon örülök, hogy együtt mentek Los Angelesbe Kevinnel, így szemmel tudod tartani nekem! -mondta vigyorogva.
- Én is nagyon örülök, hisz nincs jobb mikor a legjobb barátoddal utazol el együtt. És ígérem vigyázni fogok rá! -mondtam Kevin felé nézve, aki most már kezében egy zacskó chipsszel feküdt a kanapén.
- Kevin! Mindjárt kaja lesz. Ne zabálj már! - mondtam neki, egy papír galacsint hozzá vágva.
- Jól van! - kiabált, közben a kezét védekező pózba tette, nehogy a papír galacsin az arcát találja el.
Apa megterített, majd anya és Susan kihozták az asztalhoz az ételt, ahol Kevinnel már nyálunkat csorgattuk.
Vacsora közben nagyon sokat beszélgettünk az útról, a szabályokról stb.
Éppen azon nevettünk, hogy Kevin azt próbálja megmagyarázni nekünk, hogy "nem" csajozni megy LA-be, hanem "tanulni", mikor megcsörrent az otthoni telefonunk. Anya a telefonhoz sietett. Pár percig beszélgetett valakivel, majd letette és vissza jött az asztalhoz.
- Ki volt az drágám? - kérdezte apa.
- Az iskola igazgatója volt az. - Kevinnel a fejünket rögtön felkaptuk. - Elmondta, hogy hánykor indultok majd a jövőhéten és, hogy melyik családnál lesztek Kevinnel! - mondta anya vidáman.
- És kiknél leszünk? - kérdeztük egyszerre Kevinnel és lepacsiztunk egyet.
- A Moor családnál lesztek. Nekik is van egy lányuk aki veled cserélt. Azt mondta az igazgató, hogy ő előbb jön ide, mint te elmennél. Meg is adta a telefon számukat. Ha van kedvetek felhívhatjuk őket és megkérdezhetnénk, hogy ki menjünk-e a lányuk elé a reptérre. - mondta anya, és egyszerre bólogattunk mindannyian.
- Jó ötlet! Hívjuk fel őket holnap, most már késő van. - mondta apa.
- Egy lány. Azt hiszem felszedem!- suttogta Kevin a fülembe, amit a szülők észre is vettek.
- Nem Kevin, békén hagyod azt a szegény lányt! - mondta Susan.
- Nyugi anya, csak vicceltem!- biggyesztette le a száját a "nagy fiú".
Mindannyian elkezdtünk nevetni kisfiús cselekedetén.
Vacsora után a nappaliba mentünk, ahol beszélgettünk még egy darabig, majd Kevinnék haza mentek.
Nagyon jó volt ez az este. Olyan jó volt, hogy itt voltak megint. Mintha egy család lennénk.

Miután elköszöntünk tőlük, elmentem fürödni és a puha ágyamba bújtam.
Este mindig elő jönnek az emlékek a múltról, azokon nagyon sokat szoktam gondolkozni. Olyankor megnyugszom. Átgondolom a mostani helyzetet, mi az ami rossz és mi az ami jó. Szeretek este gondolkozni, mert olyankor egyedül vagyok a gondolataimmal és senki nem szólhat bele.

Másnap Anya felhívta a Moor családot. Kiderült, hogy a lányukat Laur Moornak hívják és két nap múlva érkezik ide hozzánk. Anya már berendezte neki az egyik vendég szobát, az én szobámat pedig egy másik lány kapja, aki szintén jelentkezett a cserediák programra és ide fog kerülni hozzánk, de ő csak akkor érkezik, amikor én és Kevin elmentünk.

Itt vagyunk a reptéren és várjuk Laurt. Anya és Apa elmentek a büfébe. A kijelző tábla szerint Laur gépje délben landol. Anyuék pár szendviccsel a kezükben érkeznek vissza hozzánk. Mikorra már mindenki megette a saját adagját, észrevesszük, hogy leszállt az a gép, amivel tudomásunk szerint Laur érkezett.
Már vagy fél órája várjuk Laurt, hogy kijöjjön az automatikusan nyíló és záruló ajtó mögül, ahonnan a gépen utazó többi ember is kijön. Már az utolsó emberek is kijöttek a nagy bőröndjeikkel és azonnal a rájuk várakozó családtagjaik nyakába borultak.
Ezek után mi még mindig Laurt várjuk. Anya kezd kétségbe esni, hogy miért nem érkezet még meg. Az igazat megvallva nem ismerem Laurt, de nagyon aggódom érte.
Kevin is így érezhet az arckifejezése láttán. Mondjuk Kevin biztos rá akar hajtani, ami engem régen még zavart is volna, mert azt hittem szerelmes vagyok Kevinbe. Igen, egyszer csókolóztunk, de utána mind ketten rájöttünk, hogy nincs köztünk több, mint nagyon szoros barátság. Szóval felőlem azzal randizgat, akivel akar.

Haza felé tartunk Laur nélkül. Még vártunk egy darabig, de utána úgy döntöttünk, hogy elindulunk és Anya majd felhívja Laur szüleit, ha haza értünk.
- Carmen? - szól bele Anya a telefonba. Carmen Moor [ejtsd:kármen]Laur anyukája. Bár nem hallom, mit mond Carmen, azért következtetek, hogy visszaköszönt.
- Igen, a reptéren vártuk.Ohh, sajnálattal hallom. Értem, semmi gond. Remek, akkor három nap múlva. És jobbulást neki. Persze, persze átadom neki. Viszlát! - köszönt el Anya és lerakja a telefont.
Mindannyian kíváncsian várjuk, mi is történt Laurral.
- Laur lebetegedett és csak három nap múlva tud indulni. Nagyon sajnálják, hogy nem szóltak és a reptéren kellet várnunk Laurra. - mondja Anya együtt érzően, mert Laur lebetegedett.

Három nap elteltével újra itt vagyunk a reptéren és Laurt várjuk.  A gépje már 10 perce landolt.
Anya veszi észre elsőnek Laurt. Kék szeme, világosbarna haja és karcsú teste van. Be kell valljam nagyon szép lány.
- Szia Laur! - köszönti Anya elsőként.
- Sziasztok! - köszönt kedvesen mindannyiunkat.
- Szia, én Heather vagyok! - nyújtok kezet, amit mosolyogva el is fogad.
- Én pedig Kevin! - mondja és a kézfogást félretéve egyből átöleli Laurt. Tipikus Kevin James.
Belőlünk meg ki tőr a nevetés.
- Hagyd már szegénykét Kevin! - szólok rá.
- Nem vagy éhes Laur?
- Hát egy kicsikét Mrs.Butterfield! -mondja Laur félénken.
- Jaj, hívj csak Alice-nak [ejtsd:elisz]
Nem vagyok én olyan öreg, nyugodtan tegezz!
-Rendben.
Ezek után elindulunk a kocsinkhoz, amibe kényelmesen elférünk, mivel Apa nem jött velünk.

Otthon segítettem Laurnak kipakolni a bőröndjéből és közben beszélgettünk.
-És van testvéred? - kérdem kíváncsian.
-Igen van két fiú tesóm. El sem tudod képzelni milyen szörnyű! - nevetett és vele együtt nekem is mosolyra húzódott a szám. - De amúgy mindketten nagyon jó fejek!
Nekem nincs tesóm, szóval tényleg nem tudom elképzelni milyen lehet tesókkal az élet.
-Én otthon Smith-el[ejtsd:szmisz] voltam egy szobába, mivel nem olyan nagy a házunk. Mindenhol játékautókat tárol. Egyszer még a bugyis fiókomba is rejtette egyet! - mesélte teljes átéléssel, mire én el nevettem magam.
Én ebből azt következtettem, hogy két kisöccse van.
-És hogy hívják a másik tesód?-kérdezem.
-Brian-nek[ejtsd:brájen] hívják. És neki külön szobája van. A kis mázlista...-az utolsó két mondatot már halkan, szinte magában mondta.
Ezek után már nem csináltunk semmit csak megvacsoráztunk. Kevin felajánlotta Laurnak, hogy elviszi várost nézni, de Laur elutasította, amit jól tette, mert Kevinnél a városnézés azt jelenti, hogy megmutatja a szobáját, illetve az ágyát Laurnak.
Hulla fáradtan borultam be az ágyamba  és abban a tudatban aludtam el, hogy holnap után már Los Angelesbe hajtom álomra a fejemet.