Jégmadár

Kósza gondolatok.

- És Thor, a barátnőd, nem fél, hogy így elenged? - kérdezi.

- Mi oka volna félni? - értetlenkedik Thor.

Kate finoman Thor karjára simít.

- Ugyan, semmi... - leheli érzékien. Thor helyett, aki értetlenül néz, én jövök zavarba. Carl nyöszörögve kell fel. Hatalmas barna szemeit rám emeli, kezeit felém nyújtja. Kicsatolom a babahordozót, magamhoz húzom, és ringatni kezdem.

- A te gyermeked? - kérdezi hirtelen a félisten.

- Mi???Jajh nem, dehogy, ő az öcsém - rázom meg zavartan a fejem.

- Ohh, bocsánatot kérek... - jön zavarba.

- Nem számít - ringatom a kicsit, aki békésen elalszik az ölemben. A telefonomon megszólal az smst jelző hang, így inkább Katenek adom a picit.

"Legyél tíz perc múlva a toronyban. Hill. "

Thorra nézek aggodalommal az arcomon, majd Katere.

- Se gáz, menj csak, majd haza viszem őket - elmosolyodom.

- Maise -kiálltok, míg összeszedem cuccom. Az öcsém lassan sétál hozzánk, és unottan néz rám. - Sajnos mennem kell, szeretlek! - nyomok csókot homlokára, majd Thorra nézek. Ő is feláll, biccent Maisenak, és Katenek. Kinyújtja a kezét, amibe bele repül a pöröly. Pár percre lehunyom a szemem, mivel sejtem mi jön most. Magához húz, megforgatja a pörölyt, aztán, mintha kilőttek volna minket. Mikor feleszmélek, már a torony legfelső emeletén vagyunk. Összébb gombolom magamon az inget, aztán kitárom az ajtót.

Bent már szinte mindenki ott ül. Hill, mellette, Natasha, majd a Kapitány, Banner, Stark, és Barton. Az asztalhoz sétálok és leülök, Thor azonban úgy tűnik jót áll magáért, mert ő egy másik asztalnak dőlve áll.

- Mi a baj? - töröm meg a nehéz csendet.

- A Hydra ember kísérleteket folytat, elő akarnak állítani egy szuper katonát a jogar segítésével -válaszol Bruce halkan.

- Olyan katonát, mint...- mutatók Steve, aki csak elmosolyodik.

- Igen... - bólint Rogers.

- Fel kell kutatnunk, hol is akarják ezt, és meg kell fékezni - mondja hirtelen Clint.

- Lefuttatok egy keresést a gépen...- mondja Bruce orrnyergét masszírozva.

Tonyra nézek, aki csendben az asztal egyik pontjára összpontosít.

- MissEmmett - szólít meg Hill, ijedten kapom rá tekintetem. - Sólyom azt mondta, ért a kutatáshoz, és a megfigyeléshez - bólintok helyeselve. - Segítsen Dr. Bannernek, és Mr. Starknak - megint csak bólintok.

Natasha:

Nyújtózva fordulok meg, de kezem ahelyett, hogy Marian landolna, a hidegágyon köt ki. Lassan kinyitom a szemem, de Hill helye az ágyban üres. Az óra világító számlapja, négy óra huszonhárom percet mutat. Mit csinál ez a nő ilyen korán? Lassan állok fel, amint meztelen lábam, a puha szőnyegbe süpped, elfog a kellemes bizsergés.

Három hónappal ezelőtt, a születésnapomon lepet meg Maria egy fényképpel, amin a bosszúállók láthatók. Mikor értetlenül néztem rá, csak jelzet, hogy fordítsam meg, és ott volt, a keret hátuljára ragasztotta, a kulcsot. Akkor tájt szűnt meg a S.H.I.E.L.D. Loki ámokfutása, mégis mintha tegnap lett volna, én sebeim nyaldosva a háttérben maradtam, ahogy a Kapitány is.

A lakás egy lakóház hetedik emeletén található, amiben nincsen lift. És a márvány lépcsőházban mindig hideg van, ami nyáron jó, télen viszont szörnyű lesz.

A házban mikor beköltöztünk, csak egy matrac volt, de hamar berendeztük. A hálót vastag fehér szőnyeg borítja, a nappali egyszerű faparketta. A konyha a nappalira néz, össze van nyitva. És ki ne felejtsem, azt a randa olíva zöld kanapét, amihez Maria ragaszkodott. A dohányzó asztal viszont az én választásom volt, szép üveg asztal, minden pénzt megért. Ahogy kiérek a nappaliba, megpillantom Mariát, ahogy a laptopján pötyög. Csak az egyik kislámpa fénye világítja meg a szobát, kellemes félhomályba burkolva a fehér falakat.

- Egyszer féltékeny leszek arra a vacakra - jegyzem meg, míg a kanapé oldalán felmászva végig fekszem rajta, fejem így Hill ölében köt ki. Maria morogva tartja a laptopot a kezében, hogy fejem elférjen a combjain.

- Aha, egyszer majd érdekelni fog - mondja, és inkább leteszi a szerkezetet.

- Min dolgoztál? Ha megint Stark miatt kell fent lenned, kicsinálom.

- Nem, most csak, Furyt keresem - suttogja.

- Még nem jelentkezett? - nyomom be a tévét, amiben egy bénább horror film megy.

- Nem, és kezdek aggódni... - sóhajt fel.

- Mi lenne, ha inkább velem foglalkoznál? - Tarkójára csúsztatom a kezem, finoman húzom le, egy csókra. Hill elváll tőlem egy percre.

- Hmmm... Tetszik az ötlet - vigyorog, és újra megcsókol. A boldogság lassan árad szét testemben. Sosem éreztem még ilyet. Már az első perctől kezdve vonzott Maria hideg, kimért magatartása.

- Tasha... - válik el hirtelen ajkaimtól. Egy csalódott sóhajt megengedek magamnak, de arcom ugyanolyan rezzenéstelen marad. - Beszélnünk kell - folytatja, gúnyosan elfintorodom.

- Mond, hogy nem vagy terhes - próbálok viccesekedni, de Maria komoly arcát látva, valahogy elmegy tőle a kedvem. Nehéz csend ereszkedik közénk, a tévében egy halál sikoly hallatszik, mire kicsit összerezzenek. Hill int fejével, hogy üljek fel. Így is teszek, a kanapéba kapaszkodva húzom fel magam. Bal lábam felemelem fél törökülésbe, míg a jobbot a hideg parkettán hagyom.

-Natasha, én gyereket akarok...- jelenti ki, a legkomolyabb arccal a világon. Számmal csücsörítve kezdek gondolkodni.

- És hogyan? - kérdezem, persze tudom a választ, mesterséges megtermékenyítés. De ez akkor is abszurdum. Én egy kém vagyok, ráadásul, nem egy ember halálát okoztam. Tagja vagyok a Bosszúállóknak, napi dolognak számít, egy Űrlény, vagy épp egy zakkant félisten felbukkanása az életemben. Persze, mindig akartam gyereket, főleg miután találkoztam a Kapitánnyal. Sosem volt rendes gyermekkorom, így a nagy tini szerelem, majd nagy szerelmi csalódás nekem kimaradt, de Steve kihozta ezt belőlem, az álmodozó tini lányt. Persze neki nem kellek, csak, mint barát. Ezzel minden reményem elszállt a boldogságra. Aztán megint felbukkant a képben Hill, és újra volt remény. Egy gyerek talán jobban összekovácsolna minket, de lehet, mindent elrontana.

- Természetesen, mesterséges megtermékenyítéssel, figyelj Tasha, mindig akartam gyereket, ahogy te is. Ez egy remek lehetőség, hogy legyen is baba... - rángat vissza a valóságba Maria mindenre elszánt hangja. Egy ideig csak meredten nézem a parketta repedéseit. Hirtelen fullasztónak érzem a csendet. Kétségbe esve pörgetem le a pro-kontra érveket a fejemben. A légzésem felgyorsul, a szívem a bordáimon dobol. Hillre nézek, aki nyugodtan, és türelmesen várja, hogy megvívjam belső harcom.

- Legyen...- lehelem végül, úgy érzem, hangom elnyeli a félhomályban úszó négy fal. - De egy feltétellel - nézek a szemébe gonosz vigyorral.

- Hallgatlak! - csillan fel a szeme.- Gyere hozzám feleségül.