Seo Changbinnek nincs szüksége érettségire.
Legalábbis ezt mondogatja magának, miközben éjszakánként a kikötőben dolgozik, nappal pedig többnyire az iskolapadján alszik. A tanárai már rég lemondtak róla, az osztálytársai problémásnak tartják, és Cha...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
₊˚⊹♡-- C H A N G B I N --♡⊹˚₊
A kikötőben mély, doboló hanggal himbálóztak a hajók a vízen a felkelő nap tűzvörös fényében, ahogy a hullámok ringatták őket. A hajnali ragyogásban aranyra festett szemét és tajték úgy csillogott a fagyos vízben, mint az olvadt arany, más oldalon sötétebb volt, mint a szurok, ahol egy nagyobb daru hosszú, éjsötét árnyékot húzott a habokra. Bizonyos helyeken a vörös fény lilára, narancssárgára és okker sárgára festette a hullámokat, ahol olaj folyt a vízbe.
Nagyon hideg volt. A fagyos szél kicsípte a férfiak arcát, leheletük hófehér párafelhőben szakadt fel a tüdejükből miközben kipirosodott, elgémberedett ujjakkal próbálták segíteni a le- és felrakodást a hatalmas, konténerszállító hajókra.
Changbin a lábát majdhogynem a vízbe lógatva figyelte a jelenetet, ami - legalábbis a munkatársai szerint -, jelenleg nem igényelte a segítségét, amíg meg nem ette a reggelijét. Pedig Changbin szívesen ment volna. Tényleg. Úgyis itt kellett lennie reggel hétig. Már nem mindegy, hogy munkaidőben vagy azután eszi meg a szendvicsét? Mire beér a suliba már amúgy sem marad semmi ereje ahhoz, hogy ébren tartsa magát.
- Binnie! Van egy gyújtód? Elhagytam az enyémet - lépett ki egy negyvenes évei elején járó férfi a konyhából és már tartotta is a kezét, hogy Changbin egyenesen a tenyerébe dobhassa a narancssárga vihargyújtót.
Taesan jó csávó volt. Amolyan mentor mióta Changbin a kikötőbe került, aki alig győzte emlékeztetni az akkor csupán tizenhat éves srácot, hogy vegye ki a szünetét.
"Másfél óránként fél óra, Binnie. Ne barmulj el, mert nem lesz gerinced harminc évesen, ha mindig dolgozol." Changbin még kimondatlanul is hallotta a szavakat. Főleg a kifejezést "ne barmulj el" hát... az évek alatt bőven adott okot, hogy Taesan így beszéljen vele. De azt a mai napig nem tudta, hogy a férfinak pontosan honnan jött a kifejezés és hogy pontosan mit értett alatta. Ugyanis Taesan szótárában majdnem minden elbarmulásnak minősült, ami túl nagy erőbefektetést jelentett. Kezdve a melóval, mosogatáson át, egészen addig, hogy átforgassa a marhahúst, ha elvitte Changbint enni egy-egy nappalos műszakot követően este egy BBQ étterembe. Taesan két dolgot szeretett mindennél jobban a világon. A cigijét, ami ha nem volt vele teljes harmadik világháborúnak és ellene elkövetett merényletnek minősült - még akkor is, ha a gyújtóját úton-útfélen sikerült mindig elhagynia - és hogy beszéljen. Merthogy Taesan mindig beszélt. Most is miközben meggyújtotta a cigarettáját. Changbin még bólogatott is, de világi talány volt számára is, hogy a férfi miről beszélhetett. Lemaradt az elejéről, és nem kimondottan érdekelte a vége sem miközben a feje néha le-lebukott.
- Figyelsz, Binnie?
- Persze - bólintott Changbin egy ásítás kíséretében, amit meg sem próbált eltakarni. Minek? Úgyis mind álmosak voltak, nem látta senki mekkorákat ásítoztak rakodás közben.
