A Vér Városa

Üres Szék

A mondat után senki nem szólt.

Weber még mindig az ajtóban állt.

- Hanem azt, hogy mit talált meg előttünk.

A szavai ott maradtak a levegőben.

Hans nem válaszolt.

Jey-Jey a padlót nézte.

Az üres szék pedig pontosan ugyanúgy állt Takker asztala előtt, mintha a gazdája csak néhány percre ment volna el.

Weber tekintete rajta maradt.

Valamiért nem tudta levenni róla a szemét.

Tegnap még Takker ült ott.

Tegnap még idegesen igazgatta a kabátujját, időnként az órájára nézett, és minden kérdésre úgy válaszolt, mintha előbb meg akarná gondolni, mennyit szabad kimondania.

Most pedig nem volt ott.

Nem volt vér.

Nem volt dulakodás.

Nem volt holttest.

Csak egy szék.

Egy asztal.

És néhány ott hagyott papír.

- Mr. Weber... - szólalt meg Hans.

Weber ránézett.

- Igen?

- Ha lezáratja az archívumot, mit fog mondani a rendőrségnek?

- Az igazat.

- És mi az?

Weber egy pillanatig hallgatott.

- Hogy egy ember eltűnt.

Hans arca megfeszült.

- Csak ennyit?

- Egyelőre.

Ezután Weber kilépett a folyosóra.

- Senki nem megy haza addig, amíg át nem néztük a helyet.

Jey-Jey felnézett.

- Miért?

- Mert ha Takker itt hagyott valamit, nem akarom, hogy valaki véletlenül kidobja.

- Nem dobunk ki semmit.

- Remélem.

Weber továbbindult.

A cipője tompán kopogott a régi padlón.

A folyosó végén megállt.

Hátranézett.

Az archívum dolgozói még mindig ugyanott álltak.

Egyikük sem nézett igazán rá.

Mindannyian Takker üres helyét figyelték.

Weber ezt megjegyezte.

Nem szólt róla.

---

Az első egy órában semmi nem történt.

És éppen ez zavarta a legjobban.

A rendőrök átnézték a bejáratot, ellenőrizték a hátsó kijáratot, megvizsgálták a lépcsőházat.

Semmi.

Nem találtak erőszakos behatolásra utaló nyomot.

Takker kabátja nem volt ott.

A táskája sem.

A telefonja sem.

Mintha egyszerűen fogta volna magát, és elment volna.