A kezdet

Előszó

Jamie-re pislogok, amit előszeretettel viszonoz a testvérem.

– Már bocsánat, de nem tudom eldönteni, hogy szivattok-e - mondom kissé értetlenül. – Miért akartok elküldeni egy olyan iskolába, amiről semmit sem tudok?

– És én miért nem mehetek? – kérdezi Jamie ugyanolyan értetlen fejjel, mint ahogy én is kinézhetek.

Én és Jamie elsős korunk óta ugyanabba az iskolába jártunk. Megszoktuk, hogy mindennap látjuk egymást az iskolában, erre most el akarnak küldeni egy szigetre iskolába. Mellesleg a sziget nevét se hallottam még soha, nem hogy tudnám hol van.

Most kezdeném a második tanévemet a gimnáziumban, erre közölték velem a szüleim, hogy a következő évtől máshova fogok járni.

– Jamie, te nem felelsz meg az iskola kritériumainak – mondta apa, miközben a homlokát dörzsöli a tenyerével.

– Mert Eve igen? – a bátyám felhúzza a szemöldökét, amitől kicsit viccesnek néz ki, mivel a komolyság nem gyakran fordul meg az arcán.

– Igen.

,,Köszi a bőbeszédű választ apa, igazán nagyra értékelem" – gondoltam.

– Engem az jobban érdekelne, hogy miért csak most szóltok? Holnapután már el kellene indulnom erre a szigetre. – sóhajtok frusztráltan, amiért nem mondták el nekem hamarabb a hírt.

– Ez egy hosszú történet szívem – mondja anya nekem kedvesen.

– Mindegy, megyek pakolni.

Felmentem az emeletre és elővettem a bőröndömet. A fülhallgatómból szól a zene, amit pakolás előtt raktam be. Zenével mindig minden könnyebb.

Dúdolom az éppen aktuális számot, miközben az utolsó ruhát is elpakolom a bőröndömbe. Jamie közben bejött a szobámba és az ágyamon fekszik és a telefonját nyomkodja ahelyett, hogy segítene.

Ha jól tudom az iskola neve AVI, de nem tudom pontosan ez minek a rövidítése leszámítva az ,,I"-t, ami Iskola. A szigetet, ahol van, nem találtam meg az interneten, ami elég furcsa. Az iskola elvileg kiküld majd egy tanárt, aki elvisz oda... kicsit sem megkérdőjelezhető.

Nem értem miért nem mehetek hajóval vagy repülővel oda, de mit tudhatok én? Semmit láthatólag.

Még fel sem hívtam Emily-t és Jackson-t. Ki fognak borulni, amit meg is értek, hisz a következő évben én máshova fogok járni iskolába és hacsak nem akarják átúszni az Északi-tengert, téli szünetig nem is fogunk találkozni.

Emily-vel már baba korunk óta legjobb barátnők vagyunk. Gyerekként elválaszthatatlanok voltunk, aztán első osztályos korunkban Jackson is becsatlakozott. Együtt jártuk végig az általánost és együtt kezdtük el a középsulit, de most úgy tűnik nem együtt fejezzük be.

– Írtam Emilynek, hogy elmész – mondja a tesóm, miközben felpillant a telefonjából.

– Köszi, fel akartam hívni, de nem tudtam, hogyan kezdjem elmagyarázni ezt neki. Jacksonnak is írtál?

– Minek? Emily úgyis ráír – mondja vállrándítással.

Valószínűleg igaza van. Emily és Jackson már egy éve járnak és egyfolytában egymásnak írogatnak. Ha Emily tudja, akkor már Jackson is.

A biztonság kedvéért azért írtam nekik a csoportba, amire legalább ötven üzenetet kaptam vissza. A legtöbbnél kiakadnak, hogy nem velük töltöm a következő sulis éveimet, a maradék meg sírós emojik zápora. Mosolyogva visszaírok nekik, hogy a holnapi napot együtt tölthetnénk, amire egyetértő üzeneteket kapok vissza.