Lyra:
A nevem Lyra.
Egy apró, eldugott faluban éltem, amelyet sűrű fekete erdők és magas hegyek öleltek körül. Olyan messze voltunk a nagy királyságoktól, hogy ritkán vetődött erre idegen. Az emberek egyszerű életet éltek: földet műveltek, állatokat tartottak, gyógynövényeket gyűjtöttek, és mindent saját kezűleg készítettek el, amire szükségük volt.
A házak fából és kőből épültek, az utcákat földutak szelték át, amelyeken nap, mint nap lovaskocsik zörögtek végig. A kovácsműhelyből egész nap a kalapács csengése hallatszott, a piac pedig mindig tele volt alkudozó emberekkel, frissen sült kenyér illatával és gyerekzsivajjal.
A falu szélén kezdődött az erdő. Gyerekkorom óta ismertem minden ösvényét, a gyógynövényeket, amelyek a fák tövében nőttek, és az apró patakokat, amelyek kristálytiszta vizükkel szelték át a rengeteget. Az erdő számomra nem félelmetes volt, hanem az egyetlen hely, ahol igazán önmagam lehettem.
Ám az erdő mélyén már egy másik világ kezdődött.
Lucien királysága.
A Fenevadkirály birodalma.
Az emberek rettegtek még a nevétől is. Azt mesélték, hogy egy ősi átok miatt az uralkodó már nem ember. Hatalmas termetű szörnyeteg, akinek fekete szarvai az ég felé merednek, karmainál élesebb fegyver nincs, és aki könyörület nélkül végez mindenkivel, aki átlépi a határait.
Senki sem tudta, mennyi igaz ezekből a történetekből.
Én pedig még nem sejtettem, hogy a sors hamarosan az ő útjára sodor.
---
Még pirkadat előtt felébredtem.
A szobám hideg volt, a vékony takaró alig tartotta bent az éjszaka maradék melegét. Lassan felültem, és néhány másodpercig csak hallgattam a ház neszeit. A kandalló parazsa már kialudt, odakintről pedig kakaskukorékolás és kutyaugatás hallatszott.
Nem volt értelme tovább maradni.
Felöltöztem egyszerű barna ruhámba, összefogtam a sűrű szőke hajamat, majd kiléptem a szobából.
A konyhában Morgana már ébren volt.
- Végre - mondta anélkül, hogy rám nézett volna. - Azt hittem, ma egész nap aludni fogsz, te mihaszna. -
- Korán van még. -
- Nem érdekel. Hozz vizet, rakj tüzet, aztán takaríts ki. Mire Cedric felkel, minden legyen kész. Nem azért vagy itt, hogy a lábad lógasd egész nap.
- Igen, Morgana. -
Nem vitatkoztam.
Régen még próbáltam megmagyarázni magam. Ma már tudtam, hogy teljesen felesleges.
Fogtam a két vödröt, és elindultam a kút felé.
A hajnali levegő csípős volt, apró ködfoltok úsztak a föld felett. Ahogy végig sétáltam a falun, néhány szomszéd már dolgozott. Egy idős asszony sepregette a háza előtti utat, a pék kemencéjéből friss kenyér illata szállt, a kovács pedig éppen kinyitotta műhelyének ajtaját.
Szerettem ezeket a csendes reggeleket.
Ilyenkor még senki sem sietett, mintha az egész világ lassabban lélegezne.
A kút régi köveit vastag moha borította. Leengedtem a vödröt, majd teljes erőmből húzni kezdtem. Mire felértem vele, már éreztem, hogy sajognak a karjaim.
YOU ARE READING
A Fenevad csókja
FantasyA Fenevadkirály egy középkori fantasy világban játszódik, ahol királyságok, várak, lovagok, kovácsok, lovaskocsik és gyógynövények határozzák meg az emberek életét. A sűrű, elátkozott erdő mélyén áll a Fenevadkirály hatalmas vára, ahová évszázadok ó...
