Szösszenetek

Magány

Csupán az idő múlásával veszi észre az ember. Némán settenkedik bele a mindennapokba. Nem kiabál, hívja fel magára a figyelmet, mégis szépen lassan a részünkké válik. Ahogy felkelünk, dolgozunk, szórakozunk, vagy épp jól érezzük magunkat, fel sem tűnik. Pusztán amikor hazaérkezünk, akkor szembesülünk vele. Sötét lakás. Néma csönd. Magány. Nem számít, milyen jól éreztük magunkat, akár pár perccel korábban. Nincs ezt kivel megosztani, egyedül maradtunk. Egyedül a lakásban. Csak mi és a gondolataink. Nem mindig rossz. Meg lehet szokni. Ahogy telnek a hónapok, évek, kezd természetessé válni. Egészen addig , míg fel nem fedezzük, mi az alternatíva. Ilyenkor döbbenünk rá. Bánatos útitárs a magány.