Az övé - a bűne

Napfény és szölőtőke

A badacsony délutáni melege szinte vibrált a szölő lankák felett. A levegőben a föld, a zöldellő szőlőlevelek és a közeli Balaton vízének illata keveredett. A nyolcéves kislány számára ez a borvidéki táj jelentette az egész világot.

Nati mezítláb, apró lábaival a porban rohant a tőkék között, a fehér nyári ruhácskájába bele-belekapott a nyári szellő. Arcát sötét hajtincsek borították, a szemei pedig csillogtak a nevetéstől.

- Nem kapsz el, Alec! Nem kapsz el! - kiáltotta hátra magyarul, még ha tudta is, hogy a mögötte trappoló fiú nem érti teljesen a nyelvet.

Mögötte, néhány méter lemaradással egy tizennégy éves, nyúlánk, sötét hajú fiú loholt. Alec Moretti nem úgy nézett ki, mint a helyi falusi gyerekek. Még a legnagyobb hőségben is vasalt, fehér vászoninget viselt, a tartásában pedig volt valami furcsa, koravén komolyság - kivéve akkor, amikor Natit kergette.
Most az ő arcán is széles mosoly ült, tengerkék szemeiben huncutság szikrázott.
- Ti prendo, piccolina! (Elkaplak, kicsim!) - kiáltotta utána olaszul, a hangja már, mutatta a kamaszkor kezdetét.

Nati egy éles kanyart vett a tanyaház melletti öreg diófánál, de a fűben megbotlott egy nagyobb gyökérben. Sikoltva huppant le a puha talajra. Pillanatokon belül Alec már ott volt felette. Nem hagyta, hogy a lány megüsse magát; az utolsó pillanatban elkapta a karját, és együtt dőltek bele a fűbe.
A fiú halkan zihálva feltámaszkodott a könyökére, és fentről nézett le a kislányra.
- Megvagy - mondta, ezúttal tört, akcentusos magyarral, amit az elmúlt hetekben tanult Nati apjától.
Nati felkacagott, és apró kezével játékosan meglökte a fiú vállát.

- Csak azért, mert elestem! Különben gyorsabb vagyok.
Alec csak rázta a fejét, miközben óvatosan kihúzott egy fűszálat Nati sötét hajából. A Moretti család már harmadik éve járt ide nyaralni. Alec apja, Don Giovanni, valamiért imádta ezt a csendes, eldugott magyar tanyát, távol az olaszországi „üzleti ügyek zajától". Nati apja, Gábor, büszkén mutatta meg nekik a pincészetet, a két gyerek pedig az első perctől kezdve elválaszthatatlan lett.
Nati számára Alec volt a nagyvárosi hős, aki mindent tudott a világról; Alec számára pedig Nati volt az egyetlen tiszta, zajtalan pont az életében.

A távolból, a veranda felől mély, olasz beszédhangok hallatszottak, amit hirtelen Nati apjának nevetése szakított meg. A felnőttek boroztak.
Alec arca egy pillanatra elkomorodott a hangok irányába nézve. Nati még túl kicsi volt ahhoz, hogy értse, miért állnak mindig komoly, öltönyös emberek a ház körül, vagy miért van Alec apjának zakója alatt mindig egy furcsán kidudorodó bőrtok. De észrevette a fiú hirtelen jött komolyságát.
- Alec? - nyújtotta ki a kezét, és megérintette a fiú arcát. - Szomorú vagy?

Alec visszanézett a kislányra, és a tekintete azonnal meglágyult. Leült a fűbe, felhúzva a térdeit, Nati pedig mellé kucorodott, fejét a fiú vállának döntve.
- Holnap hazamegyünk Olaszországba - mondta Alec halk, dallamos olaszas hanghordozással. - Apám azt mondta, az idén ez volt az utolsó utunk ide. Jövőre már dolgoznom kell vele. Tanulni a... családi szakmát.
Nati felnézett rá, nagy, barna szemei teli lettek könnyel.
- De hát megígérted, hogy jövőre is jössz! Ki fog velem bújócskázni? Ki segít felmászni a cseresznyefára?
Alec szíve összeszorult. Nem bírta nézni, ha a kislány sír. Megfogta Nati mindkét apró kezét a sajátjaiba, és mélyen a szemébe nézett. Olyan komolysággal beszélt, ami messze túlmutatott a tizennégy évén.
- Figyelj rám, Natalia. Nem felejtlek el. Akárhány év telik el, visszajövök érted.
Nati szipogott egyet. - Biztosan?
Alec elmosolyodott, azzal a tiszta, vidám mosollyal, ami Nati emlékezetébe örökre beégett.
- Biztosan. Tudod mit? Ha nagy leszek, és igazi férfi, visszajövök, és elveszlek feleségül. Akkor majd velem jössz Olaszországba, és soha többé nem kell búcsúzkodnunk.
Megígérem.
Nati arca felragyogott, a gyerekes naivság teljesen elfelejtette vele a bánatát.
- Igazi esküvőnk lesz? Mint a mesékben?
- Olyan - bólintott Alec, és játékosan megcsípte a lány orrát. - De addig is, nőj meg jól, piccolina.
Akkor, ott a napfényes badacsonyi szőlőskertben, a tizennégy éves maffiaörökös és a nyolcéves magyar kislány számára ez az ígéret megkérdőjelezhetetlen szentségnek tűnt. Nati elhitte minden szavát.
Nem tudhatta, hogy ez volt az utolsó délután, amit együtt töltöttek. Hogy Alec Moretti másnap elutazik, és a maffia sötét, véres világa végleg elnyeli a vidám kisfiút, és egy olyan férfivá formálja, akitől egy nap az egész alvilág rettegni fog.
És azt sem sejthette, hogy amikor legközelebb találkoznak, már nem a napfényes borvidéken lesznek, hanem egy füstös, olaszországi bárban.