L'ombra di Aurora

Bevezető

Milánó éjszakája sosem volt igazán csendes, a fények túl élesek voltak, az utcák túl tiszták, és minden mosoly mögött ott bujkált valami kimondatlan feszültség. 

Aurora Vitale egy pillanatig még az épület előtt állt, nem félt, inkább figyelt, ahogyan a zene tompán kiszűrődött a falakon át, mély basszus, drága italok és egy világ, ami nem a hétköznapi embereknek készült. A bejáratnál álló férfi végigmérte, majd szó nélkül félreállt. Innen tudta Aurora, hogy itt minden más szabály szerint működik.

Bent sötét fények, márvány és arany részletek fogadták, egy tér, ahol minden mozdulatnak súlya volt és minden pillantás jelentést hordozott. Nem volt benne semmi barátságos, mégis minden túl tökéletesnek tűnt ahhoz, hogy valódi legyen. 

És ott volt Ő.

Fent az emeleten elhelyezkedő VIP szekcióban, ott állt két mamlasz emberrel a háta mögött, és egyenesen Aurorát nézte. A körülötte mozgó, alulöltözött nők sem érdekelték, amíg láthatta Aurora zöld szemeit.

Matteo Caruso volt.

Nem kellett bemutatni, nem kellett róla suttogásokat hallani, elég volt ránézni, hogy az ember megértse, miért félnek tőle az emberek. Nem beszélt hangosan, nem mozdult sokat, mégis minden körülötte rá figyelt.

Aurora tekintete egy pillanatra találkozott az övével, csak egy rövid pillanat volt, de elég ahhoz, hogy valami megváltozzon a levegőben. Matteo nem mosolygott, csak lassan letette a poharát, és először az este folyamán nem a termet vagy a kurvákat nézte, hanem Őt.

Aurora lassan odasétált a bárpulthoz, miközben a klub vibráló fényei vörösre és aranyra festették a bőrét. A zene mélyen dübörgött a mellkasában, a levegő tele volt drága parfümök és whisky keserű illatával.

— Egy vodkát. Jéggel. — mondta halkan a pultosnak.

A férfi bólintott, majd elé csúsztatta az italt. Aurora ujjai a hideg pohár köré fonódtak, de közben végig érezte magán Matteo tekintetét az emeletről.

Nem nézett fel.

Nem akarta megadni neki ezt az elégtételt.

— Egy ilyen nőnek nem lenne szabad egyedül innia.

Aurora oldalra pillantott. Egy harmincas évei végén járó férfi állt mellette, túl magabiztos mosollyal és túl drága öltönnyel. Az a fajta férfi volt, aki hozzászokott, hogy pénzzel és néhány jól begyakorolt mondattal bárkit megkaphat.

— És ezt ki mondta? — kérdezte Aurora száraz hangon.

A férfi elmosolyodott.

— Mondjuk én.

Intett a pultosnak.

— A következő italát én fizetem.

Aurora néhány másodpercig hallgatott, aztán vállat vont.

— Rendben.

A férfi közelebb hajolt hozzá, beszélni kezdett valamiről, de Aurora alig figyelt rá. Inkább a terem lüktetését figyelte, az embereket, a mozdulatokat... és azt az érzést, hogy valaki folyamatosan szemmel tartja.

Amikor végül felállt, a férfi azonnal megszólalt.

— Elmész?

— Csak a mosdóba.

A férfi mosolyogva biccentett.

— Visszavárlak.

Aurora szó nélkül elsétált.

A mosdó márványfala visszaverte a tompa zenét. Megmosta a kezét, majd néhány másodpercig a tükörképét nézte. Valami nem stimmelt ezzel a hellyel. Túl feszült volt a levegő. Mintha mindenki visszatartaná a lélegzetét.

Mikor visszaért a bárhoz, a férfi eltűnt. A pohara még ott volt a pulton. Az ital érintetlen.

— Hol van a srác? — kérdezte a pultostól.

A férfi egy pillanatra habozott, majd kerülte a tekintetét.

— Elment.

— Csak úgy?

A pultos nem válaszolt. Aurora lassan körbenézett a termen. És akkor meglátta Matteót.

Még mindig fent állt a VIP részlegen, egyik kezével lazán a korlátnak támaszkodva. Az arca rezzenéstelen maradt, de a tekintete egyenesen Aurorára szegeződött.

Mintha pontosan tudná, kit keres.

Aurora gyomra enyhén összeszorult.

Mert hirtelen teljesen biztos lett benne, hogy a férfi nem magától tűnt el.

---------------------------------------------

És itt lenne az első része az új könyvemnek ^^ Remélem élvezni fogjátok az olvasását, ha tetszett a bevezető kérlek jelezd csilaggal vagy egy kommentel! Puszi^^