𝒦𝒶𝓃𝒶́𝓇𝒾 𝑒́𝓈 𝒮𝑜́𝓁𝓎𝑜𝓂

✦ 𝑬𝒍𝒔ő 𝑭𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕 ✦

⋘──────────────────────⋙

  A szoba eddigi csendjét Céline halk dudorászása törte meg. Ismeretlen dallam volt a számomra, mégis kellemes hangzása melegséget csempészett nyugtalan lelkembe. A tükörbe pillantva láttam, ahogy precíz és fürge ujjakkal igazgatja rakoncátlan hullámos fürtjeimet egy kontyba, és vékony ajkai a koncentrálás végett papír vékonyságúra préselődtek. A hajtűket gondosan helyezte a helyükre, hogy megtartsák a loknikat legalább az est végéig. 

— Mademoiselle, ha továbbra is így mocorog, sohasem fogunk elkészülni. -nevetett csilingelő hangján.

Mosolyognom kellett. Céline alig volt néhány évvel fiatalabb nálam, mégis az egyetlen szobalány volt az életemben, akit közel engedtem magamhoz. Adtam véleményére, mert többet láthatott a világból, mint én valaha is fogok.

A lány hátrébb lépett, hogy távolról figyelje keze munkáját. Kék írisze csillogott, és boldogan pillantott a tükörbe, hogy láthassam arcát. A gyertyafény lágyan megcirógatta hófehér bőrét, mintha egy leheletnyi pír suhant volna át rajta. Néhány komisz szőke tincs keretezte arc formáját, mire játékosan füle mögé helyezte a szálakat.

— Mademoiselle, már most úgy ragyog, mint égen a csillag.

Elpirultam.

— A bál ugyebár megköveteli a csillogást nem igaz? -lassan felálltam a tükör elől és felé fordultam. — Mégis úgy érzem, hogy nem állok készen.

Céline játszi könnyedséggel lépett közelebb és térdelt elém. Néhány gyűrött redőt simított ki a szoknyámon, miközben felpillantott rám halvány mosollyal ajkán.

— Egész életében erre készült Mademoiselle! Egy kis izgatottság még bájosabbá teszi a méltóságok előtt. -szemében csacska csillogás csillant.

— Ne beszélj badarságokat Céline! -nevettem jóízűen, amit csak az ő társaságában engedtem meg.

— Nem badarság az, ha valakin meg akadnak a férfiak szeme. Márpedig ma este London színe java tiszteletét teszi, hogy csak láthassák.

A szavaktól, amik legördültek Céline kissé kicserepesedett ajkán, még nagyobb gombóc nőtt a torkomban. A lány felállt és körül járva nézte, hogy mit kéne még igazítani az estélyi ruhámon.

— Tudja Mademoiselle, hogy ez a krémszínű ruha és a csipkés vállrésszel magára fogja vonni a figyelmet. Nem mutat túl sokat, mégis a lelke virágba borul majd az arcán.

— Ne mondj ilyen szépeket Céline! -próbáltam korholni a lányt, aki csibészes mosollyal az arcán csípőre tette a kezét. 

— Csak az igazat mondom. Többször kaptam Albertől megrovást, hogy túl sokat fecsegek feleslegesen. Már pedig, amit egyszer kimondok az komolyan is gondolom. Most pedig mosolyogjon Mademoiselle és mutassa meg az uraknak, hogy az ön Céline-je nem feleslegesen vesződött a fürtjeivel.

Oly szigorúnak próbált mutatkozni előttem, hogy inkább komikusnak hatott a számomra. Vidáman lépett a fésülködő asztalhoz, hogy a parfümös üvegcsék között kutasson. Megszagolta őket. Némelyiknél mélyet sóhajtott. Meg mintha halk kuncogást is elejtett volna közben. 

— Úgy hiszem nehéz döntés előtt vagy Céline. -mosolyogtam rá kedvesen.

— Egy különleges illat egy különleges nőnek. Szeretném, ha magáról beszélne egész London és visszacsábítsa a közéletbe Őt.