Verseny és Pattogás

A Kezdet

A csarnokban furcsán járt a levegő. Nem mintha történne barmi különös mostanában, csak egy szokásos délutáni edzés, némi pattogással, izzadsággal, és poros parketta illat által belepett terem. Mégis, valami megváltozott.

Luca a palánk alatt állt, karját keresztbe fonta és a labdára bámult. Nem volt rossz napja...eddig. De már a második edzése volt ezen a héten, ahol nem úgy teljesített, ahogy azt elképzelte, és ez bosszantotta, pedig mindent beleadott. Csapattársai észre sem vették a kisebb hibákat, de Luca mégis úgy érezte, hogy mindenki őt nézi, és rajta nevet, pedig ez egyáltalán nem így történt. Ada ránézett.

Ada, aki olyan könnyedén és gyorsan mozgott, mintha nem is lenne gravitáció, egy jobb kanyar, csel és a labda már bent is pihent a hálóban.

-Micsoda dobás!- rikkantotta az edző, Zsuzsi, a szokásos fás lelkesedésével.

Luca belül fortyogott, nem Adára haragudott, sohasem rá, csak magára, a hülye kezeire és a lábaira.
-Ha egy picit is gyorsabb lennék, és jobb lenne a kézügyességem...-mondta magának halkan.

-Hé Lulu! -szólította meg Ada egy törülközőt lóbálva.
-Minden oké?

Luca bólintott, de nem nézett rá.
-Persze, csak fáradt vagyok...
Ada tudta, hogy nem mond igazat a lány, de nem kérdezte tovább, ő tudta, hogy mikor kell elhallgatni.

A többiek: Petra, Kata, Gréti, a két Réka és Vivi épp egy meccsre készültek egymás ellen, Alexa a padon ült, figyelve ahogy a lányok bemeleggítenek, mivel térde kiment, és nem tudott játszani.

-Luca, Ada! Egy csapatban vagytok!-Kiáltotta Kata, a csapatkapitány, miközben a pálya közepére dobta a labdát.

Luca és Ada egymásra néztek, régi érzés volt ez, mint két testvér, akik tudják, hogy mit gondol a másik. De most valami megingott, Ada tekintete fürkésző volt, Lucáé...fáradt.

A játék elkezdődött.

Luca futott, passzolt, védekezett, próbált szívvel lélekkel játszani, de minden jó mozdulatánál Adáé mindig eggyel jobb volt, gyorsabb, kiszámíthatatlanabb, magabisztosabb.

Luca érezte, ahogy gyűlik benne a feszültség, mint a vihar a nyári égen, és amikor Petra, igen Petra, aki cípő nélkül is képes megbotlani a saját ciőfűzőjében beleszaladt, Luca felrobbant.

-Ne toljál már basszus! -csattant fel egy kissé hangosabban, mint azt kellett volna.

Mindenki megállt. Petra ijedten hátrált egy lépést, az edző szúrós pillantásokkal ézett oda, és Alee is felegyenesedett a padról.

Csend.

-Ada odalépett Lucához.

-Nem kellett volna rákiabálnod, nem direkt csinálta.

-Tudom. Mondta Luca halkan, tényleg tudta, csak nem bírt magával.

A meccs után az öltözőben csend volt, amit Ada tört meg suttogásával.

-Holnap előbb gyere, mondta Lucának, majd lelépett. Luca bólintott, de nem kérdezte miért.

Kint már sötétedett, Luca visszanézett a pályára, melyen Adával nyáron gyakoroltak...Akkor még minden olyan könnyű volt, barátság volt, nem verseny, de mostmár semmi sem volt biztos.

Utóirat: Haiiii, sajnálom az esetleges helyesírási hibákat, fáradt vagyok.