Rengeteget készülődött a színdarabra, Clara. Időbeosztása akár még a katonaságban is alkalmas lenne. Nem változtatott, minek!? Így teljesen rendben volt az élete. Nincs szüksége holmi bulizásra, sörözésre. Elég kikapcsolódást nyújtott neki a könyvei, szerelme regények, fejét vesztett fantasy-k. Horror történet szóba se kerül, inkább egy gyenge krimi. Kattogós órája emlékeztette, hogy ideje letenni könyvét és a következő napirendi pontra térni. Jött a jóga, ami épp eléggé lenyugtatta a véres hullák után. Halkan mormolt a férfi, hangja bejárta a lakás minden sarkát. Könnyed zene váltotta fel ami már átfolyt a szomszéd Móni nénihez, aki már megszokásból ringatózott a zenét hallván. Gyorsan repült az idő vérpezsdítő terápiája alatt. Ideje volt elővenni a színdarabot, melyet a napokban fog előadni világhírű színházban, kassza siker előadást. Ideálisnak tartott szerepét hiszen egy hozzá hasonló, rendezett életvitelű úrhölgyet fog eljátszani. Ő maga nem játékként gondolt erre, hanem a kísérteties hasonlóságból adódóan, magát fogja adni a művészetre éhes közönségnek. Mohón fogják magukba szívni, mintha életük utolsó cseppjei lennének.
A kedves férfi elköszönt hallgatóitól bút hagyva maga után. Carla a tíz perces pihenő alatt teát készített, és nyugodtan elszürcsölte miközben a városra bámészkodott. Elit körzetben lakott, egyik legmagasabb társasházban. Gondolkodóba zuhant a lent sürgő embertömeg láttán. Mások miért vannak kint ilyen korai órákban, miközben mindenki tudja, hogy ezek az órák a legértékesebbek. Nem érdemes a nyugodt pillanatokat felcserélni. Miért csak ő az egyetlen ilyen tudatos nő ezen a világon? Mi szórakozást látnak az esztelen vásárlásban, az éjbe nyúló partikban, a hosszas pletykálkodásnak? Kedve sem volt ezen agyalni, így órájára pillantott ami elárulta, hogy kissé elhúzódott ez a szünet. Kapkodva felállt, hiszen utol kell érnie magát. Ez a pár perc késés is elcsúszással járt.
Váratlanul felcsörgött telefonja. Társa hívta kivel a színdarabban meleg érzelmeket táplánlnak egymás iránt. Kisebb probléma felmerült , mivel Carla időről időre összeolvadt szerepével. Érezte égető szerelmét és más fagyos érzelmeit. A férfi találkozni szeretne párjával, lehetőleg mihamarabb. Carla ebben a pillanatban kifordulva magából, időbeosztásáról meg feledkezve (nem felejtette el ) Indult is készülődni. Az Úrhölgy szokása volt az eszeveszett rohanás, mikor úgy adta helyzet. Kiválasztotta ruhadarabjait, mint a saját és az úrhölgy elvárásaihoz mérten. Járása is változott anélkül, hogy észrevette volna. Fejtartása, megmozdulásai is átivódtak az középkori Úrhölgy stílusával. Kik eddig is ismerték hozzá voltak szokva kisebb változásokhoz, de ez meglepett mindenkit. Teljes átalakuláson ment át a szegény leány, ki még alig töltötte be a huszonnyolcadik életévét. Vajon így marad? Eggyé válik a középkori Úrhölggyel?
A találkozó egy modern kávézóban történt. Carla véleménye megoszlott, hiszen a lány szerette a modern dolgokat, miközben az Úrhölgy kissé giccses ízléssel rendelkezett. Belépett a csilingelő ajtón. Körbepillantott a helységen és megpillantotta a férfit ki szerepben, szerep nélkül is ugyan olyan vonzó volt. Gyengéd udvariassága elnyerte a lány érdeklődését. Beszélgettek a szerepről, igazából mindenről. Ez alatt Carla-ban sok érdekesség zajlott. Vívott énje és az Úrhölgy. Nehéz volt kordában tartania. Szinte tapintható volt a feszültség körülötte. Nézője néha meghátrált, de általában kíváncsian szemlélte. Kutató, érdeklődő énje felszínre tört, ezért hiába nem érdekelte maga a lány, marta a kíváncsiság. Kit ne érdekelne egy test két lélekkel!? Új találkozót ajánlott Carlanak aki nem teketóriázott sokat. Nehezen váltak el egymástól.
Hazafelé menet, eleredt a hó. Záporoztak a fehér pontok. Az égen gomolygó felhőkből mindjobban szakadt a fehér eső. Carla pilláira ragadtak az apró fehér pihék. Ruhája egyre jobban ázott, de feledésbe merült. Egyedül a varázzsal megtelt kis utca vonta el figyelmét. Talpa alatt egyre recsegtek léptei. Hamar beborított mindent. Olyan érzést keltett mintha estefelé járna az idő. Bár nem tudta hol jár a nap. Dél? Délután? Vagy már rég átvágott a holnapba? Érezte, hogy összedőlt a mai napja, bár már nem volt fontos. Bámészkodott a kis utcán. Gyermekek futkároztak fel-alá szüleiket elhagyva. Morcos tinédzserek fájdalmas arcvonásai felengedtek a hó láttán. Visszasiettek a múltba, mikor gondtalan kisgyermekként játszottak a hideggel nem törődve. Öregek mosolyodtak el megpillantva a generációk találkozását. Zsémbes bébi toporzékolt, fagylalt után sóvárogva. Gondviselői tanácstalanul néztek össze a kicsi felett. Mellettük színes húszasok beszélgettek. Nem idegeskedtek, egyszerűen nevettek, jól érezték magukat a szép időben. Ami szép és jó ezen a világon az megjelent a kis utcán. Carla élvezte ezeket a perceket. Még maga sem jött rá, hogy válaszolt a reggeli kérdésére.
A nap hátralévő részében megpróbálta behozni késését, csekély sikerrel. Fáradtan dőlt ágynak órákkal később.
A reggele úgy telt mint mindig. Annyi különbséggel, hogy csodálatos látványt nyújtott a fehér takaróval betakart város. Élettel telibb volt mint eddig valaha. Ma délután lesz az előadás. Izgatott volt, hiába nem ez az első. Szokásából kiesve rádiót kapcsolt. Bad Laier. Illett hangulatához. Táncolva sepert végig a lakáson. Dúdolt, énekelt. Örülhetett Móni néni, megváltozott a lány. Aggódva kopogott be az asszony, mégis mi történt vele? Hova lett nyugodt reggele? Carla erre nem tudott válaszolni. egyszerűen jó reggelt kívánt és folytatta dolgát. Azon kapta magát, hogy fölényesen lépdel, felszegett fejjel. csodálkozott, de nem izgatta fel magát annyira. Később, apró dolgok tűntek fel neki, amiket az Úrhölgy tesz. Rádöbbent lassan hogy eggyé vált vele.
Szépen, időben megérkezett a színházhoz. Fölényes léptekkel nyitott be. A férfinek felcsillant a szeme amint meglátta. Egész éjjel rajta járt az esze, és végre megláthatta. Kívülállók azt láthatták, hogy szegény férfiú fülig szerelmes. Mekkora tévedés. Szegény Carla sem foghatta fel másképpen. A rendező szeme ide-oda cikázott főszereplői között, majd vállát megvonva fütyült az egészre. Legalább a szerelmes jelenet élethűbb lesz.
A főpróba tökéletesen zajlott. Mindenki egybeolvadt mindenkivel. Carla és társa alakítása könnycseppet csalt a rendező szemébe.
Elérkezett az óra. Szívdobbanások visszhangoztak, bátorító jókívánságokat súgtak egymásnak. Felöltötték régimódi ruháikat, majd színre léptek. Carla ruhája, arany színű volt, csipkés itt-ott, feltörölte a mocskos padlót. Játszottak. Önfeledten változtak át, szívből sírtak, nevettek. A férfiú érzései hurrikánként tombolt, a lány érzései villámokat szórtak. Összecsaptak, mint játékban, mint valóságban. Már nem tudták hol van közöttük és a szerepek közt a határ. Elmosódott. Végén, mikor a bátor főhős kimerülten, alvadt vérében feküdt, imádott Úrhölgyét nézte, ki fölé hajolt és simogatta arcát. Nyugtatta a kedvesét halk szavakkal, pedig a bátor, csak szerelmét nem akarta elhagyni. Csókban forrt össze a szájuk, hosszas percekre, ami valós is volt meg nem is. Nem akarták befejezni, de kénytelenek voltak, mivel a bátor hős, elhalálozott. Úrhölgye felette zokogott. Csend ülepedett le, egyedül az úrhölgy rimánkodása töltötte be a teret.
Vége lett a darabnak. Tapsvihar söpört végig a nézőtéren. Két főszereplőnk pedig egymás szeméből kiolvasta, mit szeretnének.
