„A Mennybe jutásért való könyörgés a legszánalmasabb dolog, amit egy halandó tehet. Ahogy a lábaim elé borulva esedeznek a bűneik megbocsátásáért, mit sem sejtve arról, hogy én, és a társaim milyen jól szórakozunk rajtuk. Ahogy a fejük a felhők közé temetik, sírnak, és kétségbeesetten kérlelnek minket... Már-már unalmassá kezd válni ezeket hallgatni nap mint nap.
De nem lehet őket ezért hibáztatni. Ugyanis mi is voltunk ugyanott, ahol most ők. Elődjeink előtt zokogva a földre borulva, kegyelemért könyörögve, legyen az ezer, száz, vagy csak pár éve, ezt mindannyian megtettük. Nem hiába áldoztuk az életünket Istennek, és a neki való megfelelés levetkőzhetetlen kényszerének. Éjt nappallá téve imádkoztunk, az Ő elveinek éltünk, félretéve a saját vágyaink, és akaratunkat. Mi-mindent tettünk meg azért, hogy később megutáljuk ezt a helyet és undorodjuk az erőtől, amit kaptunk, és attól, akitől kaptuk.
Ezért már mi sem értjük, hogy miért akar egy halandó közénk tartozni, glóriát kapni a feje felé. Már megfeledkeztünk arról, hogy Isten milyen is volt, amikor a földi papok tanítottak minket róla.
A valóság viszont teljesen más. Hiába gondoljuk az embereket barmoknak, az egyetlen eszetlen barom itt maga az Úr. A hatalom, amit egy univerzum felett kapott, teljesen vakká tette. S mint arra rájöttünk; Vak szemek világának nem való a hatalom és az ítélkezés.
Szegény hittel megcsonkított, ártatlan bárányok, csak elfogadásra és feltétel nélküli szeretetre vágytak. Persze mindig lesz olyan, aki továbbra is ebben a hitben fog élni...de a legtöbben megtanulnak tisztán látni. Úgy, ahogy azt én is megtanultam."
YOU ARE READING
Bűnök a Mennyből - Castiel Naplója
Romance"-De Édesem, miért aggódsz a Mennyországon, ha te magad vagy a pokol lángja?" Castiel és Apollyon a Mennyországban élnek, mindketten az angyali ranglétra magas fokán. Ám ez a hely cseppet sem olyan, mint amilyennek a halandók látják odalent. A Menny...
