kek_gyemant

35 5 3
                                    

Sziasztok! Mai interjú alanyunk kek_gyemant. Nagyon jó könyvei vannak, nézzetek rá a profiljára!🥰

Mit kell tudnia az olvasónak rólad?

Huszonhárom éves vagyok. A kedvenc elfoglaltságom a könyvírás, emellett szeretek edzőterembe is járni. Drogériában dolgozom, és nagyrészt emberekkel foglalkozom.

Mi volt az első ok, amiért letöltötted a wattpadot?

Középiskolában az egyik barátnőm mesélte, hogy jó történeteket lehet olvasni rajta. Meggyőzött, ezért letöltöttem amit mai napig nem bántam meg.

Miért vágtál bele az írásba?

Ez egy jó kérdés! Mikor elkezdtem olvasni a Wattpadon megtetszett a könyv írás gondolata. Először pár száz szavas történetet írtam a telefonom jegyzettömbjében, amire mai napig emlékszem. Barátnőmnek tetszett, idővel pedig a Wattpadon is megjelent egy, majd több történetem is.

Miért pont ebben a műfajban írsz könyveket?

Egy romantikus, illette igaz szerelemre vágyó személyiségnek tartom magam. A műfaj amiben írok, gyakran tükrözi a vágyaimat is, illetve azokat a pillanatokat, amiket szívesen átélnék a valóvilágban. A romantikus műfaj ezért áll közel hozzám.

Mi inspirál, motivál az írással kapcsolatban?

Jelen pillanatban sajnos semmi, mert egy nagyon nehéz, szomorú időszakon megyek keresztül. De ha választ kellene adnom, akkor azt mondanám, hogy semmi. Elértem arra a szintre, amikor nincsen szükségem motivációra az íráshoz. Egyszerűen szeretem, ez pedig pont elég.

Szeretnél könyvet kiadni?

Régebben amikor több szabadidőm volt és gyakrabban írtam, nagy álmom volt könyvet kiadni. Ez mai napig nem változott. Jelenleg az életstílusom nem engedi, hogy komolyabb szinten is foglakozzak az írással, de ha a lehetőség adott, mindenképpen megpróbálkoznék a könyvkiadással.

Vannak hobbijaid?

Hobbi szinten járok edzőterembe és szabadidőmben olvasni szoktam.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Jelenleg a jogosítványt csinálom, és a közeljövőben szeretnék saját autót vásárolni. Egy új munkát is szívesen kipróbálnék. Fejleszteni szeretném magam.

Milyen történeteket szeretsz olvasni?

Leginkább romantikus történeteket szeretek olvasni. Tele is van a könyvespolcom jobbnál jobb könyvekkel.

Ennyi is lett volna az interjú, innen is köszönöm hogy elvállaltad!:)
Nemsokára jövök is a következő interjúval, de addig is ajánlhattok wattys írókat!🥰

Cats_Cover_Art

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 27 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Interjúk Wattpados írókkalWhere stories live. Discover now