Last Dance (A Stray Kids & Babymonster fanfiction)

ρяσℓógυѕ

A gyomrom összerándult az idegességtől. A tenyerem izzadt ahogy a mikrofonba kapaszkodtam. Hallottam a körülöttem lévő tompa morajlást, de a gondolataim hangosabbak voltak. Ott álltam végre, egy lépéssel a célom előtt. Nem adhattam fel, nem szabadott. Kifújtam egy mély levegőt.
"Most vagy soha" gondoltam majd kinyitottam a szemeimet és lassan felemeltem a fejem. Ahogy előre néztem az erős reflektor fényében megláttam a bizottságot. Producerek, dalszövegírók és végül az ügynökség vezetője - Yang Hyeon-seok - mind arra vártak hogy elkezdjem.
Pontosan tudtam mi a dolgom, ezerszer meg ezerszer és még annál is többször próbáltam el a mai produkciómat, de ma nem hibázhattam. Ez most nem fért bele. Volt valami eufórikus abban hogy itt állhattam végre: megannyi gyakorlás, fájdalom és küzdelem van e mögött a dal mögött, hogy lehet, ha nem én éltem volna át és tapasztaltam volna meg a saját bőrömön, nem hinném el hogy minden tökéletes hang, arc és produkció mögött ez áll.
Ahogy énekeltem az idő lassabban telt, megpróbáltam kétszáz százalékkal átadni magam a ritmusnak. Ez a dal más volt - olyan amilyet még nem igazán adtam elő -, úgy ahogy új kezdete is volt ez mindennek. Úgy tűnt a döntésem tökéletes volt, mindenki megdöbbent, de ámult arckifejezéssel meredt rám.

"...never coming do-oh-own." ejtettem ki a számon az utolsó mondatot, majd a zene elhalkult.
Az engem figyelők tapsviharba kezdtek majd egy kis idő után Yang Hyeon-seok csendet intett.
-Gamsahapnida, gamsahapnida! - köszönte meg párat tapsolva - Chen Aihan, mindig is tudtam hogy csiszolatlan gyémántja vagy az ügynökségnek de a mai produkciód nagyon is meglepett!
-Köszönöm -hajoltam meg majd halványan elmosolyodtam.
-Úgy gondolom - folytatta - és ebben mindannyian egyetérthetünk, hogy Aihan tehetségével és kemény munkájával kiérdemelte helyét a nemsoká debütáló lány csapatunkban! Remélem, hogy zenei karriered során még keményebben fogsz dolgozni a MONS7ERS többi tagjával együtt. Gratulálok! - fejezte be, mire örömkönnyekben törtem ki:
-Köszönöm, köszönöm - hajlongtam megállás nélkül - Ígérem hogy továbbá is szorgalmas leszek és nem okozok majd csalódást! - éreztem ahogy végigfut rajtam a már olyan rég érzett őszinte boldogság. Mindenki tapsolt, az előadóterem zengett. Bár mindenem fájt és nagyon fáradt voltam az örömöm mindent felülmúlt.
Az egyik ügynök kikísért a folyosóra ahol a már hivatalos bandatagjaim vártak, egy csokor virággal amit nekem szántak. Mindannyian hosszú öleléssel gratuláltunk egymásnak. Az évek alatt ezek a lányok már a családommá váltak és alig vártam, hogy együtt megkezdjük életünk következő fejezetét. Mindannyiunk arca elpirult, ahogy könnyekkel küszködve vitattuk meg a történéseket: kpop idolok leszünk!!!