Lelkek ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Többen

1992

Már öt éves vagyok. Kaptam egy tortát is. Az emberek kedvesek velem, csak a doktorokat utálom már.

Rengeteget kísérleteztek velem. Volt hogy embereket kellett meggyógyítanom különféle betegségekkel, volt hogy magamat.

Arra jöttek rá, hogy a sok gyógyítás kimerít engem és lassabban megy. Ha sok sebet kapok akkor egy idő után nem azonnal gyógyul be, hanem idő kell neki.

Mindig fájtak ezek. Szinte egyből meggyógyul, de éreztem a vágást és a lövést is. Addig pedig elég kellemetlen élmény. A golyót kilöki a szervezetem, de az is újabb fájdalom nekem.

Most már leginkább tanulni szoktam. Az olvasás jól megy és szeretem is. A matekban is nagyon jól haladok, bár utálom a szorzást. Mellette még a világról tanít Valeria és az országokról. Azt mondta Amerikából jöttem.

A születésnapomon láttam utoljára Mr Piercet, most hozzá tartok éppen.

Ezeken a folyosókon már járhatok egyedül. Tudom mi az, ami meg van nekem tiltva.

Az ajtó előtt álló őr beengedett.

- Emma! Hogy vagy?

- Jól. Mondták, hogy látni szeretne.

- Látom egyre jobban megy a tanulás.

- Valeria megtanította hogyan legyek illedelmes.

- Remek. Gyere, lesz egy feladatod.

Mr Pierce mellett sétáltam. Általában ő visz el olyan helyekre, ahol még nem jártam.

Végig rácsok... börtön cellák voltak.

Nagyon sok őr állt itt.

- Emlékszel rá?

Kinéztem Mr Pierce háta mögül.

- Igen - néztem a katonára. - Ők?

Még másik öt ember állt. Ugyanolyan rezzenéstelenül álltak.

- Ők is szuperkatonák lettek. Azon vagyunk, hogy lássuk mennyire erősek. Ezáltal elég súlyos sérüléseket szednek össze. Hamar gyógyulnak, de nem elég hamar.

- Gyógyítsam meg őket?

- Igen. Most itt maradsz. Ő Lucas. Vigyázz majd rád és elmondja mit csinálj. Pár napig itt kell lenned.

- Rendben - próbáltam határozott lenni.

Amikor Mr Pierce elment ezeket a katonákat néztem.

Mind csak állt és bámult előre.

- Emma, igaz?

- Igen.

- Lucas vagyok. Mindig maradj hátul. Csak akkor gyere, ha szólok. Azt mondta Mr Pierce, hogy őt már láttad - mutat arra a katonára.

- Igen.

- Hozzá egyedül is odamehetsz, ha engedélyt adok rá. A másik öthöz soha. Értetted?

- Miért?

- Ne menj oda, ennyi. Rendben?

- Igen.

Félre vitt engem és leültetett egy székre.

Láttam már sok rossz dolgot mióta itt vagyok, velem is csináltak sok rosszat. Ezek a katonák viszont vérre mentek.

Észre vettem, hogy amelyiket ismerem az mindig közel állt hozzám, ha másik kettő küzdött egymással.