A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

34

És mikor el mentem az ágy felé, ott volt a kis éjjeli szekrény, volt rajta egy levél. Fel vettem.

Ez a tiéd anya :

Ennyi állt rajta, ki nyitottam majd ki vettem belőle a papírt.

Szia anya, este nem tudtam aludni, fel keltem, te aludtál és apa is, írtam neked, gondoltam majd el olvasod.

Szeretlek. Csak ezt akartam hogy tudd, szeretlek anya. Köszönöm az életem.

Mikor reggel fel keltem nem voltál sehol, apa azt mondta el mentél, mikor egy év múlva meg kerestél azt hittem vicc, hogy akarsz, mert egy évig nem akartál, és csak apa nevelt. Anya hol voltál? Most megint el mentél? Most apát is magaddal vitted. Hogy teheted ezt?

- Ez tegnap került ide, nem tudom hogyan de itt van. - mondja.

- Te rohadt...- nem fejeztem be mert olyan hírtelen mentem neki hogy még magam is megleptem ezzel.

Sírtam, zokogva vertem a mellkasát vagy ahol értem.

- Gyűlöllek, annyira gyűlöllek.

- Te rohadt szemét. - sírtam.

Le fogott majd le ült velem a földre, klisé, ottzokogtam a karjaiban, annak a karjaiban aki tönkre tette az életem.

- Úgy gyűlöllek. - mondtam halkan.

- Tudom. - mondta.

- Miért teszed ezt velem? Miért? - kérdeztem rá nézve.

- Mert ezt akarom. - mondja komolyan a szembe nézve.

- Miért jó neked ha nekem fáj? - kérdezem.

- Mert a lelkedet akarom. - mondja majd be villan a szeme. És ekkor csap meg a felismerés, ez nem Kolen.

Hirtelen mordult egyet majd el mosolyodott.

- Hoppá, asszem ezt el basztam. - mondja.

- Mih? Hogyan? - kérdezem remegő hangon.

- Az elporlasztás nem halálos, csak be zárt, de én halhatatlan vagyok, és megszöktem. Pedig tovább akartam ezt húzni, de sebaj így is jó játék lesz hisz ezt te úgysem tudod irányítani.- mondja.

- Kolen? - kérdezem

- Halott. Már akkor sem ő volt akit vissza hozott Isaak hanem én, ő nem maradt életben Adaline.

Mondta, azt hiszem ha van a világon fájdalom amit érezni lehet, amit tud bárki érezni, azt én most mindet éreztem, minden fájdalmat, a szenvedés minden egyes formája egyszerre csapott belém.

- Nem, nem ,nem. - hajtogattam.

- De igen, Adaline, Kolen halott, Isaak meg azt sem tudja merre vagy, ez nem az otthonod. - mondja majd hirtelen mintha csak le engednék a vásznat, valami cellában találom magam.

- Ez a valóság Adaline, ez a kicseszett valóság. - mondja.

Sípolni kezd a fülem, alig kapok levegőt, remeg mindenem.

- És tudod mi a legjobb az egészben, addig foglak kínozni az emlékével míg bele nem halsz. És végig az ő képében fogsz látni, csak hogy még izgalmasabb legyen. - nevet.

- Nézd már Kolen mit tettél a szerelmeddel. - mondja végig nézve magán.

Én pedig nem bírom tovább, miért miért nem lehetett egy kicsit nyugodt életünk? Miért? Túl nagy kérés lett volna ez? Túl nagy kérés ez egy Vámpírnak?