Volt már fiatal plátói szerelem, de egy sem keltett bennem ekkora láng tüzet.Egy kezemen megszamolom hogy ki keltett bennem ekkora áhitatot.Viszonzatlan érzés...soha nem lesz ára, de imáimban mégis remélve fordulok,hátha egyszer elmondhatom,elmondhatom,hogyha felcsendül a hangod lelkemben kismilliónyi lepke csapkod,elmondhatom hányszor zeng rólad ajkam,elmondhatom,hogy az én szívem már foglalt,elmondhatom,hogy te vagy benne és-e szívben már más nem lenne,csak te lennél,egyedül Te,és fáradt szívem végre megpihenne.Ahogy rádnézek látom,látom a búskomor tél után a tavaszi lágyságot,lágyság ami tőled származik,lágyság mellyel lelkem takarózik.Betakarnád lelkem minden tőled hallott szóval mert csak te vagy kire szívem minden billenytyűje dobban.Nem lesz közös jövő,mert a te szíved már foglalt,nem mi leszünk azok kiket betakar a hajnal.Nem jön közös jövőnkre más,csak cudar igazság,nem lesz jovonk együtt, de az én szívemben az összes emlék örök.Néha felidézem még az első pillanatot,néha úgy érzem,hogy újra teljes vagyok.
