𝐒𝐤𝐢𝐧 || 𝐋.𝐒. [𝐭𝐫𝐚𝐧𝐬𝐥𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧]

Enough is Enough

"Anya?"

Anne megfordul, és a fiával néz szembe. Rózsaszín arcára mosolyog. Gyöngyékszerei még mindig képet alkotnak a kollégium koszos, mégis elviselhető folyosói fénye alatt.

"Drágám!" Örömében odaszalad hozzá, hogy látja fiát, miután néhány hónapig nem tudja megvédeni gyermekét.

Harry idegesen néz Louisra, de Louis csak vakarja a fejét az idegességtől és ügyetlenségtől. Tényleg nem akart így találkozni Harry anyjával. Úgy érzi magát, mint egy szarvas, aki a fényszórókba ragadt.

Anne óvatosan átöleli Harryt, ügyelve arra, hogy ne okozzon bőr-bőr érintkezést, mégis sikerül közelebb éreznie magát a babájához. "Nagyon hiányoztál, és örülök, hogy jól vagy."

Harry így válaszol: "Jól vagyok, anya, nem kell aggódni."

Hátrahúzódik, és megrendezi a haját: "Természetesen aggódni fogok érted. Ez az első alkalom, hogy anyukáddal vagy."

Harry felmordul: " Állj, anya."

Anne felnevet, végül megfordul, és elismeri Louist. Amit lát, az nem kellemes az ő szemszögéből.

Louis ajakpiercingje még mindig sértetlen, tetoválásai kilátszanak a ruhájából (őszintén szólva semmi komoly), és ideges, de nem szégyenlős vigyora.

"Muszáj lesz...?"

Louis szégyentelenül válaszol: "Louis. Harry b-"

"Barát. "Harry az anyjára mosolyog, és elvágja Louist. Louis kérdő tekintettel néz rá, Harry pedig még mindig az anyjával néz szembe, hogy figyelmen kívül hagyja Louist.

Mi a fasz.

Elkezdenek bemenni a szobába, Louis a nyomában. Anne körülnéz, megítéli a helyiséget, és bizonytalanul bólint. Aztán Harryhez fordul, és Louis felé biccent, mintha valaki mással beszélgetne.

Anne felvonja a szemöldökét: " Ismeri az állapotodat?"

Harry szíve gyorsabban fut, mert soha nem mondta el Louisnak konkrétan, hogy mi van, de nincs is rá szükség, mert Louis ---csak--- már tudja.

Annak ellenére, hogy Louis meglehetősen dühös, kijelenti: "Igen. Hafefóbia. Az a fóbia, hogy nem  hagyom, hogy a bőr megérintse magát, vagy hogy érintkezésbe kerüljön egy másik bőrrel. Végeztem a kutatásomat."

Harry mosolyog, de leesik, amikor Anne megkérdezi Louistól

" És mi van veled? "Szemei ​​kihívást jelentenek, Louis pedig kissé elesik a meglepő kérdéstől.

"Elnézést?"

"Mi van veled? Olyan képed van, amihez nem vagyok jó, és az én kis Harrym körül lógsz." Dühösen nézett Louisra, aki még mindig sokkos állapotban van, de kezd feltápászkodni.

" Anya! " kiáltja Harry, aki nem hagyja jóvá anyja kijelentéseit.

Anne figyelmen kívül hagyja a fiát, Louis iránti határozott álláspontját: "Mit jelent ez neked?"

"Ne beszéljen így, hölgyem. Tetszik nekem a fia, ő az" nyel egyet "nagyszerű barát. Jó ember." Kezdett vöröset látni.

Anne keresztbe fonta a karját: "Ismerek olyan kedveseket, mint te. Ti csak a kábítószert és a szexet csináljátok."

"Nem ismersz engem!" Louis nem bírta.

Anne gúnyosan nevet: "Igen. Nem is tudom, miért akarna a fiam valaha is veled lógni."

"Fogd be a pofád!"

"Elnézést."

"Nem! Figyelj rám!" Louis felkiáltott, Harry pedig szelíden azt mondta, hagyd abba, de nem tudott semmit tenni, ez túl durva helyzet volt, amit nem kockáztat.

Louis úgy néz Harryre, mintha azt mondaná, hogy "bocsánat", de hátranéz Anne-re mutogatva az ujját: "Amióta megismertem Harryt, csak annyit akartam tenni, hogy mindenáron megvédjem. Tudom, hogy törékeny és félénk. Nem úgy, mint a mások, de ezt Harryvel a kezdetek óta elfogadjuk. És ez kölcsönös. Megbeszéltük, hogy szeretjük egymást. De egy másik dolog: Mindketten megmentjük egymást, és ezt el kell fogadnod ."

Meglepő módon ki tudta vágni azt a részt, hogy Harry pasija. Nem akarta. A szobában csend van, kivéve a saját nehéz lélegzetét, miután minden tényt elmondott.

Anne-nek sztoikus arckifejezése volt: "Harry, beszélnünk kell." Nem vett tudomást Louis-ról.

Louis kiabálni akart vele. Nem volt mit mondania ahhoz, amit az imént mondott? Csak figyelmen kívül hagyja, és kibaszott napnak fogja nevezni? Baszd meg ezt a szart.

Louis elmegy, de gyorsan megfordul: " Hívj, ha szükséged van rám, Haz."

Harry bólint, de megijedt az anyjától. Louis elmegy, Anne pedig int Harrynek, hogy üljön le. Csend volt a feszültségtől több mint két perce.

Anne, aki még mindig magasan áll a fekete sarkú cipőjében, megkérdezi: "Ki ez a fiú?"

"Csak azt mondta..."

Szigorúan megismételte: "Ki. Az. Fiú?"

"Ő Louis. Ő a barátom."

Anne felnevet, hangjában nem törődik a gondatlansággal: "Nem, nem."

Harry összeráncolt szemöldökkel felnéz rá.  "Igen, ő az anya."

"Nem nézel így a barátokra."

"Honnan tudod? Én voltam itt, nem te."  védekezik Harry.

"Fionn nem. Soha nem nézett rád így. Ostoba." Elhallgat: "Nem tegnap születtem."

Harry a kesztyűjével játszik: "Mi van, ha Louis a barátom? Mi? Mit fogsz csinálni vele?"

Anne megdöbben, hogy így beszél vele. "Miért beszélsz így velem? Én vagyok az anyád; nincs eszed?" A szeme elkerekedett.

"Tudtam, hogy ez meg fog történni."

Anne megkérdezte: "Miről beszélsz?"

Harry felállt: "Miután menedéket keresel a való világ elől, elvárod, hogy olyan emberek közelében maradj, akik a te értelemben "tökéletesek", hogy ott maradj, amit megszoktál, maradj a közelében.... zárva, ketrecben."

" Megvédtelek."

"Megtetted, de elég. Néha annyira paranoiás leszek, hogy néha ki sem akarok menni ebből a szobából, de aztán Louis mindent jobbá tesz, teret ad és megért engem."

Anne megdöbbent: "Én, a saját anyja, nem értelek?"

Harry csalódott volt: "Igen, pontosan ezt mondom! Elegem van abból, hogy mindig a nyakamba lélegzel. Tizennyolc éves vagyok, anya."

Csend volt. Túl néma.

Aztán: "Őrült Harry. Nem jó neked. Kezdesz tiszteletlen lenni, és én ezt nem tolerálom."

"Anya-"

"Nem, Harry. Szakíts meg a kapcsolatot. Te nem szereted őt, ő nem szeret téged."

Harry frusztrált volt, de kétségbeesetten könnyeit is ki akarta ereszteni amiatt, amit az anyja mondott: "Szeretem őt és ő is szeret engem, anya. Miért nem látod?" Kesztyűjével eltakarta az arcát.

"Drágám, az igazat mondom. Nem szeret téged. Azt a fiút nem lehet szeretni."

Harry nyöszörög: "Ő-Ő anya."

Anne megfordult: "Ha készen állsz, hogy észhez térj, jöhetsz hozzám. Ha nem, akkor teszek valamit, mert már tudom, hogy bűnvádi eljárás van ellene. Viszlát."

És ezzel az anyja otthagyta a földön.

Megdörzsölte vörös, duzzadt szemét, és folyton azt mondogatta magának, hogy Louis szereti őt.

Senkinek sem suttogta: "Tudom, hogy szeret. Tudom."