Belém bonyolódtál

19.rész

- Mi a fasz ütött beléd Dylan? Mi bajod van velem? - üvöltötte vissza.

- Gyere ki, most. - ragadtam meg a pólójánál, miközben farkasszemet néztünk.

Jenna kétségbeesett arckifejezése ráébresztett, hogy mégis mi a szart csinálok. Jenna vele van, nekem meg van egy kényszerházasságom. Ezen nem változtat most semmi, később majd igen.

- Édesem, szerintem segítsünk anyukádnak elpakolni, aztán pihenjünk le, holnap hosszú nap vár ránk. - lépett oda mellém és duruzsolt a fülembe Delina spanyol akcentusával.

Jenna arca mindent elárult, mennyire csalódott, mennyire összetört és összezavarodott.

- Jó. - löktem oda Delinanak.

Morcos tekintettel bámult vissza rám, de egyszerűen nem vagyok képes a szemébe sem nézni Jenna előtt. Szépen elárultam, de mentségemre szóljon, hogy mindez Santino ravasz kis húzása.

JENNA:

- Sajnálom. - fogtam két kezembe Shawn arcát.

Nemtudom, mi volt ez az egész. Azthittem barátok voltak.

- Nem kell sajnálnod semmit, nagyon régóta haragszik rám.

- De mégis honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, mintha nem hallottam volna már Dylantől.

Shawn kulcsra zárta az ajtóm, majd visszaült mellém.
Nagyot sóhajtott mielőtt belekezdett.

- Erről az egészről egy szót sem szabadna beszélnem. - vett egy mély levegőt - szóval ígérd meg, soha, semmilyen körülmények között, senkinek sem mondasz erről egy árva szót sem.

- Ígérem. - suttogtam miközben biztatóan megfogtam a kezét.

- Ugye korábban már meséltem, hogy Kolumbiában nőttem fel. Ott rengeteg drogbáró van, vannak gyengébbek, kis háttérrel, vannak nagyobb rangot viselők és vannak... akivel senki nem mer úját húzni. Vannak olyanok akik... akik uralják a helyet, akiktől a rendőrök is tartanak, akik bàrmennyit fizetnek vagy éppenséggel bármire képesek, hogy befogják valaki száját. Én egy ilyen társaságba keveredtem.

- Nagyon sajnálom. - suttogtam.

- Már a múlté. - zárta rövidre.
Az én főnököm, nos... cápa volt. - köszörülte meg a torkát - vagyis, az volt a csávó elterjedt neve, egyébként Carlos.

A hideg is kirázott, ahogy meghallottam ezt a nevez, de mégis hogyan sodort össze az élet két cápa-múltas pasival?

- Nem tudtam mit teszek, vagy mit csinálok. Eleinte minden fer volt, éltem az életem gátlások nélkül, mi ketten uralkodtunk, vagyis azthittem. Ugyanis 1 évre rá, hogy elkezdtem neki dolgozni, bemutatta Dylant, mint új bajtársat. Nem kedveltem őt elsőnek. Cápa minden figyelme ráirányult, kihagytak engem a legnagyobb akciókból, és még sok másból, ami akkoriban nem is tudtam, hogy a menekülő utat jelentené nekem, ehelyett mérges voltam, és féltékeny. Nem menekültem, hanem minél inkább maradni akartam és visszanyerni cápa figyelmét.
Egy napon viszont eljött az idő, hogy én és Dylan közösen szállítsunk el egy rakományt. Be voltam szarva, ilyet még sosem csináltam 1 év alatt, de Dylan megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, nem mellesleg nem kevés pénz jár nekünk ezért.
Sokat mesélt magáról, és én úgy éreztem, egy cipőben járunk, hogy ő a lelki társam, a másik felem. Az akció sikeres volt, meg is kaptuk rendesen érte a jutalmat, aznap együtt mentünk el megünnepelni, hogy nem csuktak le minket, de még csak nem is gyanakodtak a határnál pedig 35 kiló színtiszta kóla volt nálunk.
Legjobb barátok lettünk.
Aztàn megtörtént az, amire sosem gondoltam volna. Beavatott a tervébe miszerint tönkre teszi cápát, mert nem bírja ezt tovább csinálni. Én nem szálltam be, mert túlságosan beszari voltam és eszembe sem jutott volna cápával játszadozni.
Mikor mondtam neki, hogy ez faszság és ne csinálja, akkor megharagudott.
Cápának azt mondta, hogy kiakarok lépni, és hogy nem vagyok elég hálás azért, amit ő biztosít nekünk. Cápa hitt neki. Én csupán annyit tettem, hogy visszautasítottam az ajánlatát. Jót akartam tenni de megvolt kötve a kezem és én jártam szarabbul. Ráadásul térden lőtte a kopaszt, az egyik barátomat, a szemem előtt.
Megfenyegettem, hogy beàrulom mit tervez. Összeverekedtünk. Fenyegetőztünk elég komoly dolgokkal, végül én nem tettem semmit ő pedig lelépett, hátrahagyva cápát 300 ezer dolláros kárral. Nemtudom azóta mi történt ugyanis mondtam, hogy a foci jó útra terelt, én később megszöktem és most itt vagyok.  - fújta ki idegesen a levegőt.

Szóval ő és Dylan... hihetetlen. Hol van a vége? Mikor lesz már újra nyugodt az életem? Hogy csöppenhettem ebbe bele újra egyik napról a másikra?

Dylan mai kitörése bizonyította nekem, hogy érez mèg valamit irántam és ez összezavar. Legszívesebben kidobnám Delinát a házból, kizárnék mindent és mindenkit, csak én és Dylan lennénk újra ketten, az illata, az érintései, a kedves de annál hazugabb és kecsegtető szavai. De felnőttem. Nem vagyok màr az a naív kislány aki voltam. Egyszer s mindenkorra leakarom  zárni ezt az egészet.