Új év, új én...ja nem XD

3 1 0
                                    

Hello ismét idetévedt olvasó :D:

Na igen jó rég óta nem írtam már ide, viszont most hogy már két hete elkezdődött a második félévem az egyetem, így arra gondoltam ejtek egy update-et. Hamár úgyis csak itt ülök a laptopom előtt várva a négy órát, mivel akkor kezdődik a mai napi másik egyben uccsó órám, szerencsére a könyvtár fölszintjén ahol van konnektor szóval van mivel életben tartani a gépem meg a telóm ami a net ellátásért felel.

Szóval ja megy az élet. Szilveszterkor anya "szerencsés" volt mert éjszakás volt, tehát én és a bátyám voltunk a kutyaszitterek, ugyanis Pötyi (a kutyánk) baromira fél a tűzijátéktól, szóval ahogy tavaly is, ezúttal is be engedtük a házba, a folyosóra hogy ott éjszakázzon. Különben kinti kutyához képest nagyon jól viselkedett most is, nem akart meg rágni semmit, a karácsonyfát sem bántotta, tényleg abszolút jó kutya volt...csak mivel nincs szobatisztaságra nevelve, mivel az udvaron lakik duh, ezért igyekeztünk kivinni pisilni, de vagy kétszer fel kellett törölni utána a padlóról a pisit, valamint a fürdőszobai kilépő a kád előtt sem úszta meg kutya pisi mentesen, mert azért a fürdőbe éppen be jöhetett amikor kezet mosni mentünk meg ilyenek. Egy nappal előtte szereztünk nyugatatót reménykedve hogy úgy el alszik tőle hogy nem érdekli majd a tűzijáték...nos nem jött össze, mert igenis ugatta a tűzijátékot, pontosabban lenyugtatni abszolút lenyugtatta, meg el is szundított tőle, de a tűzijáték felébresztette. Mire a legrosszabb rész jött, tehát az éjfél kb fél-háromnegyed egyig bezárólag, már ki is ment belőle cucc, úgyhogy ja hosszú volt, kellett is az a boros-kóla amit lehajtottam. Egyébiránt mivel a bátyám szoba ajtójának legalsó üvegén nincs "üvegtapéta" (asszem ez a neve az ajtók üvegén lévő cuccnak), így az ő szobája előtt éjszakázott Pötyi mert ezáltal ő rá látott. Mutatom a bátyám áltál készített szilveszteri életképeket (amiket még akkor átdobott Messenger-en).

 Mutatom a bátyám áltál készített szilveszteri életképeket (amiket még akkor átdobott Messenger-en)

Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.


Ez egy békésebb pillanatban kicsivel este 6 környékén (mert ugyebár december 31. este 6-tól január 1. reggel 6-ig lehet tűzijátékozni legálisan, de néhányan az utcában és a körül szinte percre pontosan kezdett rá a durrogtatásra és a kutya már attól kikészült) készült, ekkor már volt benne nyugtató, és igen az ott a feje alatt a frizbije (yep, a frizbi a kedvenc játéka, ez actually már a második frizbije mert az első elveszett egy nyári viharban), ja a frizbit párnának használta. Ahhoz képest micsoda vadorzó tud lenni, ez azért egy cuki kép róla.

Ez már hajnali egy körül játszódik, ezt látta a bátyám az ágyáról általában amikor az ajtója felé nézett

Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.

Ez már hajnali egy körül játszódik, ezt látta a bátyám az ágyáról általában amikor az ajtója felé nézett...Pötyi bámul, ha evett ha tévézett akkor is így nézte, ott ült azt nézte. Ez volt amúgy a rekord mert vagy 5 percig csinálta ezt Pötyi hogy így bámulta, vagy a bátyámat vagy a saját tükörképét az üvegen, nem tudom. Egyébiránt a háttérben azok lábak, az én vagyok az egyik Bt21 zoknimban meg az általában kintre viselt papucsommal.

Szóval ez volt a szilveszterünk. Másnap mikor anya hazajött (kora reggel az éjszakából) vissza költöztette Pötyit az udvarra. End of story.

Eztán januárban letudtam a vizsgáimat, nem minden lett meg de a neptun szerint elég kreditem van az átmenőhöz, ami az egyetemen ugyebár untig elég.

Most már másodjára, na ja, múlthéten kezdtem el írni ezt a részt, de most is ugyanaz a szitu, a könyvtárban ülök, és várom az uccsó órám, és ismét elhoztam a laptopom elütni azt a kb 4 órányi szabad időt amim van, mert ami óra ebben lenne csak a pénzitézetiseknek van, én meg vállalkozásis vagyok szóval ja.

Egyébként nem sok minden változott, az órarend nyilván más, mostmár csütörtökön is van órám, de csak annyi mint első félévben hétfőnként, tehát reggel 8-tól fél/háromnegyed 11-ig. Meg ezen héten pénteken is lesz megint olyan cucc mint első félévben hogy a levelezősök órája de nekünk is jönni kell, méghozzá kifejezetten sokszor, és nem is akárhogy most pénteken például délután egytől este hétig leszünk...ja kicsit sem hosszú, mondjuk legalább nem kell korán kelnem.

Bő egy tanárunk maradt az első félévből, a számvitel tanár aki amúgy az egyik kedvencem volt már akkor is. Az újak sem rosszak, na ja a tantárgyak is kicserélődtek, de nem rosszak úgyhogy ja megy aminek mennie kell.

Szóval ja, így fest jelenleg 2024 én felém, tudom hogy baromira megritkultak az update-jeim, de nem volt mit elmesélnem úgyhogy így mostra jött ez össze. Miután ezt kitettem írok még egy részt ide egy kis fandom update-ként mert bekerültem pár érdekes fandomba amiket nem árt ha update-ként bepakolom ide. Úgyhogy hamarosan jön még egy update, most nem lesz akkora kihagyás mint ez ezelőtt volt.

Egy random lány random életének apró szeleteiWhere stories live. Discover now