Az utolsó szó.. Oneshot Jeongin-Bang Chan

♡

-Gyere be!

-Szia Chan...

-Felix? Mi történt? Miért sírsz?

-Ez..ez tiéd..

-Mi az?

-E- ez egy levél..I.N-től neked...

Felix, Chan kezébe nyomta a papírt, majd kirohant a szobából..

-Várj! Nem értem! Mi történt?

Választ nem kapva, felnyitotta a borítékot, majd olvasni kezdte a levelet..

Szia Chan! Ezt a levelet a végső esetre írom..ha megkaptad ezt, oka volt..az ok.. hogy feladtam..végleg..

Nem vagyok a szavak embere, leírni mindig könnyebb volt a gondolataimat..

Tudom, hogy te nem..de én tisztán emlékszem az első közös élményeimkre..

Emlékszem, amikor először írkáltunk egymásnak insatgramon, azt hittem nem kedvelsz, olyan ritkán irtál vissza..

Emlékszem amikor, nyaralásaink alatt, mondtad mennyire unod, hogy folyton múzeumba mentek a húgoddal..

Emlékszem amikor először beszéltünk találkozót, majd el is mentünk.. seoul utcáit jártuk, kissé megszeppenve, és arról beszélgettünk mely cégeknél debütálnánk szívesen..

Emlékszem az első csapat találkozóra, ahol kettőnk között volt az addigi legszorosabb kapcsolat..

Emlékszem, amikor először öleltél meg..meglepett..nem gondoltam volna akkor, hogy ennyire megszeretlek majd..

Emlékszem amikor mindkettőnket felvettek  Jyp cégéhez..emlékszem, hogy mennyire örültünk akkor..majd kiugrottunk a bőrünkből..

Emlékszem amikor először, ültünk egymás mellé az elméleti órákon, ahol a jövőbeli feladatainkkal ismertettek meg..

És arra is emlékszem amikor egy nap más mellé ültél..az elején nem féltem..tudtam, hogy a kettőnk közötti kötelék elszakíthatatlan.. még is foszlani kezdett, amikor már többet beszéltél azzal a bizonyos valakivel aki.. Han volt.. nem hibáztatom, amiért barátkozott veled.. örültem még is fájt.. később már nem jöttél oda hozzám..az fájt talán a legjobban..amikor megkérdeztem annyit mondtál, hogy neki többet tudsz mesélni mint nekem, több közös van bennetek..megértettem..de nem tudtam elfogadni...minden nap azon gondolkoztam, hogy mit rontottam el..

A kínzó gondolataim elkezdtek felemészteni, nem bírtam tovább, s az alkaromon megjelenő sebek jelezték, rossz állapotom..

Emlékszem amikor vissza találtunk egymáshoz.. felemelő érzés volt, mintha a mennyben lettem volna... még is minden alkalom amikor mással láttalak szinte a pokol volt..égetett a féltékenység és a kétségbeesés tüze..

Ezért csendesedtem el mindig amikor vissza jöttél.. ezért sírtam oly sokszor, s találtam ki kamu kifogásokat..

Te voltál a biztos támaszom, a megmentőm...

Még is tudtodon kívül tönkre tettél.. nem szóltam mert nem akartam.. féltem, hogy már nem lennél olyan mint régen, talán végleg megszakítanád velem a kapcsolatot, és idegenként bánnál velem ha kényszeres úton találkoznánk.. féltem, hogy másképp vélekednél rólam..
Ott voltak a fájdalom jelei a te kezeiden is, ezért sem szóltam..nem akartam, hogy büntesd magad  még miattam is..

Amit nem tudtál, hogy én miattad büntettem magam..

Emlékszem amikor először döbbentem rá, hogy már nem puszta barátságból származó érzelmeket táplálok irántad...hanem többet..

Emlékszem amikor először fordult meg a fejemben, hogy szeretlek..úgyértem, hogy úgy szeretlek..nem tudtam mit gondolnál rólam, ezért nem szóltam..

Emlékszem, arra amikor kiborulva, könnyeimtől nem látva, húzott ki a teremből Felix... örültem neki, még is arra vágytam, hogy te légy ott és ne ő..

Miután előző kapcsolatod, melyen végig kísértelek véget ért, reméltem, hogy végre felfigyelsz rám.. hogy végre észre veszed a valódi arcom..de nem így volt..csak arról meséltél, egyre szorosabb a kapcsolatod valaki mással, akivel mellesleg csak barátok vagytok..de mindig mosolyogtam és mondtam mennyire örülök... még is egyre jobban fulladtam bele bűnömbe, amely a tiltott érzés volt feléd..ekkor újabb sebeket ejtettem saját magamon..

Emlékszem amikor megláttad..azt mondtad ne tegyem, inkább szóljak neked, te majd megpróbálsz segíteni..azt mondtam, szólni fogok.. természetesen nem szóltam... Nem tudtam mit mondanék.. netán azt, hogy; Miattad teszem Chan! Vedd már észre, hogy szeretlek!
Vagy valami egészen mást...?!

Emlékszem amikor egy idő után egyre többször tettem meg, egyre több sebet ejtettem magamon, egyre mélyebbeket..

A többiek elől is titkoltam..mindent..a sebeim, s érzelmeim egyaránt..

Te tudtál egyedül megmenteni, még is szakadékba löktél...meggyógyítottál, közben megmérgeztél..a saját tudtodon kívül..

Megmérgeztél.. és ez a méreg egyre jobban tönkre tett.. még sem mondtam le rólad.. túlságosan szerettelek ahhoz, hogy feladjam magam..

De már nem bírom tovább Chan...szeretlek és megöl, hogy te nem szeretsz viszont..

És hidd el próbáltam tovább lépni rólad..de nem ment.. a hangod, az arcod, a mosolyod..mindened az elmémben ragadt..

De lépnem kell..hiszen ketten nem férünk meg.. és valamelyikünknek mennie kell..

Én nem tudnék nélküled tovább élni..de tudom, hogy neked menni fog.. erősebb vagy mint én, és most, hogy elmegyek, magammal viszem az emlékeim rólad..

Magammal viszem a közös élményeinket..

Magammal viszem a gyerekes terveimet kettőnkről..

De itt hagyom, az emlékem egy kis darabját..

Itt hagyom, a kézzel írt verseim, és dalaim..

Itt hagyom a búcsúmat neked..

És..nem utolsó sorban itt hagyom az esélyt valaki másnak..akire majd te is úgy nézel, úgy gondolsz, mint én rád..

Végül utoljára..itt hagyom az utolsó szót....

SZERETLEK♡

A kis rókád: Innie

-Francba.. Én is szeretlek I.N..!- kiáltott fel zokogva..