Torkig vagyok ( ÚJRAÍRVA‼️)

im a lonely person in the world

Záporos reggel. A kedvencem. Pont illik a hangulatomhoz, meg az életemhez is. Alig keltem ki az ágyból, de az anyám berontott a szobámba.
- Hova raktad!?
Én, aki azt se tudta miről van szó.
- Mit?
- A cigim. Tudtam bazdmeg, hogy te fogyasztod! - lökött ki az ágyból. - Most elmondod, vagy lenyakazlak!
- Nem tudom hol van, oké? Fogalmam sincs. - imádok erre kelni.
- Megvan! - kiáltotta apa, akinek ott volt a kezében. - Kurva gyorsan öltözz fel, és ne üvöltözzél anyáddal! Gyerünk, menj készülni!
Könnyeimmel küszködve kivettem a szekrényből az egyik bő nadrágom, a fekete pulcsim, és a kínais cipőm. "A drága cipők csak a kurváknak való" - anyám szerint. "Mi vagyok én, bankáros? Szerinted szülöm a pénzt?" - apám szerint.
Bementem a fürdőbe, elkészítettem magam, közben Vera járt az eszemben. Megpróbáltam nem sírni, de hiába.
Konyhába érve teletöltöttem a flakonom, és a hűtőt nyitogattam. De kaja nem volt benne.
- Van valami ennivaló? - kérdeztem, de tudtam, hogy a válasz...
- Így is dagadt vagy. Kibírod.
Nagyon szeretem a szüleim. Tényleg. Vajon ha még élne a testvérem, akkor ugyanígy lenne minden?

Már igazából megszoktam, hogy egész nap nem eszek semmit. Koplalok.
Amikor kiléptem az ajtón, Valér állt velem szemben. Barna haja a szemébe lógott, táskája csak fél vállon volt rajta. A szüleim szeretik Valért, csak ő jöhet át hozzám. Bár más amúgy sincs.
- Hát te?
- Gondoltam hozok neked ennivalót. Sose látom, hogy szünetekben fogyasztassz valamit. - mondta, és hirtelen felindulásból átöleltem.
- Tudod, hogy ez nekem mennyit jelent? Kérlek, ments ki ebből a házból. - könyörögtem, és a szemem könnybe lábadt.
- Ne sírj, még elkenődik a sminked. - törölte le a kezével az első könnycseppet, ami le akart gördülni az arcomon. Azt szeretem Valérban, hogy egy évfolyammal idősebb, és meg tud védeni. Olyan, mintha a bátyám lenne. Egy igazi testvérként tekintek rá.
- Miújság? Hogy telt a tegnap? - kérdezte elővéve a cigijét. Ch, neki lehet.
- Hazamentem a suliból, üvöltöztek velem. Megcsináltam a házit, letusoltam, kiabáltak velem. Aztán filmnézés közben elaludtam.
- Szóval csak egy átlagos napod?
- Igen.
- Nyugalom, biztos elmehetsz Vera szüleihez. Nem kell örökre így élned. 18 leszel, azt csinálsz, amit akarsz. Vagy...költözz hozzám.
- ....tessék? Hogy ez miért nem jutott eszembe!! Valér, te egy zseni vagy! - mondtam csillogó szemeimmel. Valérnak saját albérlete van egyik haverjával. Csak nem fogok sok vizet zavarni. 
- Majd szólok Balázsnak akkor, hogy jössz. Neked adja a szobád. A szüleiddel meg beszélek én.
Balázs - Valér lakótársa, és Valér osztályrársa is. Ő is 20 éves. Ééés, nem rossz egy fiú.

- Szilvia, gyere ki a táblához! - szólított meg a nyelvtan tanárom. A gyász meg a szenvedés.
- Tessék?
- Azt mondtam gyere ki, mivan a füleden ülsz? - kérdezte, én meg védekezően felálltam a padomtól. Úgy ballagtam ki a táblához, mint valami hadirokkant. Mikor megálltam előtte, az első kérdést tette fel nekem.
- Hány alakja lehet egy magyar igének?
- Ömm... - gondolkoztam el, szinte már fájt a fejem a sok okosságtól. - Tősorszám, törtszám és sorszám. - jelentettem ki, és mindenkiből egyszerre tört ki a röhögés.
- Hogy lehet valaki ennyire buta? - mormogta magában a magyar tanárom. - Oké, leülhetsz, egyes.
Ez már a negyedik egyesem. Azért remélem kezd velem valamit félévkor.

Hála az istennek ez volt az utolsó órám. Mivel Valérnak 8 órája van, ezért elindultam egyedül. Az úton azon merengtem, hogy vajon most hogy fogadnak a szüleim. "Hazaértél ribanc?"
"Észre se vettük, hogy itt vagy"  "Na, ez már megint itt van"
Nagy meglepetésemre mikor ajtót nyitottam, Valér a szüleimmel beszélgetett.
- Sziasztok. Hát te? - néztem meglepetten a fiú barátomat.
- Elmaradt az utolsó két órám. Ja és csomagolj, mert jössz hozzám. - mondta, én meg örömömben elkezdtem ott sírni. Nem adtam ki hangosan magamból, mert a szüleim megvernének ezért.
- Oké, megyek. - sétáltam be a szobámba. Amikor magamra csuktam az ajtót, konkrétan sikoltozni kezdtem. Köszönöm istenem, köszönöm!!! Valér is egy perc múlva bejött hozzám, én meg a nyakába ugrottam.
- Szeretlek. - ... hoppá. Kicsúszott a számon az első gondolatom. A francba.
- Mi?
- Vagyis..barátként. Köszönöm! Mindent!
- Énis szeretlek Szilvi. Barátként.

Hát akkor csomagoljunk.